Ezekben a napokban folyamatosan fesztiválokat és hasonló rendezvényeket tartanak Belaruszban, ahol az „elnöki intézmény” 30. évfordulójáról emlékeznek meg a „hazafias erők.” Három évtizede, 1994-ben választották államfővé Aljakszandr Lukasenka (oroszosan, amit ő is használ) Alekszandr Lukasenko parlamenti képviselőt, aki egy állami mezőgazdasági szövetkezet (szovhoz) igazgatója volt. Lukasenko azóta is a hatalmon van. Régebben, mint Putyin, vagy Orbán. Az autokrata alkatú politikus nagyon gyorsan elnyerte az „Európa utolsó diktátora” jelzőt, miután több politikai vetélytársa titokzatos körülmények között „eltűnt.” A belaruszok nagy része soha nem is élt más politikai rendszerben, mint ez a sajátos, szovjet elemekkel dekorált egyszemélyes tekintélyuralom. 2020-ban hatalmas népmozgalom tört ki az elcsalt választás miatt. Ezt brutálisan letörte. Azóta senkinek nem lehet illúziója: Belarusz rendőrállam, amely elveszítette látszólagos nemzetközi játékterét is, Putyin pórázon tartja. Lukasenko pedig nem akar távozni, újabb – hetedik – elnöki mandátumára készül.
Évtizedek óta ebben az országban él és dolgozik Bárász Péter. A szovjet egyetemen matematikusi diplomát szerzett férfi több szépirodalmi művet fordított belaruszról magyarra. Arról kérdezgettem, miként élnek szomszédai, ismerősei a háborús Lukasenko-világban. Félve kérdeztem, mivel tudom, hogy olyan körülmények között él, ahol egy Facebook bejegyzéshez tett kedvelés miatt is letartóztathatják az embert. Bárász azonban azt mondta, „szívügyem, hogy erről az országról és erről a nyomorult helyzetről többet tudjanak Magyarországon.”
Élet a diktatúrában
„Félnek és van rá okuk. Emiatt kevesebb információhoz jutok, kevésbé nyílnak meg. Barátaim börtönben ülnek, vagy emigrációba kényszerültek. Akik kint vannak, tudják, mit kockáztatnak. Csak egy esettel illusztrálom. Találkoztam az utcán egy barátommal, mindketten az azóta betiltott Belarusz Írószövetség tagjai voltunk, vele mindig belarusz nyelven beszélgethettem. Ráköszöntem, ő így válaszolt, aztán félve körbenézett és átváltott oroszra. Nyeltem egyet és azt gondoltam: igen, jól leverték a veséjét a rendőrségen” - mesélte a magyar műfordító. (Kitérő: A belarusz nyelv a szovjet időkben is elvileg hivatalos volt, de gyakorlatilag csak a minszki metróban lehetett hallani a hangosbemondóból. A 90-es fordulat után lett államnyelv, a nemzeti tudatosság jelképe. Lukasenko azonban visszaállította a régi szovjet szimbólumokat és az orosz nyelvet rakta az első helyre. Ő alig egyszer-kétszer szólalt meg belarusz nyelven, akkor is hibákkal, s uralma alatt bizarr módon ennek az államnyelvnek a használata ellenzéki gesztusnak számít. Bárász azt mondja, hogy a megfélemlítés annyira erős, hogy az emberek félnek a nyelvi gesztusoktól is. Ettől függetlenül azért használják a traszjankának nevezett köznyelvet az orosz és belarusz közötti sajátos átmenetet.) Beszélnek-e Lukasenkóról az emberek? Bárász Péter emlékeztet rá, hogy harminc éve az elnök megválasztását sajátos eufória követte. Belaruszban elkésett az elitváltás, a változást, az ő felbukkanása populizmusa, köznapisága ígérte az embereknek. Eközben a szovjet korban megszokott létbiztonságot is megígérte. Ma – mondja Bárász Péter – óvakodnak kimondani a nevét is, ha beszélnek róla, elkerülik ezt, ő lett számukra a „tudjukki”.
