Húsz esztendeje, hogy uniós taggá vált Magyarország. Ez idő alatt sikerült-e közelednünk a fejlettebb országokhoz?
Ma már statisztikai értelemben a fejlett országok közé tartozunk, akárcsak az akkor felvételt nyert többi kilenc ország. Nyolcan a régiónkból, valamint a két kis szigetország, Málta és Ciprus. De a később csatlakozó Bulgáriáról, Romániáról és Horvátországról is elmondhatjuk, hogy ugyanígy feljebb kerültek. Megjegyzem, hogy egyidejűleg ennyi tagállam korábban még soha nem vált az európai közösség tagjává, s hasonló arányú bővítésre a jövőben sem nagyon lesz példa.
A fejlett országok közé kerülésben mekkora szerepe volt az Uniónak?
Integrációs törekvések nélkül mindez nem lett volna lehetséges. Ez a fejlődés pedig – egyes elemzők szerint – maga volt a csoda. Az más kérdés, hogy elégedettek lehetünk-e. A fejlettségi színvonalat vásárlőerő-sztenderdben (PPS) számítják, ami úgy történik, hogy az árfolyamparitáson számba vett bruttó hazai terméket, vagyis a GDP-t kiigazítják a nemzeti árszínvonallal. Ám ennek buktatói is vannak! Különösen nagy torzítást eredményezhet, ha valamelyik ország nominális árszintjét alacsonyabbnak vagy éppen magasabbnak mérik a valóságosnál.
Erre jó példa, hogy az egy főre jutó GDP PPS-ben kifejezve magasabb Romániában, mint Magyarországon, a magyar érték pedig meghaladja a szlovákot. De Románia Magyarországhoz viszonyított fejlődése valószínűleg mégsem kimagasló, Szlovákia lemaradása pedig sokkal kisebb a vártnál.
A PPS nem nélkülözhető, ám nem lehet patikamérlegnek tekinteni. Meglepő, hogy az egy főre jutó PPS-ben kifejezett GDP szintjében a magyar gazdaság jelenleg már megközelíti Japánt, Csehország pedig felülmúlja a távol-keleti császárságnak ezt a mutatóját. Vagyis eme mérés realitását illetően felmerülhetnek kétségek. Hiányoznak belőle a minőségi mutatók. Az „új tagállamok” között – a később felvett Romániát, Bulgáriát és Horvátországot is figyelembe véve – konvergenciateljesítményünket tekintve az alsó harmadban foglalunk helyet. Vagyis még sok a tennivalója Magyarországnak ahhoz, hogy felzárkózzon a valóban fejlett országok sorába.
Azért akad olyan mutató, amelyben kedvezőbb a helyzetünk?
Az úgynevezett gazdaságkomplexitási index szempontjából jól állunk, a világon a 11. helyen vagyunk. A Harvard Egyetem kutatói által készített Gazdasági Összetettség Mutató (ECI) a külkereskedelem összetétele alapján rangsorolja az országokat. E mutató arra szolgál, hogy felmérje az egyes gazdaságok sokszínűségét. Magyarország ebből a szempontból az uniós tagállamok között is megállja a helyét. Nemcsak a gépkocsigyártás számottevő nálunk, de például az elektronika, a gyógyszeripar és a vegyipar is széles körű termékpalettával rendelkezik. Előbbiek alapja a megfelelő tudás és a hazánkba érkező külföldi tőke által nyújtott technológia volt. Ezt az előkelő helyet azonban nehéz lesz megtartani, ugyanis ehhez szélesíteni kellene a legfejlettebb technológiákat alkalmazó tevékenységek körét. Az intenzív gazdasági növekedési modellre történő átállás, vagyis teljes versenyképességi fordulat szükséges. A nemzetközi tapasztalatok is bizonyítják: azok az országok kerülték el a fejlődési csapdát, amelyek innovációval és magasan képzett humán tőke révén növelték a versenyképességet. Másrészt az előkelő ECI-helyezés önmagában alighanem félrevezető lehet. A hazai export hozzáadottérték-tartalma ugyanis elmarad az egész Európai Unió, de a környező tagállamok átlagától is.
