;

korrupció;Fidesz;Lázár János;Békés vármegye;Simonka György;Pusztaottlaka;

- „Amit Magyar Péter mond, az igaz” – Simonka György könyvet akar írni, de szerinte megvan a veszélye, hogy elteszik láb alól

Tudom,  mi a tétje, ha én elkezdek beszélni – mondta a Népszavának a költségvetési csalás miatt bíróság előtt álló volt fideszes képviselő. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz az ügyészséget tudja befolyásolni, a bíróságot azonban nem. Videóinterjú.

Vádalkut ajánlott a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjének az ügyészség: amennyiben beszél a pártjában zajló visszaélésekről, akkor nem lesz belőle vádlott.

Minderről maga az érintett, Simonka György beszélt a Népszavának adott videóinterjúban. A Békés vármegyei Pusztaottlaka megválasztott polgármestere ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy, 1,4 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat. Ezt úszhatta volna meg, ám ő nemet mondott. – Elmentem azért a Fidesz-központba, és elmondtam ezt. Azt mondták, hogy ne hazudjak csak annak érdekében, mint ahogy tették mások, hogy meneküljek ebből a helyzetből, hanem tartsak ki, és ne beszéljek. Nem a bírósági ügyben, mert annak az égegyadta világon semmi köze sincs sem a Fidesznek, se a kormánynak, sem senkinek a parlamentben. Az egy politikától teljesen mentes, saját vállalkozásomat érintő ügy volt, amelyben kérték, hogy továbbra is tartsak ki, és ne hódoljak be, ne adjam be a derekamat annak ellenére, hogy óriási nyomás alá helyeztek engem, a családomat, a kollégáimat, a környezetemet. Tartsak ki és mondjam mindenképpen azt, ami az igazság, hogy nem tudok ebben semmit mondani - ismertette, hozzáfűzve, hogy a pártigazgató Kubatov Gábort, Orbán Viktort és más, általa meg nem nevezett Fidesz-vezetőket is tájékoztatott büntetőügyéről. Továbbra is ártatlannak tartja magát és bizonyos benne, hogy nem fogják elítélni, mivel a bíróságokra nem ér el a Fidesz keze. 

Mindez szerinte már nem mondható el az ügyészségről, azt legalábbis el tudja képzelni, hogy az ügyészséget a Fidesz befolyásolni tudja. A vádalkut ajánló ügyész rengeteg olyan „huncutságot” mondott el neki, amelyről egy könyvben akar írni, ha addig nem teszik el láb alól. Egyértelműen igennel felelt arra a kérdésre, megvan-e ennek a veszélye. – Önök ellenzéki újságírók, amiket leírtak idáig az elmúlt időszakban, azt gondolták, hogy azok nem valósak?! Tudják önök nagyon jól, hogy mi történt, csak nincsen rá bizonyítékuk. Nekem van - fogalmazott Simonka György, hozzáfűzve, hogy „nem ma jött le a falvédőről”, így tudja, mi a tétje annak, ha beszélni kezd.

Ami a Fideszt illeti, állítása szerint ő nem távolodott el pártjától, mivel az értékrendjével egyetért, bár rengeteg olyan dolog is történik, amivel nem. – Egyébként nézzék meg Magyar Péter bármelyik bejegyzését vagy interjúját. Nekem nem szimpatikus Magyar Péter, de amit mond, az igaz, azt alá lehet támasztani - magyarázta. Nem is a Fidesszel, hanem egyes vezetőkkel van problémája, köztük Lázár Jánossal, akit egy kimondottan rossz embernek tart. Egyszer vele és Orbán Viktorral egyeztetett a  mezőhegyesi földek elosztásáról. A miniszterelnök azt mondta, hogy azon területeknek a gazdáknak kell adni, távozáskor azonban Lázár János megfenyegette, hogy elvágja a torkát, ha az útjába áll. – Én erre úgy feleltem, hogy öt perccel ezelőtt mondta a miniszterelnök, hogy mit kell tennünk, neked vele van vitád, ha nem tetszik, menjél vissza és mondd el neki. Erre mi történt? Kiosztották a földeket, és aztán Lázár János visszavette őket. Ilyen nem történt az országban sehol – mesélte. 

Simonka György lesújtóan nyilatkozott utódjáról, a fideszes parlamenti képviselő Erdős Norbertől is, akivel szintén van konfliktusa, mégpedig azért, mert nem volt hajlandó belemenni abba, hogy a közpénzből finanszírozott pusztaottlakai beruházásokat az Erdős Norbert érdekeltségébe tartozó cégek végezzék el. Utódja bosszújának is tartja, hogy feloszlatták a települési Fidesz-szervezetet az év elején, akkor, amikor ő lett az elnöke. – Ilyet én 16 év alatt nem láttam, amíg választókerületi elnök voltam. Nekem azt tanították a Fideszben, hogy nem hagyunk senkit az út szélén. Sokszor hangsúlyozták a bajtársiasságot és én ennek megfelelően éltem az életemet. Úgy gondoltam, hogy nekem is bajtársiasan kell viselkednem mindenkivel, és majd ezt vissza is fogom kapni. Most itt a 25 településből azt mondják, semmit nem számít az, hogy elbuknak a fideszes polgármesterek, mert van helyettük másik. Ez igazából megalázó és fájó azoknak a polgármestereknek, és én úgy éreztem abban a pillanatban, hogy mi is feláldozhatóak vagyunk” - vonta le a következtetést. Beszélt arról is, hogy újra parlamenti képviselő akar lenni., és el fog mondani dolgokat, de nem azért, hogy lejárassa a Fideszt, hanem hogy tisztába tegye, amit kell. Szerinte 2026-ban a Tisza Párt és a Fidesz között ki-ki meccsen fog eldőlni a parlamenti választás. Neki mindegy, hogy melyikük győz, segíteni azt a pártot fogja, amelyik a legtöbbet adja Dél-Békésnek. 

Az építési és közlekedési miniszter rövid időn belül ígér utasjogokat tartalmazó közlekedési alkotmányt, vasútépítést, járműbeszerzést, az utasoknak komfortot, a MÁV és a teljes közlekedési cégháló átalakítását.