- Még nem volt példa olyanra, mint amit Kollár-Klemencz-László és Háy János csinált a a KutyaGOló című új estjükben

Kollár-Klemencz-László és Háy János nem most léptek fel először együtt Zsámbékon. Olyanra viszont, amit a KutyaGOló című új estjükben csináltak, még nem volt példa.

Szövegeket hoztak, mindketten a sajátjaikból, jó sokat és persze zenéket, na meg a gitárjaikat. Mindebből született meg maga a produkció. Hangsúlyozottan nem szigorú dramaturgia szerint, hanem egymásra reagálva, épp azokat a prózákat és verseket felolvasva, amiket épp úgy éreztek, hogy oda illik, ahol a másik abbahagyta. A balkáni gerléktől a most engedlekig hosszú volt az út. Mégis jó volt velük végigjárni ezt az ösvényt. Kicsit olyan volt, mint egy szeánsz, vagy egy tor, ahol szövegeket, gondolatokat tálalnak fel és ezeket a szellemi étkeket, érzelmi, filozófiai futamokat fogyasztjuk el közösen. Rólunk beszélnek, akkor is, ha a saját gyerekkorukat, szüleiket, szerelmeiket idézik meg. Nagyon ismerősek ezek a történetek, lehet, hogy a közös generációból is kifolyólag, de egyébként is. Finom megfigyelések, a kint és bent kettőssége, indulatok, kitörések váltják egymást. Háy, amikor Kollár-Klemencz olvas, lázasan lapozza kéziratai lapjait, keresi az épp megfelelőt. És megtalálja! Megtudhatjuk, hogy a rock and roll mellé hogyan épült a szerzőben a szorongás. Külön fejezet kapott a szerelmes versek tematikája, Háy műfaj elemzést is kínált ebben a blokkban. Aztán érkezett a kemény mondat: „minden szerelmes vers legfontosabb eleme a gyilkos eszköz”. Kollár-Klemencz ezt így ellenpontozta: „Úgy szeretlek én, ahogy senki a föld kerekén”. Többféle nézőpont a jellemző, mégis valahol megvan a közös hang. Ha felületesen szemléljük, először olyan, mintha mindketten csak saját magukra figyelnének, pedig épp az ellenkezője történik. Mindketten a saját hangjegyeikből rakják össze a „közös kottát”. Finoman, komótosan, egymásra kivárva. Mai poéták, mai kínokkal, gyötrelmekkel, beteljesült és beteljesületlen szerelmekkel. Nincs is eldöntve, melyik a jobb. A zsámbéki Zichy-kastély kertje pedig remek környezet ehhez az egészhez. Csiripelnek a madarak, olykor ők is elhallgatnak, ráfigyelnek a szövegekre, közben az ingünkre hullanak a fákról a virágszirmok. Elidézünk, együtt, közösen. Úgy érezzük, a mai prózának, lírának újra lehet tétje. Olykor éles, mint egy jól metsző kés, máskor mámorítóan simogató. Egy biztos, egyáltalán nem modoros. Fájdalmakkal, gyötrelmekkel megszenvedett, ezért nagyon is igazi. Háy Jánosnak a könyvhétre jelent meg legújabb műve, a Boldog boldogtalan, Kollár-Klemencznek pedig a Margó Fesztiválra készül el új regénye, az Anyám tenyerén.