- „Az öntörvényű zsenik egy része elveszhet a magyar sportrendszerben”

Az olimpián az átlagos szurkoló a megszerzett aranyak vagy érmek számát tekinti a siker mércéjének. Sportpszichiáterként vannak más szempontjai?

Szerintem nagyon sok, sőt, merem vállalni, a legtöbb magyar szurkoló igenis értékeli, ha valaki nem első lesz, erre most is több példa akadt Párizsból. Az én véleményem mindenképpen az, ha valaki kijut az olimpiára, már önmagában hatalmas teljesítmény. A sportágak nagy részében óriási dolog a kvalifikációt megszerezni, kiválasztottnak lenni az adott országban és az adott sportágban. Ha egy sportoló az olimpiáról úgy jön haza, hogy a lelkiismerete tiszta, rendesen felkészült és mindent beleadott, akkor elégedett lehet magával. Ezt sikernek gondolom, függetlenül attól, hogy hányadik helyen végzett.

Csak hát – feltételezem – ön sem akkor szokott ugrálni örömében a tévé előtt, ha egy magyar 11. vagy 16. lesz, hanem leginkább akkor, ha olimpiát nyer.

Előfordult már, hogy egy ezüstéremnek vagy a nyolc közé jutásnak is nagyon tudtam örülni. Persze, a legnagyobb akkor az öröm, ha arany a vége.

Az évtizedek során rengeteget változott a versenyport. Vele együtt változott a sportpszichiátria, vagy a régi, bevált módszerek jól működnek az új körülmények között is?

A szakmán belül vannak korszakokon átívelő sztenderdek, amelyeket húsz évvel ezelőtt is lehetett használni, ma is lehet, és vannak olyan műszerek, eszközök, technikák, amelyek az elmúlt évtizedek fejlesztéseiből kerültek ki.

A statisztika, az adatelemzés egyre fontosabbá válik a profi sportolók és az olimpikonok felkészítésében is. A sportpszichiátria jelentősége ezzel párhuzamosan nőtt vagy csökkent?

A sportpszichiátria szerepe változatlan. Sőt: azt mondom, hogy minél több sportoló teszi le a voksát a mentális felkészítés mellett, annál inkább nő a szerepe a sportpszichológiának és a sportpszichiátriának.

Mi a különbség a kettő között?

A sportpszichiáter gyakorlatilag ugyanolyan lehetőségekkel, eszköztárral dolgozik, mint a sportpszichológus, ha azonban egy sportolónál klinikai tüneteket észlel – tehát klinikai depressziót, szorongást –, akkor orvosként kell fellépnie, akár gyógyszert felírnia. De alapvetően együtt dolgozunk, kiegészítjük egymás szakmáját.

Sűrűn előfordulnak mentális zavarok az élsportolók körében?

A klinikai szintet elérő zavarok nem gyakoriak.

Feladatai közé tartozik a konfliktuskezelés?

Csapatsportok esetében: igen. Tudni kell, hogy a csapatok nem baráti társaságok, hanem kényszerközösségek. A négy főből álló vívócsapatokban sem feltétlenül barátok sportolnak együtt. A személyiségekből adódó különbségek kiválthatnak olyan konfliktusokat, amelyek, ha kezeletlenek maradnak, a pályán belüli viszonyulásokat és kommunikációt is nehézzé teszik.

Az edző és ön között van kapcsolat?

Ideális esetben nagyon szoros kapcsolatnak kell lennie.

Volt rá példa, hogy azt javasolta egy edzőnek, valamelyik játékost a pszichés állapota miatt inkább ne tegye be a csapatba?

Én csak annyit tudok jelezni felé, úgy látom, egyik vagy másik játékos nincs olyan lelki állapotban, hogy csúcsteljesítményt tudjon nyújtani. A végső döntés az edzőé.

Az olimpián tapasztaltakat is figyelembe véve: nemzetközi összehasonlításban mit lehet mondani, mennyire erősek mentálisan a magyar sportolók?

Ez sportágspecifikus, és egyenes arányban áll azzal, hogy az adott sportszövetség mennyire nyitott a mentális felkészítés iránt. Sajnos, azokban a sportágakban, ahol a szövetség nem annyira nyitott erre, ott a sportolók is esendőbbek talán, de ez sem egyértelmű.

Sportági hagyomány, hogy egy szövetség fontosnak tartja-e mentális felkészítést, vagy ez kizárólag az éppen aktuális vezetőkön múlik?

