– A mai világunk nagyon a teljesítmény oldaláról közelíti meg a dolgokat. Pedig mennyivel többet tudhatnánk egymásról, ha bemutatkozáskor azt mondom el, hogy én szeretek a fűben mezítláb járni, és a bakancslistámon van Izland! Ezeket érdekesebbnek tartom, mint hogy 13 éve dolgozom pénzügyi és HR-területen – kezdi Horváth-Hollósi Csilla, miután arra kértem beszélgetőtársaimat, meséljenek magukról, a szakmai útjukról.
– A külvilág számára nem értékelhető, amikor csak vagy, és valami örömmel tölt el, de nincs látható eredménye. Nem is ezért csináljuk, hanem a magunk vagy mások örömére – folytatja Bánosi Eszter. – Én pár éve már tudatosan törekszem az egyensúlyra, hogy meg tudjam engedni magamnak azokat a pillanatokat, amelyekben a létezés öröme van a fókuszomban, amit nem kell teljesítményskálán mérni.
– A másik oldalról viszont nagyon is értékelendő a teljesítmény – veszi át a szót Krajcsó Nelli. – Rendkívül fontos és sokszor az tart életben, hogy legyen célod, jó munkád, legyen pénzed. Csak az nem jó, ha van egy feszültség, ami körbeveszi ezeket, de ezt lehet a mindfulnesszel vagy bármilyen önismereti technikával csökkenteni.
Ilyen extrém nyomásban, stresszben, amelyben van az ország, nem biztos, hogy a mindfulness a fontos, vagy hogy ugyanazt tudná jelenteni itthon, mint Dániában. Persze ezért lenne nagy szükség a gyakorlására, de ez egy úri muri, és mint általában az önismeret, költséges luxus.
Amikor tanítom, látom, hogy mindig mélyebbre megy, mint az emberi sorsok, egyéni történetek: azzal foglalkozunk, ami a közös emberi tapasztalat, mint az érzelmi élet, az alapbeállítottság, vagy az elme működése. Az elme alapvetően boldogtalanságra desztinálja az embert, az állandó pörgés, az „ez nem jó, az nem jó” mindig kimozdít valamerre térben és időben, pusztán mert az elménk úgy gondolja, így tudunk túlélni. Pedig a boldogságot ilyen szinten nem lehet megtalálni, ahhoz kell a tudatosság is – állítja az oktató.
