A Népszava együtt élt a huszadik századdal, sőt, már a tizenkilencedikkel is. Írástudó eleink mindenhol ott voltak, láttak, és gyakran győztek futni az események után. Sokszor nem voltak jobbak, mint az ország maga. Sokszor akaratlanul is csak sodródtak az eseményekkel. Máskor politikát csináltak, mert a politika csinálta őket. És voltak dicső napok szép számmal, Ady Endrével, Faludy Györggyel, Kéthly Annával. Bárhogy is, a Népszava-írások (hol őszinte jó szándékkal és becsületes szociáldemokrata szakmaisággal, hol mással) a kortörténet részei 1873 óta.
És most mi rendre, egyfajta rovatként belelapozunk ebbe a porosnak tűnő, megsárgult történelembe, 30, 50, vagy éppen 100 évvel ezelőtti lapszámokba, hogy kiderüljön, mi történt, kivel történt, hogy történt, miért történt. Nem múltba révedünk, hanem érdeklődünk iránta rezzenéstelen arccal. Dehogy, rezzenünk nagyon is. Megrendülünk nagyon is. Hátha a mai olvasó is így tesz.