Bizonyos sportszervezetek még soha nem kerestek, pedig azért egy-két sportolóm lett már olimpiai bajnok, világbajnok vagy Európa-bajnok. Közöttük van Szilágyi Áron kardvívó is. Megjegyzem: akadnak olyan sportolók is, akik sportágtól és sportszövetségtől függetlenül közvetlenül hozzám fordulnak segítségért. Szűk azoknak a sportszövetségeknek a köre, amelyek a lelki, mentális felkészítésre nagyon komoly hangsúlyt fektetnek.

Alkalmas-e a magyar sportrendszer arra, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyeknek köszönhetően az öntörvényű zsenik képesek kihozni magukból a lehető legjobb teljesítményt?

Erre nehéz választ adni, mert a magyar sportrendszernek, mint minden rendszernek a világon, akadnak javítandó dolgai. Sajnos, az ön által említett öntörvényű zsenik egy része – akik nehezen állnak be a sorba, nehezen fogadják el a sportszövetség számukra előírt direktíváit – elveszhet a rendszerben, de nem feltétlenül mindig a rendszer hibájából.

Milák Kristóf mintha a magyar úszószövetséggel dacolva szerzett volna aranyat és ezüstöt a párizsi olimpián. Hosszú Katinka aztán nyílt levélben szólította fel lemondásra az „alattomos, gerinctelen viselkedéssel” vádolt szövetség vezetőit. Ön képes eligazodni ebben a történetben?

Valamennyire képes vagyok, de részletekbe nem mehetek bele. Azt vetették Milák Kristóf szemére, hogy nem lehet őt megtalálni. Pedig Milák Kristófot könnyű megtalálni, ott van a dobogó első és második fokán. Innentől kezdve túl sok magyarázatot nem kell adnia semmire. A konkrét ügyről nem szeretnék többet mondani. Ha általánosságban, a jelenség szintjén beszélünk: tegyük fel, van egy sportoló, aki motiváltan tud edzeni, remek a monotonitástűrése, minden adottsága megvan ahhoz, hogy egészen kiemelkedő versenyző legyen. És van egy sportszövetség, amelyik nagyon szeretné őt beskatulyázni a saját rendszerébe. A sportoló ennek ellenáll. Ebből a helyzetből érdekes játszma alakulhat ki. Akár extra motivációt is adhat egy sportolónak az, ha ellenszélben, „dafkéból” kell teljesítenie.

Volt egy másik ügy is, ami felkorbácsolta az indulatokat. A női ökölvívó Hámori Luca egy olyan ellenféltől, az algériai Imane Heliftől kapott ki, akinek a nemi hovatartozásával kapcsolatban kételyek merültek fel. Ha lehetősége lett volna dönteni, engedi, hogy Helif elinduljon a női mezőnyben?

Nem engedtem volna.

Miért nem?

Mert az ő „biológiája” körül túl sok a bizonytalanság, ami rengeteg kérdést vet fel.

Fel kell-e készülni arra, hogy a jövőben szaporodni fognak a hasonlóan vitatott esetek?

Szerintem erre mindenképpen fel kell készülni, és nemcsak a küzdősportokban, hanem olyan teljesítménysportokban is, mint például az atlétika vagy az úszás.

Az ominózus bokszmeccs harmadik harmada előtt Hámori Luca keserűen kifakadt a szünetben: „nem tudok nyerni”. Az ön számára miről tanúskodik ez a mondat?

A reményvesztettségről, semmi másról. Hámori Luca beleállt ebbe a meccsbe, megpróbált mindent, végigcsinálta. Amit lehetett, megtett a győzelem érdekében, de nem volt kétséges, hogy melyikük a jobb. Luca mentálisan szerintem fel volt készülve erre a mérkőzésre, a másik kvalitásaival azonban – nem mentális, hanem fizikai és technikai kvalitásokra gondolok – nem tudta felvenni a versenyt.

Az ökölvívó-szövetség végül az ötödik helyen végzett Hámori Lucának megítélte a bronzéremért járó pénzjutalmat. A szintén ötödik Kovács Richárd erre igazságtalanságnak nevezte, hogy ő nem részesül ugyanilyen bánásmódban. Helyesli a szövetség eljárását?

A szövetség jó szándékkal, de elhamarkodottan hozott döntést, amivel újabb hullámot indított el.

Végül szurkolói minőségében kérdezem. Bár egy kevés még hátravan a párizsi játékokból, hogyan értékeli: összességében sikeres volt a magyar olimpiai csapat szereplése?

Ha az a kérdés, hogy félig tele van-e a pohár, vagy félig üres, akkor azt mondom, hogy félig tele van. De tényleg csak félig.