– Szinte egész nap csak hordom a vizet a kútról! Főzni, mosni mindig muszáj, de most inni is többet kell, és ebben a szörnyű forróságban muszáj hűsíteni valahogy a gyereket meg magunkat. A kicsinek egy lavórt töltök fel, a nagyobbaknak meg egy kis medencét, hadd pancsoljanak – mondja a négygyermekes Katalin az ózdi Hétes telep két közkútjának egyikénél. Ahogy sokaknak, úgy náluk sincs vezetékes víz a házban, így folyamatosan ingázik a kannákkal, vödrökkel, fazekakkal az otthonuk meg a kút között. Az asszony nevetve mutatja meg combját, nézzük meg, mennyire megizmosodik az állandó vízhordástól.
Azt mondja, férje segítene, de dolgozik egész nap, „vasat köt” építkezéseken: – Hajnali háromkor elviszik és este kilenckor ér haza, napi 20 ezer forintot keres. Már alig bírja, de ha nem megy, akkor nincs mit ennünk – magyarázza az asszony, s megjegyzi, hogy nekik sem könnyű kibírni a meleget a telepen, de azért
az semmi ahhoz képest, amit a tűző napon dolgozó férje kénytelen elviselni: – Már kórházban is volt kétszer, hőgutát kapott. Máskor meg az ügyelet volt itt, leinjekciózták.
Míg Katalinnal beszélgetünk, egyre többen gyűlnek körénk, igaz, aztán néhány perc múltán már mindenki igyekszik is a deles napról a járdára vetülő pár centis árnyékba húzódni. A telepen alig vannak árnyat adó fák, a tűző nap akadálytalanul éri a házakat, földet, betonutat, így minden ontja magából a forróságot. A többiek is azt mesélik, amit Katalin: csak a jó hideg víz ad nekik némi enyhülést ebben a melegben.
Hőgutát kapott és meghalt egy átvezényelt kiskunhalasi postásÚjabb postás halt meg munka közben Bács-Kiskun vármegyében– Hát mit lehet tenni ilyen melegben? Hűtjük magunkat, ahogy bírjuk – mondja egyikük.
Közben gyereksereg veszi körül a Van Helyed Alapítvány két munkatársát, Koreny Judit irodavezetőt és Váradi Katalin patrónust, akik elkísértek minket a telepre. Többen is az alapítvány patrónusi rendszerének tagjai: születésüktől kezdve figyeli, segíti, támogatja őket az szervezet, hogy minél inkább csökkentsék hátrányos helyzetüket, s jobb esélyekkel indulhassanak az életben. Az alapítvány munkatársai persze nem csak a gyerekekre figyelnek, hanem az egész családra, a környezetükre – és mint kiderül – sokszor arra is, hogy élményt szerezzenek nekik. Most épp azért izgatottak a gyerekek, mert a nagy hőségben strandra készülnek velük az alapítvány munkatársai.
A Hétes telep után a Kiserdő alja felé vesszük az irányt, ami Ózd egy másik szegények lakta része. Útközben Váradi Katalin mesél arról, hogy bár a forró nyarak, tartós hőhullámok megviselik a telepen élőket, azért a melegnél még mindig nehezebb a téli időszak a szegregátumokban. Már csak azért is, mert nyáron szinte minden minden férfi talál magának idénymunkát, vagyis ilyenkor jobb az anyagi helyzetük és még tűzifára sem kell költeni.
– Télen azonban nincs idénymunka, és Ózdon nem igazán van olyan munkalehetőség, ami az itteni férfiak iskolai végzettségével elérhető lenne
– magyarázza útközben Váradi Katalin, akinek mondandóját Koreny Judit azzal egészíti ki: a helyi üzemek szaktudást nem igénylő munkájára nagy a sorban állás, óriási szerencsének számít az, ha valaki meg tud szerezni egy ilyen állást.
Megérkezünk Kiserdő aljára, ahol az egyetlen nagyobb árnyékos téren gyerekek szaladgálnak. Ők is azért izgatottak, mint hétesi társai: az alapítvány nem hagyja ki őket sem a strandprogramból. Amikor kérdezzük, mit szeretnek a legjobban a strandon, egy nagyszájú kisfiú szólal meg először.
– Hát fulladni – mondja, majd kitör belőle nevetés. – Csak viccelek, hát persze, hogy az úszás a legjobb!
A gyerekek mellett egyetlen felnőtt van csak, egy 30-as éveiben járó férfi. Azt mondja, nem tud napszámot vállalni, a betegsége miatt nem emelhet egy kilónál nehezebbet.
– Három agyműtétem volt, most várom, hogy hívjanak a negyedik miatt. Itt se lehetnék ebben a nagy melegben, de azért néha muszáj kijönni levegőzni. Meg erőt gyűjteni a következő fordulóhoz: muszáj két óránként fordulni egyet a kúthoz a kis kannámmal, hogy legyen otthon elég vizünk.
Számolni kell a klímaváltozással a lakhatási szegénységben
Legalább negyedmillió ember él ma Magyarországon olyan háztartásban, ahová nincs bevezetve a vezetékes víz. Többségük olyan szegénytelepeken lakik, ahová az uniós milliárdok sem hoztak fejlődést.
