;

egészségügy;

- Terheléses támadás

A Klubrádió világhálón közvetített adása sűrűn szakadozik, rövidebb-hosszabb időre elhallgat. Elmondják, hogy ez a sugárzást végző számítógépek elleni terheléses támadás következménye. A sportadást ez nem érinti, csak a politikai jellegűt. Megoldást is javasolnak: a rádió honlapján lévő „itt is szól” feliratra kattintva érhető el a szakadozásmentes adás. Állítólag egy ilyen terheléses támadás sokba kerül a támadónak.

Adódik a párhuzam: a kedves betegek, lakosok is terheléses támadásban részesítik a közfinanszírozott egészségügyet. Nem átallnak mindenféle bajukkal, betegségükkel háziorvoshoz, szakrendelésekhez, kórházakhoz fordulni, és ezeket arra késztetni, hogy időt és közpénzt nem kímélve vizsgálják és gyógyítsák őket. Pedig lenne ennek a pénznek jobb helye is a sportban, a Citadella és a Szabadság-szobor átalakításánál, az akkugyárakat építőknél és egyebütt.

De tudhatnák a népek, hogy a vizsgálatok és kezelések drágák, gyakran ráfizetésesek, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy minél többet gyógyítunk, annál nagyobb az adósság. Még szerencse, hogy a fránya orvosok nem vizsgálgathatnak, gyógyítgathatnak kedvükre: ennek korábban a Teljesítményvolumen Korlát szabott határt, amit újabban Tervezett Éves Keretnek hívunk.

Aki-ami nem fér a keretbe, arra nem kerül sor, az várólistára, fogadási vagy előjegyzési listára kerül, legyen a várakozás néhány hét, néhány hónap vagy néhány év. És ha a kezeléshez több, egymást követő vizsgálat, konzílium, megbeszélés kell, akkor ezek várakozási ideje összeadódhat. A rendszer túl van terhelve, a terheléses támadás sikeres. Sikerről beszélhetünk, noha a kedves betegek, a kedves lakosok valószínűleg nem ilyen pirruszi győzelemre vágytak.

Ahogy a rádiónál van az „itt is szól” változat, úgy az egészségügyben is van másik: nevezetesen sok vizsgálatot, ellátást meg lehet vásárolni saját zsebből. Igaz, valójában járna, de hát ha nem jut? Nem az a baj, hogy lehet saját döntés nyomán fizetős szolgáltatóhoz fordulni - akkor van baj, ha sokak számára ez kényszerként jelenik meg. És nem a fizetőképes egyén erkölcsi dicsősége, ha pénzen vett ellátása nyomán egy fizetésképtelen betegtársa előrelép a listán, hanem a jelen egészségpolitika szégyene.

Vajon miért csúszott hátra az egészségügy és az oktatásügy a politikusok várólistáján? És hogyan juthatnánk előre?

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.