Téma lett a gyulai képviselő-testület egy nemrégiben megtartott ülésén: miért nem tudósított a városi hetilap Magyar Péter helyben tartott politikai gyűléséről, ami már csak azért is rászolgált a nagy jelzőre, mert ebben a huszonkilencezer lakosú városban ezerötszázan voltak kíváncsiak a politikusra, aki április közepén itt kezdte hosszú országjárását. Az egyik ellenzéki képviselő interpellált ebben az ügyben, ami nem egyszerűen közügy volt, és a felvetés ennyiben jogos, hanem mellette a helyi hetilap kiadója a város, így egy politikai testületben akkor sem jogosulatlan erről érdeklődni a polgármestertől, ha ez szigorúan véve szakmai kérdés, amiről elvben a szerkesztőség hoz önálló döntést.
Ám aki egy kicsit is ismeri a hazai sajtó szerkezetét és működését, különös tekintettel az önkormányzati lapokra, tisztában lehet azzal, hogy ezek a szerkesztőségek sok mindennel rendelkeznek, de autonómiával a legkevésbé. Munkájukat olyan főszerkesztők irányítják, akik a hatalom kiszolgálásának tekintik feladatuknak. Kiválasztásuk ennek figyelembe vételével történik. De kanyarodjunk vissza Magyar Péter gyulai látogatásához. A Gyulai Hírlap nem az egyetlen helyi médium volt, amely nem vett részt az eseményen. Ugyanitt hiába kerestük volna itt a Gyula Televíziót vagy a Békés Megyei Hírlapot munkatársait, vagyis (elvben) a helyi nyilvánosság fórumait.
Nem tisztem eldönteni – bár véleményem van –, melyik helyi eseményről szóló tudósítás érheti el azt a hírértéket, amelyről a helyi sajtónak illik beszámolni. Máshonnan közelítek: a szóban forgó politikai gyűlésről a helyszínről számolt be a Népszava mellett az RTL, Telex, a hvg.hu, a magyarnarancs.hu, a második számú német közszolgálati televízió, a ZDF és az osztrák állami televízió az ORF. Képtelen lennék olyan okot megnevezni, ami a nagy számú országos és külföldi sajtójelenlét ellenére indokolná, miért maradt távol a városi és a megyei sajtó.
Hogy ilyen ok mégis létezik, nem a gyulai polgármestertől tudhattuk meg, akinek kötelessége válaszolni az ezt firtató képviselői interpellációra. Ha a feladat elől ott és akkor ki akart volna bújni, mondhatta volna, hogy írásban válaszol. Mire ez tizenöt vagy húsz nappal később megtörtént volna, már alig valaki emlékszik az ügyre. Igaz, ez a megoldás, a „fut a gyáva nyúl” minősített esete lett volna, ami ott és akkor roppant előnytelenül adta volna ki magát.
Más megoldás született. A városvezető megadta a szót a lap szerkesztőjének, aki elmondta: nem kaptak írásos meghívót az eseményre.
Gondolhatta, jó választ adott. Pedig dehogy. Utóbb a polgármester is ráerősített erre a válaszra. Újságírókkal beszélgettünk a témáról, röhögésekkel tarkítva, és igyekeztünk csokorba szedni, milyen eseményekre nem kapnak a médiumok meghívót. Csak kettőt említek. A berlini fal bontásakor sem érkezett meghívó, mégis tévék, rádió és az írott sajtó minden képviselője ott volt, akinek módja volt. Ugyanígy a Magyar Televízió 2006-os ostrom előtt sem jött a meghívó.
Várni kellett volna?