A hír, hogy Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt James. D. Vance-t választotta leendő alelnökének, megrázta az európai szövetségeseket, s különösen Ukrajnát, amely Oroszországgal vívott háborújával hite szerint a nyugati demokráciákat is védelmezi Vlagyimir Putyin önkényuralmi rendszerével szemben. Az ohiói szenátor ugyanis nyíltan megkérdőjelezi, hogy Ukrajna háborújának támogatása az Egyesült Államok érdekeit szolgálja-e, s úgy véli, az csak elvonja a figyelmet a globális hegemóniáért Kínával vívott nagyobb küzdeleméről. Európának pedig, ha Putyin törekvéseit súlyos fenyegetésnek tartja, döntően magának kell gondoskodnia Ukrajna katonai támogatásáról – vallja.
Bár Vance személyében Trump olyan politikust vett maga mellé, aki - hű szövetségeséhez, Orbán Viktorhoz hasonlóan - nála is hangosabban szorgalmazza az ukrajnai háború gyors lezárását, Timothy Ash, a londoni Chatham House munkatársa szerint Ukrajnának van más választása, ha csalódást keltő békébe próbálnák belekényszeríteni.
Ha a Trump-Vance páros nyeri a közelgő elnökválasztást, az új kormány várhatóan döntés elé állítja Ukrajnát: tárgyalóasztalhoz ül Oroszországgal, vagy elveszíti az Egyesült Államok támogatását. Általános feltételezés – írta Ash a Kyiv Independent hírportálon –, hogy Vance olyan béketervet javasolna, amely befagyasztaná a meglévő frontvonalakat, Oroszországnak biztosítékot adna a NATO keleti bővítésének leállítására, míg Ukrajna felé az USA és szövetségesei kötelezettséget vállalnának, hogy elegendő fegyvert szállítanak jövőbeli védelméhez. Vance akár Oroszország további térnyerését is elfogadná, ha cserébe Moszkva aláírja, hogy nem indít újabb támadásokat.
Félő azonban, hogy Vlagyimir Putyin egy ilyen megállapodást sem tartana be, mivel eleve kétségbe vonja Ukrajna független államiságát, és bármilyen alkut arra használna, hogy felkészüljön további területek megszállására. Ash szerint ez ukránok újabb tízmillióit űzné nyugatra, felszítva Európában a populizmus és a széthúzás lángját. „Európa, az Egyesült Államok fontos szövetségese ezzel meggyengülne”, esélyt adva az oroszok további terjeszkedésére. Vance terve így új életet lehelne a gyilkos Putyin-rezsimbe, s Oroszországot az USA és Kína vetélytársává emelné.”
Ami Ukrajnát illeti, a Vance és mások által felvázolt alkut fájdalmas lenne elfogadnia két és fél év bátor védekezés után. Bár a Razumkov Központ minapi felmérése szerint az ukránok közel 44 %-a támogatná a béketárgyalásokat, a megkérdezettek 83%-a elutasítja, hogy az ukrán csapatok kivonuljanak az oroszok által részben megszállt régiókból, amit az orosz elnök az egyeztetések előfeltételéül szab. Ash szerint „minden ilyen tárgyalás és tűzszünet alááshatja Ukrajna politikai stabilitását”.
De még ha Ukrajna elfogad is egy népszerűtlen békét, jelentős pénzügyi támogatásra lesz szüksége az újjáépítéshez és gazdasága megerősítéséhez. Vance és mások nyilatkozataiban kevés dolog utal arra, hogy az Egyesült Államoknak étvágya lenne erre, és kérdés, Európa hajlandó-e előteremteni több száz milliárd eurót, hogy biztosítsa Ukrajna stabilitását és védelmét egy jövőbeni orosz agresszióval szemben.
Sok ukrán számára érthetően nem vonzó, hogy az USA belekényszerítse őket egy csalódást keltő megállapodásba. Az amerikai támogatások elvesztésének fenyegetése azonban megélesítheti elméjüket, és Zelenszkijnek is segíthet elfogadtatni a béketárgyalásokat. „A kérdés az, hogy Ukrajnának van-e más választása, harcolhat-e az Egyesült Államok segítsége nélkül?” – veti fel az elemző. Válaszként az ukrajnai támogatásokat nyomon követő Kieli Intézet adatait idézi, melyek szerint az amerikai segítséget összességében mára háttérbe szorította Európa és más szövetségesek támogatása. Európa több mint 20 billió dolláros gazdasága szerinte képes lehet fedezni azt a pénzügyi űrt, amelyet az USA visszahúzódása hagyna maga után.
A kulcsfontosságú amerikai fegyvereket és haditechnikai segítséget viszont aligha tudják pótolni az európai szövetségesek. A szerző ugyanakkor kétségbe vonja Vance érvelését, miszerint az Egyesült Államok nem rendelkezik az Ukrajna ellátásához elegendő ipari kapacitással, és újra kell töltenie készleteit saját kiemelt fenyegetéseinek listájához. Szerinte ugyanis ha Európa és Ukrajna újabb amerikai fegyvereket kér, „továbbra is nehéz lesz visszautasítani a (…) több tízmilliárd dolláros megrendeléseket”.
Biden elnök kormánya vélhetően már készül Trump novemberi győzelmének eshetőségére, így a Kongresszus által áprilisban jóváhagyott 61 milliárd dolláros segély jelentős részét előrehozzák. Emellett a G7 által a befagyasztott orosz vagyon kamataiból létrehozott 50 milliárd dolláros alap nagy részét is Ukrajna fegyvervásárlásaira fordíthatják, nem beszélve az ország saját 40 milliárdos devizatartalékáról.
Mindez azt sugallja, hogy Ukrajna 2025 nagy részében, vagy még tovább képes lesz folyatni a harcot – még úgy is, ha a hivatalba lépő Trump-kormány visszanyesi a finanszírozást és a szállításokat –, amennyiben a ráerőltetett béketervet túlságosan fájdalmasnak találná. Európa pedig, különösen az Egyesült Királyság, a balti államok, Lengyelország és Skandinávia, amelyek átérzik az orosz fenyegetést, továbbra is támogatnák.
Oroszország nehezen tudná kihasználni a helyzetet, mivel Ukrajna már ma is le tudja kötni erőit a kimerítő háborúban. És az oroszok helyzete továbbra is sebezhető lesz a Fekete-tengeren a szövetségesek által Ukrajnának szállított nagy hatótávolságú fegyverek miatt.
„A fenti tényezők mindegyike arra utal, nem biztos, hogy az Egyesült Államok nyomása a háború korai lezárása érdekében eléri célját. Ukrajna dönthet úgy, hogy a romló esélyek ellenére folytatja a harcot. A 2022 februárja óta zajló események megmutatták, hogy az ukránokat nem szabad alábecsülni” – írja Timothy Ash.
Általános feltételezés, hogy Trump győzelme esetén Vance olyan béketervet javasolna, amely Oroszország további térnyerését is elfogadná, ha cserébe aláírja, hogy nem indít újabb támadásokat.
"Vance terve így új életet lehelne a gyilkos Putyin-rezsimbe, s Oroszországot az USA és Kína vetélytársává emelné.”
