- Novák Ferenc: Szolidaritást nem lehet tanulni

Nemrég ismét felszólalt a független tánctársulatok érdekében Novák Ferenc. A Magyar Táncművészek Szövetségének címzett levelében a a magyar néptánc doyenje arra kérte a megfelelő támogatásban részesülő együtteseket, ők se fogadják el a fennálló helyzetet, ezt kívánja a tisztességes szolidaritás. Novák Tata levelében megszólította a Magyar Táncművészeti Egyetemet (MTE) is, felhívta az intézmény figyelmét arra, hogy az oktatásban erősítse az általános műveltség színvonalát és gondolja meg ismét a nyelvtudás szükségességét. Az MTE reagált a felvetésekre, válaszukkal lényegében azt fejtették ki, hogy az egyetem mindenben a jogszabályi követelményeknek megfelelően járt el, és hogy a hallgatói jól teljesítettek.

Mit szól az MTE válaszához?

Megköszöntem a választ írásban. Amikor én az általános műveltség színvonaláról beszélek, akkor nem gondolom, hogy erre az a válasz, hogy az x törvény y paragrafusa szerint ugyanazt várják el a hallgatóktól, mint az egész országban, és hogy nagyon jól vizsgáznak a diákok. Nem erről van szó. Jó lenne beszélgetni arról, hogy például van-e valami tippem, vagy mire gondoltam pontosan, mi az, amit a koreográfusoknak, együttesvezetőknek még pluszban tudniuk kéne. Nem akartam megbántani az egyetemet, de jól ismerem az együttesek életét, látom az elkészült műveket, és érzem a hiányokat. Bár valahol örülök neki, hogy egyáltalán született válasz, és azt fontosnak tartom elmondani, hogy az egyetem alapvetően jól működik, nagyszerű tanárok dolgoznak ott és kiváló táncosok kerülnek ki onnan. Egy rossz szavam nem lehet az egyetemre, hisz jogom sincs hozzá, de vágyaim lehetnek.

Miért tartja fontosnak az általános műveltséget a táncoktatásban?

Aki nem tud majdnem annyit, mint egy művészettörténész vagy bölcsész, az ne legyen koreográfus és fiatalokat nevelő együttesvezető sem. Egész egyszerűen egy koreográfusnak ismernie kell a képzőművészetet. Az is ugyanúgy a testek, a mozdulatok dinamikájáról szól. Egy társulatvezetőnek olyannak kell lennie, mint egy idegenvezetőnek, tudást kell átadni a táncosaiknak. Ha például egy idegen országban járnak, elvinni őket múzeumba, megismertetni velük a helyet, közös ismereteket szerezni. Ez sokoldalú műveltség nélkül nem megy. A művészeknek tudniuk kell, mit keressenek. Az én korosztályom tökéletesen ismerte a művészettörténetet és az irodalmat: Szigeti Károly, Györgyfalvay Katalin, Foltin Jolán, ők mind fölényesen művelt emberek voltak. Az olvasottság, a tájékozottság hiánya nagyon bánt. Jó volna többet színházba is járniuk.

Ezt a tudást önképzés útján szerezték meg?

Nem tudom. Vagy érdekli az embert vagy nem, ha igen, megismeri. Mintha kiveszett volna a figyelem és az érdeklődés az emberekből, nem veszik a fáradságot ismeretek megszerzéséhez.

Visszatérve az egyetemre, a zenei oktatást elegendőnek tartja?

Azt inkább, ebben viszont az én generációm nem volt annyira művelt, mint a mostani fiatalok, ők szinte mind kottaismerők, és ez is fontos. De ez benne is van a tananyagban, amire én gondolok, az azon túl van.

A nyelvismeretre miért hívta föl külön a figyelmet?

