babaváró hitel;Vitályos Eszter;

- Két évvel kitolják a babaváró hitelesek határidejét a gyermekvállalására

Mindezt a koronavírus-járvány, valamint az ukrajnai háború és az energiaválság okozta gazdasági helyzettel indokolta a kormányszóvivő. 

Az Orbán-kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is. Ezért azoknak a pároknak, akik babaváró kölcsönt vettek fel, 2024. július elseje után lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, egy legfeljebb kétéves hosszabbítási időszakot biztosít a kormány - ismertette Vitályos Eszter. Hangsúlyozta, ez a kétéves hosszabbítás azokra vonatkozik, akik 2019 és 2021 között vették fel a babaváró kölcsönt. Ezeknek a családoknak egységesen 2026. július elsejéig hosszabbodik meg a gyermekvállalási határidő. Ez a visszafizetési kötelezettség most még csak júliusig pár száz családot, de év végéig akár több ezer családot is érinthet. Úgyhogy azt gondoljuk, hogy ez nagy segítség lesz nekik, hogy ez két éves időszakkal meghosszabbodik - mondta Vitályos Eszter. 

Trudics Andreára 128-an voksoltak, a független Kisvárdai Tibor 101 szavazatot kapott.