– Ezek a telepek és az ott élő emberek a rendszerváltás óta egyre rosszabb állapotba kerültek. El lehet képzelni, mennyi ideig bírná valaki olyan helyen, ahol több száz métert kell gyalogolni egy közkúthoz, hogy ivóvízhez jusson,
vagy hogy elmosogathasson, moshasson, takaríthasson, esetleg a kertet locsolja. Ezeken a telepeken se WC, se fürdőszoba, se a szokványos értelemben vett konyha nincs, hiszen ezekhez vezetékes vízre lenne szükség – mondja Bódis Kriszta író, pszichológus, dokumentumfilmes, a Van Helyed Alapítvány szakmai vezetője és létrehozója. A szervezet egy olyan oktatásfókuszú modellt épített ki, amelyben a gyerekekkel magzati kortól a szakmaválasztásig foglalkoznak, a család bevonásával. Történetük az ózdi szegregátumokban kezdődött, de ma már fővárosi intézményükben a Budapesten továbbtanuló gyerekeket is patronálják. Csak Ózdon 16 szegregátum van, amelyeknek egy részében nincs vezetékes víz – ilyen a Hétes és a Kiserdő alja is –, de ez egyáltalán nem számít kivételesnek az országban.
– Magyarországon 2011-ben 1834 szegénytelepet tartottak számon, és nincs adat arról, hogy ez a szám azóta csökkent volna. 2013 és 2018 között roma felzárkózás címén EU-s milliárdokat költöttek el az önkormányzatok és állami intézmények, kevés kivételtől eltekintve szakmaiatlan, fenntarthatatlan és gyakran értelmetlen programokra. Például kommunikációs tréningekre vagy olyan tanfolyamokra, amelyek nem adtak szakképesítést, vagy csak olyat, amire nem volt igény a munkaerőpiacon. Ezzel szemben az alapvető lakhatási körülmények javítása vagy a rossz minőségű szegregált oktatás felszámolása elmaradt – hívta fel a figyelmet Bódis Kriszta.
A nyári hőhullámok újabb kihívás elé állítják az egyébként is súlyos nehézségekkel küzdő nyomorban élő családokat, miközben ez a probléma sokkal kevésbé van szem előtt, mint télen a fűtési nehézségek.
– A lakhatási szegénység indikátorai között nem szokott szerepelni, hogy mennyire nehéz elviselni a kánikulát egy házban.
Ez azon múlik, hogy van-e légkondicionáló a házban vagy lakásban, illetve hogy mennyire hőszigetelt az épület. Nem azért nem vizsgálják ezt a kérdést, mert ne lenne egyre fontosabb kérdés, de eddig a Földnek ezen a részén nem voltak olyan kánikulák, amik elengedhetetlenné tették volna valamilyen hűtésre szolgáló elektronikai eszköz meglétét. Nagyon úgy néz ki, hogy ez most megváltozik, és a jövőben légkondicionáló nélkül nem lehet majd ezt a nyári időszakot elviselni Magyarországon sem – mondja Lukács György szociológus, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai munkatársa.
A KSH népszámlálási adatai szerint egymillió-kétszázezer háztartásban van légkondicionáló berendezés, vagyis nagyjából 2-2,5 millió ember él klimatizált ingatlanban. – Ennél égetőbb probléma, hogy az Eurostat 2020-as adatai szerint körülbelül 117-118 ezer olyan háztartás van Magyarországon, ahol nincs vezetékes víz. Ezzel szemben az önbevalláson alapuló 2021-es népszámláláson 70 ezer háztartásban nyilatkoztak így. Ha ez az utóbbi adat valós, akkor is legalább 200-250 ezer ember él ma az országban, akinek közkútról kell megoldania a vízellátást. Jellemzően a falusi peremvidékeken, Észak-Magyaroszágon, az Észak-Alföldön, Borsodban találhatók a legnagyobb arányban azok az ingatlanok, amelyek ezzel az alap infrastrukturális-ellátottsággal sem rendelkeznek, de Budapest külterületein is vannak ilyenek – teszi hozzá a szakértő.
Megszólalóink szerint a helyzetre nincs egyértelmű vagy egyszerű megoldás, hiszen a felmelegedéssel járó forró időszakok globális problémát jelentenek, a lakhatási szegénységben élők rengeteg gondja között pedig ez csak egy, ami megoldásra vár. Lukács György szerint idehaza elsősorban azt kellene megoldani, hogy az ingatlanok minél energiatakarékosabbak legyenek – jelenleg körülbelül 60 százalékuk a különböző energetikai besorolások szerint a legalsó kategóriákba tartozik, vagyis nagyon pazarlóan működnek. „Nyilvánvalóan ahol előfizetéses villanyóra van, ott nem az lesz a kérdés, hogy hány fokra hűtsék a házat, hanem az, hogy hogyan lesz melegvíz. A változásoknak nem csak egyéni, hanem települési, országos szinten kellene elindulnia, de ezek olyan közpolitikai kérdések, amelyekre nagyon kevés jó gyakorlatot látni egyelőre itthon” – mondja a Habitat for Humanity Magyarország szakértője.