Nem érdekes, hogy mik az általános követelmények, a lényeg az, hogy csikarják ki a hallgatókból a megfelelő szintű nyelvtudást, anélkül nem lehet fenntartani a nemzetközi kapcsolatokat, nem lehet világot járni. Én szerencsémre, köszönhetően a különleges gyerekkoromnak is, három nyelven tudok, és ezért is volt rengeteg kapcsolatom. Nagyon sokszor az vitt előre, hogy megláttam, milyen fantasztikus előadások készülnek külföldön. Pontosan emlékszem, hogy Amszterdamból hazatérve [Internationaal Danstheater, ahol Novák Ferenc hat évig volt rendező-koreográfus és dramaturg - a szerk.], eldöntöttem, hogy olyan repertoárt akarok összerakni az együttesemmel, hogy engem is olyanok hívjanak el külföldre szerepelni, akik elhívják Pina Bausch-t, Béjart-t, Preljocaj-t. És sikerült, Magyarországon mi, a Honvéd volt az egyetlen hivatásos együttes, amely ilyen módon járhatta a világot a táncszínházi produkcióival.

A levele elsősorban a függetlenek melletti kiállásra buzdít, már többször felszólalt védelmükben, most a szolidaritásra hívta föl a figyelmet. Volt valaha nagyobb a szolidaritás a táncszakmában?

A szocializmusban jobban kiálltunk egymásért. Ha baj volt körülöttünk, nagyon össze tudtunk tartani. Most jobban félnek a fiatalok, mint mi annak idején. Szigeti Karcsi 1958-ban készítette el a Siralomház című koreográfiát, mindenki tudta, hogy Nagy Imréről szólt, de mi váltig állítottuk, hogy nem. Páran megszólaltak a szakszervezeti emberek közül, de pillanatok alatt lecsitítottuk őket, hogy nem, ez egy pásztorfiú haláláról szól. Sokkal jobban kiálltunk egymásért, vigyáztunk egymásra. Nem volt pénz, sokan közülünk iszonyatosan szegények voltak. Az említett Szigeti Karcsi nem tudott elmenni mondjuk könyvtárba dolgozni, mint én, őt mindig segíteni kellett, hát segítettünk. Pénzt kellett keresni, én is olyan elképesztően szar együtteseket vállaltam el! Ezekből a legszórakoztatóbb volt a Metallochemia nevű vállalat csoportja, ahol a munkásfiúk nem nagyon akartak táncolni. Mindig mondtam nekik, hogy „Fiúk, táncoljatok már!”, ők meg: „Nem, meséljen inkább!” Nagyon szerették, ha mesélek. De aztán egyszer bejelentették, hogy a vállalat – amit azóta eltöröltek a föld színéről is, mert mindent összeszennyezett – megkapta a Munka Vörös Zászlaját, és jön Gáspár elvtárs meg a nehézipari miniszter átadni, de a lényeg: legyen műsor. Akkor mondtam, hogy „Fiúk, ha itt ti nem táncoltok semmit, engem kirúgnak, nincs több mese!” És akkor megtanítottam egy kónyi verbunk nevű körtáncot, nagyon egyszerű tánc volt, négy lépés, de azt úgy megtanulták, hogy majd szétrúgták a színpadot! Jött a nagy ünnepség, megjöttek a nagy notabilitások, elhangzottak az ünnepi beszédek, erre a teremben elkezdődött a zajongás: „lássuk a népi táncot!” Jó, jött a kónyi verbunk, szétverték a színpadot, óriási siker, újrázni kellett, majd megint. A tánc után kiürült a terem, nem volt kinek átadni a zászlót. Nem igaz, hogy annyira féltünk, ez mese. Volt, hogy szembeszegültünk a hatalommal, csak tudni kellett a módját.

És ma miért nem tudják?

Más a rendszer, nem olyan kiszámítható. A Kádár-kor sok szempontból rosszabb, de átláthatóbb volt. Amikor én vezethettem fiatalként együttest, támogatott minket a szakszervezet, nem is érdekelte konkrétan mit csináltunk, ha kaptunk díjat, akkor boldogok voltunk, akkor odaítéltek nekünk valami plusz pénzt kosztümre, díszletre. Ennyi történt. Pedig én borzasztó dolgokat csináltam, abszolút lázadó voltam, nyíltan, mégse bántottak.

Sokat dolgozott külföldön, egy időben az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője volt. Belelát abba, hogy máshol hogyan finanszírozzák a független társulatokat?