Rendőrállam
Úgy látja, hogy a helyi társadalom mély apátiába zuhant. A rendőrállam megerősödött a négy évvel ezelőtti népmozgalom leverése után. Legalább hatezren ülnek börtönben politikai okok miatt, rengeteg a politikai menekült külföldön. A rezsimet aktívan szerinte legfeljebb tíz százalék támogatja, de azt sem lehet mondani, hogy a közalkalmazottak, az állami vállalatok munkatársai a diktátor mögött állnak. A rezsim saját embereit sem fizeti meg, nem becsüli őket. Ezzel együtt – állítja – az emberek most tudomásul vették, hogy a rendszer megingathatatlan. Ha valamit el akarnak intézni, tudják, hogy Lukasenko közvetlen környezetében kell protektort keresni, ott instanciáznak.
Az Ukrajna elleni orosz háború
Az ukrán határhoz közeli területeken állandósult a félelem. Másutt is szoronganak: jaj, csak ne keveredjünk bele, mondogatják. Pedig az elejétől fogva benne van Lukasenko állama az Ukrajna elleni háborúban. A rezsim ezt a félelmet is arra használja, hogy kordában tartsa az embereket. Most például hamarabb kezdték a sorozást a hadseregbe és tömegesebb is, mint korábban volt. Szerinte páran támogatják csak aktívan az ukránokat, lélekben velük van talán harminc százalék. A nép nagy része pedig mélyen ruszofil.
Életszínvonal
Bárász Péter a lengyel határhoz közeli Bresztben lakik. Ez a nagyváros egyebek között csempészésből is élt, de ezt most a magánemberek előtt lezárta az EU, megtiltva a belarusz rendszámú kocsik behajtását az uniós területére. Ez – állítja – elhibázott szankció a javából, mert eközben az üzleti, kereskedelmi forgalom nem szűnt meg. Talán azt gondolták, hogy emiatt a felháborodott belarusz tömegek megdöntik a Lukasenko-rendszert? – latolgatja. Aki az üzletek alapján ítél, ott európai választékot láthat, talán kissé alacsonyabb árakkal. A városokban jobbak a jövedelmek, a falusiak jövedelmük alapján európai szemmel nézve nyomorognak. A szovjet normák alapján szerény színvonalon, élnek. A kb. 200 eurónak megfelelő 800 belarusz rubel jó közepes nyugdíjnak számít. Az élet turistaszemmel, „messziről nézve” civilizált és nyugalmas, rend és tisztaság van. Ez a rendőrállam-érme látható oldala. (Ezt fogja látni az a magyar turista is, aki kihasználva a Lukasenko minapi ukázában adott vízummentességet elindul Belaruszba. A diktátor december 31-ig adott ilyen ajándékot az európaiaknak, hogy 30 napig tartózkodjanak országában. Vasúti- és légiforgalom nincs, az autósoknak a határon elképesztően hosszú várakozásra kell számítaniuk.)
1388 politikai foglyot tart nyilván pillanatnyilag a fehérorosz Viasna Emberi Jogi Központ. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. A 2020. augusztus 9-i elnökválasztás után a 69 éves, 1994 óta hivatalban lévő Lukasenko hatodik elnöki mandátumát kezdte el, és idén februárban, az ellenzék által bohózatnak nevezett parlamenti választás előtt jelentette be, hogy a jövőre esedékes elnökválasztáson is indul. Minden bizonnyal meg is nyeri, hiszen az eleve autokratikus Belarusz 2020. augusztusa óta nyílt diktatúrává alakult át. Az akkori elnökválasztás a rezsim legnagyobb kihívása volt, Lukasenko és elnyomó gépezete pedig gondoskodott róla, hogy egy újabb, ehhez hasonló megrázkódtatás soha többé ne történhessen meg.
Négy éve már a tényleges kampány kezdete előtt elkezdték letartóztatni különböző ürügyekkel az elnökjelölteket, így került börtönbe Szergej Tyihanovszkij ismert blogger és emberi jogi aktivista is. Angoltanárnő felesége, Szvetlana az utolsó percben, „beugróként” vette át férje szerepét és lett Lukasenko kihívója. A választást megnyerte, de a hatalom meghamisította az eredményt. A jog szerinti elnöknek menekülnie kellett, mindmáig Litvániában él.
