- Bauer Krisztina: Nyugdíjazott erotika

Ennyire részegnek még sosem láttam az én Lajosom. Bensőséges nyugdíjas-búcsúztatóra indult öltönyben, nyakkendővel, frissen borotválva.
Hazatérve támasztja az előszoba falát, félig kigombolt ingben csúszik lefelé, majd padlót fogva, hortyogva elalszik, egy ízléstelen ajándék vázát szorongatva. Kispárnát, takarót viszek, és otthagyom.
Friss kávé és pirítós illata csalogat ki reggel a konyhába. Ezentúl így lesz, hangzik Lajosomtól az ígéret, átfogja a derekamat, és sasszézni kezd velem a háló felé.
Elvesztem az egyensúlyom és rádőlök, persze ezt beleegyezésnek véli, végül sikeresen elérjük az ágyat. A meglepetéstől lebénulok, mert régen történt velünk ilyen összeölelkezés. Érzem Lajosomon az elszánt igyekezetet. A hálóingemet egy mozdulattal rántja át a fejemen. Kezdek én is igazodni a tempójához. Mintha megtalálnánk a jól begyakorlott mozdulatokat, de édes jó Lajosomnál hirtelen lelohad az energiaellátás. Talán a rám sütő napban meglátta, hogy nem az vagyok már, akinek vágyra gyúlva látni vélt. Próbálkoztam gyorsan elhúzni a sötétítőt, kerestem érzékeny pontjait a testén, de minden ­hiába. Elfordult, csak a hátát láttam és a szuszogásából tudtam, elaludt.
Hosszú házasságunk alatt sohasem beszéltük meg a kezdetben viharos, majd megszokottá váló együttléteinket. Nem beszéltünk erről a furcsa reggeli kudarcról sem.
Új napirendet alakítottunk ki. Míg én a könyvtárban önkénteskedtem napi négy órában, a férjem is tevékenykedett otthon. Rendszerezte a szerszámait, katalogizálta a filmgyűjteményét, elfoglalta magát. A békés, szürke életünk nem változott. Olykor próbálkoztam kezdeményezni, persze hangulatvilágításnál, ám mindig udvarias elhárításban volt részem. Hol a vérnyomására, hol a fájós térdeire hivatkozott. Értettem, mindig nehezen viselte, és inkább elkerülte a kudarcokat.
Elfogytak a javítanivalók a lakásban, minden gyűjtemény katalogizálva, hazatértemkor a legtöbbször csak a fotelben ülve találtam, maga elé bámulva. Akkor estem igazán kétségbe, mikor még mindig a pizsamáját viselte. Tanácstalan voltam.
Óvatosan felhoztam a kérdést a szokásos barátnői kávézásnál, úgy mesélve, mintha a szomszédasszonyom kérdezte volna tőlem. Az egyikük különböző afrodiziákumokat ajánlott, a másik javasolta, nézzünk együtt pornófilmet. A harmadik szigorúan megkérdezte, mit is várok az ágyban már ebben a korban, hiszen az is öröm, ha végig tudom aludni az éjszakát.
Igyekeztem kipróbálni a tanácsokat. Zellert, brokkolit főztem, rengeteg petrezselymet, gyömbért, tojást és bazsalikomot használtam a konyhában. Még osztrigát is vettem, amitől én undorodom, de nem volt eredménye. Méregdrága fehérneműt vásároltam a spórolt pénzemből, ami nagyon kényelmetlen volt a kedvelt pamuttrikóim után. Lajosom reakciója csak annyi volt, majd fel fogsz fázni, és futkoshatsz pisilni.
Egy álmatlan éjszakámon tolult fel bennem egy kérdés; vajon ez az érdektelen tehetetlenség csak nekem szól, vagy esetleg meghalt minden vágy édes jó Lajosomban? Esetleg egy depresszió kórképével küzd? A háziorvossal beszélgetve sikeresen kizártam ezt a legutóbbit.
Több héten át törtem a fejem, hogyan tegyem próbára, miként szerezzek bizonyosságot, honnan szerezzek egy biztonságos nőt, aki nem dúlja fel a házasságunkat. Szeretek minden ügyemben profihoz fordulni. Elmentem egy elegáns szálloda női recepciósához, és félrehívva elsuttogtam a kérésem, némi borravalóval olajozva az ügyet. Rezzenéstelen arccal felírt egy nevet és egy mobilszámot.
Imolával egy kávézóban találkoztam. Fél órával előbb érkeztem, igyekeztem eltervezni, mit is fogok mondani. Vajon megérti-e egy a férjét még harmincévnyi házasság után is szerető nő kétségbeesését. Egy erősen sminkelt, súlyos parfümillatot árasztó nőt vártam, helyette egy festetlen lófarkas, tornacipős lány dobta le a hátizsákját maga mellé. Zavarban voltam. Hosszan dadogva próbáltam magyarázkodni, hogy a vágy nem öregszik, csak a képesség kudarcától való félelem erősödik a férjemben. Nagy barna szemét megértően függesztette rám, hadonászó kezem két tenyerébe fogta, lazíts, értelek, nyugtatott. Az érintésétől mintha áram futott volna át a gerincemen, Imola valóban profi, és én megnyugodtam. Már csak a részletek és az anyagiak megbeszélése következett, csak egyetlen alkalmat tudtam kifizetni. Imola drága volt. Figyelmesen és pontosan kérdezgetett a férjemről, a szokásairól, az együttléteink forgatókönyvéről. Felajánlotta, hogy némi felárért szívesen használ rejtett kamerát, de ezt nem akartam. Csak azt kértem, Lajosom ne tudja, hogy Imola valójában hivatásos.
Peregtek a napok. Az egyik reggel a fürdőszobából hallatszó fütyörészés és egy új arcszesz illata tette mosolygóssá a nap­indítást. Összeszedtem minden bátorságom, legyőzve a belém nevelt gátlást, megöleltem édes jó Lajosomat. No, persze azért is, hogy ne tudjon kitérni a szavaim elől. Halkan beszélni kezdtem. Elmondtam, amit már régen kellett volna, hogy mit szeretnék vele és csak vele kipróbálni a szép széles ágyunkon. Csodálkozva nézett rám, majd csak annyit mondott, telefonálj a könyvtárba, hogy egy-két napig szabadságon leszel.
Lehajolva a cipőmért egy kis paskolást kaptam a fenekemre, összemosolyogtunk. Hálásan gondoltam Imolára.