Tavaly megnéztem a Városmajorban Nagy József, Franciaországban és a világon Josef Nadj-ként ismert koreográfus-ismerősöm munkáját. Külön megdicsértem érte a Városmajori Szabadtéri vezetőit, nem kis kockázat elhozni egy ilyen előadást, de telt ház volt, szerencsére, itthon is tudják, ki ő. Beszélgettünk az előadás előtt, és megkérdeztem a függetlenek támogatásáról. Kiderült, hogy Franciaországban van garantált támogatás is, és szakmai alapú támogatás is, és természetesen teljesen mindegy a politikai ideológia. Hogy Hollandiában hogy van, azt pontosan tudom, hiszen én magam is voltam ilyen bizottságban: a gyakorlat ugyanez, nem merül föl, hogy mit vall magáról az együttes a színpadon.

 Azért csináltam Elektrát vagy Antigonét, hogy felhívjam arra a figyelmet, mi a politikai tisztességtelenség. Egyébként rengeteg kiváló kortárstánc-együttes van, akiket pártolok, és őszintén nem értem, hogy egy nemzetközileg elismert Duda Éva vagy Goda Gábor miért nem rendelkezhet elég tőkével. Cinikus módon adtak nekik pénzt, hogy ne érje szó a ház elejét, de az nem elég egy együttes fenntartásához. Az meg a másik, hogy Magyarországon nem lett ennek a műfajnak olyan közönsége, hogy eltartsa önmagát. De sehol a világon nem tudná fenntartani magát egy kortárstánc-együttes támogatás nélkül, Nagy József sem, akinek számtalan előadása van.

Ön szerint látszik pénzhiányból fakadó minőségi romlás a független produkciókon?

Nem hinném. Azért aki akar koreografálni, az megcsinálja, amit tud. Sőt, Duda Éva a legnagyobb pénztelenségben hozta létre a Fridát, amit megpróbáltam eladni Németországba is. De ha megszűnnek társulatok, az óriási veszteség lenne a kortárs táncművészet fejlődésében, és az hosszútávon minőségromláshoz vezethet.

Tud segíteni a független táncos szakmának?

Tudnék, de sajnos kihalnak mellőlem az emberek. Én már nagyon öreg vagyok, lassanként nem tudok kit felhívni, pedig rengeteg jó kapcsolatom volt Romániában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban és a Benelux Államokban is… sok ismeretség, sok nagyszerű barátság.

Dióhéjban el tudná mondani, miért fontos és mit jelent a független alkotás?

Hogy a fennálló rendszertől függetlenül dolgozhat, nem kell kötelességének érezze a seggnyalást. Egy függetlennek sose kelljen bizonyítani a lojalitását, azért tud szabadon alkotni. Sőt, egy függetlennek állandóan küzdenie kell minden visszásság ellen, ez a kötelessége: hogy rámutasson arra, hogy mi nem jó, már ha tud. Bár egy alkotónak akár intézményrendszerben, akár függetlenként szabadnak kell lennie.

Bár nem éltem a Kádár-korban, azt érzékelem, hogy akkoriban a művészet egyfajta pozitív kirakata voltak a rendszernek…

Igen, de nagyon kiváló művészetet is műveltek. Jók voltak a kísérleti színházak is, és akadtak egetverő szakmai viták. Biztos előfordult olyan, hogy valamit betiltottak, korlátoztak, de én alig emlékszem komolyabb esetekre. A jó valahogy előbb-utóbb átcsorgott a szitán.

És ma ki a kirakat?

Nem tudom, nagyon romlik a minőség és nagyon nagy a kontraszelekció.

Ön kinevelt számos társulatvezetőt, táncos generációkat, meg lehet tanítani a szolidaritást?

Szolidaritást nem lehet tanulni, az vagy van, vagy nincs. A mai magyar társadalomnak ez nem erőssége. Sajnos ennyit tudok mondani. Őszintén azt üzenem a fiataloknak, hogy ne féljenek, nem szabad félni, álljanak ki egymás mellett. És alkossanak, ez az egyetlen, ami számít.