A választási csalás százezreket vitt utcára, a hatalom pedig brutálisan leverte az egyre inkább forradalmivá váló, több hónapon át tartó tiltakozást. A rezsim nem állt le a vezetők bebörtönzésével és elűzésével. A belarusz emberi jogi szervezetek szerint 2020 óta több mint 50 ezer embert tartóztattak le azért, mert részt vett tüntetéseken vagy bírálta a hatóságokat. A magát egyre inkább új jogszabályokkal körbebástyázó rezsim orosz mintára újabb büntetési kategóriákat vezetett be. Átértékelték a szélsőségesség fogalmát, és ebbe a büntetési kategóriába soroltak minden olyan közéleti vagy politikai csoportot, illetve személyt, akik bírálják a hatóságok tevékenységét, és politikai, államigazgatási reformokat követelnek. Ellenzéki média az országon belül nem létezik, minden ilyen orgánumot szélsőséges formációnak bélyegeztek.
A megtorlások elől több tízezren menekültek külföldre. És a folyamat máig tart, a tisztogatás egyre mélyebbre ér, a politikusok után emberi jogi aktivisták, sportolók, művészek és újságírók lettek az elnyomás célpontjai. Az összes volt elnökjelöltet és ismert ellenzéki vezetőt jogerősen elítélték az elmúlt négy évben. Az emigrációra kényszerített Tyihanovszkaját 15 év, bebörtönzött férjét 18, a legerősebb ellenjelöltnek tartott Viktor Babarikot 14, Marija Kolesznyikovát és Pavel Latuskót 12 év, a 2022-es Nobel-békedíjas Alesz Bialackijt 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Az emigrációra kényszerült ellenzéknek esélye sincs a hatalom demokratikus megdöntésére. A körülmények sem kedveznek nekik – a Covid-pandémia, majd az ukrajnai illetve a gázai háború kitörölte a nemzetközi köztudatból a belarusz diktatúra kérdését. Lukasenko pedig teljesen új helyzetet teremtett hatalma átmentése érdekében. 2020 előtt megpróbált egyensúlyozni Moszkva és a Nyugat között, időnként a közvetítő szerepében tetszelegve, mint például a kelet-ukrajnai háborút diplomáciai úton rendezni kívánó minszki folyamat házigazdájaként. Az elcsalt elnökválasztás után azonban Putyin támogatásával őrizte meg hatalmát, aminek köszönhetően feladta a belarusz függetlenség addig féltve őrzött elvét is. Belarusz gyakorlatilag az Ukrajna elleni orosz háború részesévé vált, orosz taktikai atomfegyvereknek ad otthont országa, és az orosz-fehérorosz gazdasági-politikai unió is napirenden van.
A teljes mértékben a Kremtől és Vlagyimir Putyintól függővé vált Lukasenko-rezsim rendre elvégzi a piszkos munkát is Moszkva számára. Ilyen volt a 2021-ben megrendezett menekültválság is a lengyel és litván határon, ahová a minszki hatóságok szervezetten szállították a közel-keletről külön repülőjáratokkal érkező menekülteket. Nagy valószínűséggel a Kreml érdekeit szolgálja Lukasenko keddi bejelentése is, hogy kegyelmet ad a nemrég terrorizmus címén halálra ítélt Rico Krieger német állampolgárnak. A Belta fehérorosz állami hírügynökség tudósítása szerint az elnök "az összes körülmény figyelembevételével döntött úgy, hogy megkegyelmez ". Ilyen körülmény például a Vöröskereszt dolgozójának német állampolgársága.
A The Moscow Times orosz ellenzéki portál szerint ugyanis Moszkva jelenleg tárgyalásokat folytat Washingtonnal egy esetleges fogolycseréről, amelyben Oroszországban bebörtönzött amerikai állampolgárok sorsa a tét. Más nyugati országok, köztük Németország is részt vehetnek a tárgyalásokon, Vlagyimir Putyin pedig már korábban jelezte, hogy Vadim Kraszikov, a németországi gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetését töltő orosz ügynök kiszabadításában érdekelt. Sajtóhírek szerint őt kérte Evan Gershkovich Oroszországban kémkedésért elítélt amerikai újságíró szabadon bocsátásáért, vélhetően a német hatóságokon bukott az ügylet. Ám rövid időn belül Belaruszban gyorsan találtak egy német állampolgárt, akit halálra ítéltek. Lukasenko „ingyen” biztosan nem engedte el Kriegert. Ez nem jellemző a rezsimre. A Viasna nyilvántartása szerint például júliusban az elnök megkegyelmezett öt hosszú évek óta bebörtönzött súlyosan beteg politikai fogolynak, ám már a bejelentés napján nyolc újabb személyt tartóztattak le politikai okokból.