Melyek az uniós tagság legfőbb előnyei?
A belső piac, illetve szélesebben: az integráció, mint a kiszámíthatóságot és bizalmat növelő horgony. Azaz nem lebecsülve a közös költségvetés nettó támogatásait, mégsem ezekkel mérhetők kizárólag a tagság előnyei.
Bár a számunkra jóváhagyott uniós támogatások egy részét továbbra is visszatartják, de arról nem szabad megfeledkezni, hogy összességében évente a GDP közel 3 százalékára számíthatunk az Európai Uniótól.
S, ha ez nem, vagy csak akadozva érkezik meg, akkor ezt, mint most is, a költségvetés megérzi.
S ne feledjük: az uniós nettó támogatás azt jelenti, hogy – az integráció közösen elfogadott céljai, közöttük a kevésbé fejlett tagállamok felzárkóztatása érdekében – külföldi adófizetőktől érkezik finanszírozás. Az e fajta nemzetközi újraelosztás (akárcsak az országok közötti belső piac) példátlan a világban.
A 2010-es években előfordult, hogy az uniós transzferek aránya nálunk elérte az éves GDP 7 százalékát is. Amit a jól végiggondolt beruházásokra fordítottak, az hozzájárult az ország versenyképességéhez is. Arra azonban korábban sem lehetett számítani, hogy ilyen arányú forrás az idők végtelenségéig érkezik hozzánk.
Időnként a brüsszeli politikával elégedetlenek körében felmerül: van élet Unión kívül is.
Ezt aligha lehet cáfolni. Ám az egységes piac előnyeit semmi sem pótolhatja, különös tekintettel arra, hogy ennek egyik legnagyobb haszonélvezői a tagok közül a kis, nyitott gazdasággal rendelkező tagállamok, s a legnagyobb mértékben éppen Magyarország is. A belső piac már csak nagyságából adódóan is pótolhatatlan lehetőséget nyújt az integrációhoz, a termékek, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő akadályok nélküli áramlásához. Különösképpen egy Európa közepén elhelyezkedő tagállam számára. A magyar gazdaság ezer szállal kötődik az Unióhoz. 2023-ban a 150 milliárd euró értékű magyar export 89 százaléka Európába, természetes kereskedelmi partnereinkhez irányult. A külföldi tőkebefektetések szempontjából is meghatározó, hogy az ország az integrált belső piac része. Minden, az ezt figyelmen kívül hagyó gondolatmenet alapvetően hibás. Ezért a „Huxit”-ra nem is érdemes a szót vesztegetni.
Mennyire sikeres a felzárkózásunk, amit a konvergenciaprogram célul tűzött ki?
A különbség kétségtelenül mérséklődött az eltelt két évtizedben. A folyamat nem 2004-ben kezdődött. A külföldi tőke bizalma már az európai integráció csatlakozást megelőző szakaszában megnőtt hazánk iránt. Az előző rendszerben eltorzult külkereskedelmi viszonylati szerkezet pedig a kilencvenes évek elejétől az európai piacra jutási lehetőségek javulásával alapvető irányváltáson ment keresztül. Ismét az európai országok, a magyar gazdaság természetes partnerei váltak meghatározóvá. Az európai integráció ambíciója egyidejűleg erősítette a nélkülözhetetlen hazai reformok megvalósításának igényét. Az Európai Megállapodás révén lényegében már a csatlakozást megelőzően a hatalmas 450 milliós belső piac tagjai lettünk. Az uniós tagság önmagában alapvető jelentőségű a befektetők Magyarországra vonzásához. A kínaiakat is éppen ez motiválja: ennek a piacnak a részeseivé válhatnak, exportplatformhoz juthatnak. Az más kérdés, hogy korszerű technológiát alkalmaznak ugyan Magyarországon a multik, azonban ezek nagy része összeszerelőüzem, így exportunkban a hozzáadott érték alacsony. Ezen változtatni kell! Ugyanakkor a magyar gazdaság növekedési pályáját az elmúlt több mint másfél évtizedben erőteljes ingadozások jellemezték. Az éves bővülés átlagosan csak 2 százalék, amelyben gazdaságpolitikai tényezők is fontos szerepet játszhattak.
