Azért jött létre ez a kiállítás, mert a bel- és külpolitikai helyzetünk már régóta olyan irányba tart, ami engem a végtelenségig felháborít. Illetve, hogy a karrierdiplomata feleségemet két évvel ezelőtt a plakátjaim miatt eltávolították a munkahelyéről húsz év után – mondta Pócs Péter lapunknak az Átokplakátok című kiállításán a FUGA – Budapesti Építészeti Központban.
A falakon a Munkácsy-díjas művész utóbbi négy évben készült plakátjaiból látunk válogatást, melyből megtudjuk, mit gondol történelemről és politikáról a huszadik század második felétől napjainkig. A képeken megelevenedik az 1956-os forradalom, a Szovjetunió szétesése, az orosz-ukrán konfliktus és a Fidesz háborúellenes propagandája is. Az egyiken egy narancsot facsaró kezet látunk, míg egy másikon Pócs a főpolgármester iránti szimpátiáját mutatja meg: ezen a Népszava híres, kalapácsos embere szerepel, akinek kezében ezúttal egy fenyőfa látható, alatta pedig a felirat: Legyen mindig Karácsony!
A tárlat megnyitója szintén erősre sikerült, mivel az alkotó felidézte, amit 1986-ban Néray Katalin művészettörténész, a Műcsarnok akkori igazgatója mondott a 100+1 éves a magyar plakát című kiállításon, miszerint a magyar plakát történetileg lényegében feldolgozatlan és nincsen önálló plakátmúzeumunk, de bízik benne, hogy a tárlattal ez változni fog. „Reméljük, hogy a szakemberek által restaurált és konzervált plakátok nem alusszák tovább újabb száz évre Csipkerózsika-álmukat, legalábbis ami a tudományos kutatást és feldolgozást illeti, és a „millenniumi kötött léghajó” még az újabb ezredvég előtt a halhatatlanságba repíti őket.” Pócs Péter szerint mindez sajnálatos módon nem így történt, hisz a magyar közönség nem fedezte fel a műfajt se örömében, se bánatában, a megbízók csekély érdeklődése elpárolgott, a megrendelések száma nullára apadt, a szakkritika pedig feldobta a bakancsot.
És hogy mi a helyzet Pócs szerint a magyar plakát történeti feldolgozásával? „A műfaj tudományos kutatása, feldolgozása igen csendes. Talán titokban zajlik? Nem születtek monografikus, átfogó kiadványok. Ma, harmincnyolc évvel később elmondhatjuk, a magyar plakát összefüggő története lényegében feldolgozatlan”. A művész kiemelte, hogy a magyar plakát igen jelentős és fontos gyűjteményét, a Magyar Hirdető által gondozott és felügyelt anyagot privatizálták, így a kollekció elvesztette közgyűjtemény jellegét, szerzői jogaikat a művekkel együtt ellopták, a plakátok holléte, sorsa azóta ismeretlen. Hozzátette, nem született plakátmúzeum, de létrejött egy intézmény Nagykanizsán, mely a „Magyar Plakát Ház” nevet bitorolja.
Pócs ezután egy újabb Néray-idézetet olvasott fel, ezúttal 1990-ből, melyben a művészettörténész azt fejtette ki, hogy „a Pócs-féle elkötelezett és megszállott művészeknek” kell a szájukba venni a magyar plakátművészetet mint az olajágat, és átrepülni vele a túlsó partra, amíg tudnak. A művésznek ezeknél a mondatoknál elcsuklott a hangja, majd elmondta, kitartóan, de sikertelenül álmodozott, próbálkozott. „Elejtettem, elvesztettem, és már nem találjuk az olajágat. Fogaim közt a plakátszerelemmel nem tudtam átrepülni a túlsó partra. Itt ragadtam, itt ragadtunk.”
– A megnyitónak ezen a pontján elérzékenyültem, mert én a plakát műfaját érzelmi alapon közelítem meg. Én nem azért csinálok plakátot, mert nyolcvanezret fizetnek érte, hanem amiért egy író leírja a gondolatait. Hisz akkor is leírja, ha a szövegét nem adják ki, olyankor beteszi a fiókba – mondta Pócs Péter. Az alkotó szerint a plakátok azonban sikeresek lennének, ha elkészülne egy, a történetüket feldolgozó kiadvány, és megnyílna egy intézmény, ahol rendeznének a plakát jelenével és múltjával foglalkozó tárlatokat. – A magyar plakát soha nem volt abban a státuszban, hogy a grand art, a magas művészet kategóriájában legyen. Nem úgy mint Lengyelországban, ahol ha plakátos vagy, az már majdnem több, mintha festő lennél.
Infó: Átokplakátok – a Magyar Plakátmagány Társaság kiállítása. FUGA – Budapesti Építészeti Központ, Lucien és Rodolf Hervé terem. Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Megtekinthető szeptember 1-ig