Beleragadtunk a közepes fejlettség csapdájába?
Úgy tűnik, az új tagállamok többsége az elért haladás ellenére valamiféle fejlődési csapdával, „üvegplafonnal” szembesül. Arról, hogy ez a közepes fejlettség csapdája-e, vita folyik. A magyar gazdaság az egy főre jutó GDP-t (PPS) figyelembe véve fejlettnek minősül, ám az anyag- és energiaigényes tömegtermelés mérsékelt termelékenységgel jár együtt. Jellemzően a legalacsonyabb jövedelemtermelő képességű fázisok helyezkednek el egy-egy kínálati láncban. A multicégeken túl figyelmet érdemelnek továbbá az úgynevezett rejtett bajnokok, a „gazellák” is. Ezek olyan kisvállalkozások, amelyek a réspiacokon képesek akár nemzetközileg is az élvonalba kerülni. Például az informatikában és az egészségiparban, de másutt is, fellelhetők ilyen, magas hozzáadott értéket előállító cégek, amelyek sikeresen be tudnak kapcsolódni a nemzetközi piacokba exportjuk révén. Döntő a diverzifikált gazdasági szerkezet, a magas termelékenységi dinamika és a nagy hozzáadott értékű tevékenységek előmozdításnak az igénye. A fenntartható versenyképességet célzó fordulat meghatározó tényezői a tudásalapú gazdaság és az innováció támogatása, a humán tőke fejlesztése, valamint a kiszámítható szabályozási környezet.
Halmai Péter
Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területei a nemzetközi gazdaságtan, a makroökonómia, az összehasonlító gazdaságtan, illetve az agrár-közgazdaságtan. 2017-től intézeti igazgató a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Intézetében. 2019-től egyetemi tanár a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
Mi lehet a kilábalás útja?
Ha a mostani fejlettségünket kivetítjük, extrapoláljuk, mondjuk a 2030-as évek végéig, akkor akár még a jövedelmi konvergenciánk is bekövetkezhet egy főre jutó GDP-ben (PPS). Azonban az uniós átlag kiszámítása nem tükrözi teljes mértékben a valóságot. Abban benne vannak a régió országai, illetve a jó másfél évtizede tartósan gyengélkedő mediterrán tagállamok is. Ugyanakkor e viszonyítási alapban nem szerepel már az Egyesült Királyság. Számunkra igazi összehasonlítható mértékként az északi és a nyugat-európai tagállamok fejlettségét lenne érdemes alapul venni. E tagállamok utolérése tekintetében pedig különösen fontosak a minőségi összetevők is. Ettől még nagyon messze vagyunk!
Viszont az Európai Unió versenyképessége is lemaradt az élenjáró világgazdasági övezetek mögött.
Ez tény, amelyben az európai szociális modell vagy az ambiciózus zöld átalakulás kihívásai is megjelennek. De Európa a világgazdaság egyik legjelentősebb szereplője jelenleg is. Az innovációban kell átütő erejű fordulatot végrehajtania, elsősorban a digitalizációban és a zöldátállásban. Ugyanakkor a versenyképességet korlátozó szabályozási és kereskedelempolitikai tényezők is figyelmet igényelnek. Az európai versenyszabályozás (fúziós tilalom), illetve egyes távoli versenytársak széles körű állami szubvenciói is versenyképességi kihívást képezhetnek. Mindezek miatt nélkülözhetetlen az európai versenyképesség akadályainak, illetve növelési lehetőségeinek áttekintése. Valószínűleg az átfogó európai vízió újragondolása is szükséges.
