- Schmuck Erzsébet: Az LMP-nek soha nem volt igazán elkötelezett szavazótábora, mint ahogy következetes zöldpolitikája is csak ritkán

A nyári EP-választáson a zöldpártok európai léptékben visszaestek ugyan, de továbbra is jelen vannak, Magyarországon viszont a zöldpolitika kiszorult a mezőnyből. Jól látjuk, hogy itt eltérő trendvonalak vannak, és ha igen, akkor mi ennek az oka?

A megállapítás helytálló, általános magyarázatot viszont nehéz rá adni. Annyi azért kijelenthető, hogy a az évtizedforduló kedvező választási eredményei nyomán a zöldek Európában sokfelé kormányra kerültek, de egy nehéz, válságokkal, Coviddal, energiakrízissel tarkított időszakban, ami megtépázta a népszerűségüket. Ahogyan egyébként a klasszikus nagy pártokét is: trendszerűen egyedül a populizmus tudott erősödni, ami válság idején nem ritkaság. Közben az említett nagy pártok is beépítettek a programjukba számos zöldpárti programelemet, ez a fejlemény szintén vitt el szavazókat az autentikus zöldpártoktól. Nálunk viszont a fenti folyamattól teljesen függetlenül egy másik átrendeződés játszódott le: jött Magyar Péter és átrajzolta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Erre a kihívásra az intézményesült ellenzéknek nem volt válasza: nem csak az LMP-nek, más pártoknak sem. Az LMP ezúttal külön indult, megpróbálta megkülönböztetni magát az ellenzék többi részétől, de egyrészt hiányzott a kampányából a markáns zöldpolitikai kiállás, másrészt valószínűleg az sem változtatott volna sokat az eredményen, ha kizárólag zöld témákkal kampányol. Nem ez volt az a választás, ahol kiderülhetett volna, hogy mit gondolnak a magyarok a fenntarthatósági sorskérdésekről, egészen más típusú kérdések voltak fókuszban.

Hosszú út vezetett a mostani, 1 százalék alatti mélyponthoz, voltak közben látványos csúcsok is. Visszatekintve: hogy írható le az a pálya, amit az LMP bejárt?

2010-ben egyértelműen ökopolitikai pártként került be a parlamentbe, de a „zöld” elnevezést nem akarta vagy nem merte fölvállalni, valószínűleg nem véletlenül. Egyrészt nem akart beleszorulni a rétegpárti helyzetbe, ennél sokkal nagyobb ambíciói voltak. Másrészt a „Lehet más…” ígéret a szavazóik jelentős része számára legalább annyira fontos volt, mint a zöld értékek: az éppen akkor mindent leuralni kezdő Fidesz és a kudarcos baloldal mellett érezhetően volt igény egy különálló pólusra. Volt is valamiféle felívelés az első parlamenti években, még ha kisebb is a reméltnél, ám megakadt a pártszakadáskor, amikor a Párbeszéd kivált.

Éppen akkor, amikor minden eddiginél fontosabbá vált volna, hogy az ökológiai szemlélet a parlamentben is képviselve legyen.

Van erre racionális magyarázat? A közéletben meg a közgondolkodásban közben egy ellentétes irányú folyamat játszódott le: a klímavédelem, a zöldenergia megkerülhetetlenné vált, megerősödött az ellenállás a nukleáris energiatermeléssel szemben, tiltakozások pattantak ki az akkuipari beruházások ellen, a zöldre keresztelt párt mégsem profitált mindebből.

Ez is az egyik kibeszéletlen, megfejtetlen talánya a történetünknek. Minden bizonnyal szerepet játszott benne a hitelességi deficit is. A civil zöld mozgalom részéről mindig volt egy távolságtartás az LMP-től, talán ezért is alakult úgy, hogy a „Lehet más…” lett a fő irány. Magyarországon vannak zöld értékrendű szavazók, de másfél évtized alatt nem találtak tartósan politikai otthonra az LMP-nél, miközben nem tudtak lehorgonyozni máshol sem. A magyar zöldpolitikának ez a legnagyobb társadalmi adóssága.

A napokban önnel együtt több emblematikus figura is távozott a pártból. A lépést érthető módon mindenki a saját szemszögéből magyarázta, de közös pontnak tűnt a kritikákban, hogy az LMP korábban a DK-hoz sodródott túl közel, mostanra pedig a politikai senkiföldjére került.

Kétségtelenül voltak nehezen magyarázható irányváltások, amelyek sem belül nem voltak megtárgyalva, sem a választóknak nem lettek elmagyarázva. És valószínűleg több volt belőlük, mint amennyit a szavazó gyomra egységnyi idő alatt bevesz. Nem csak a DK-ról van itt szó, hanem a Momentumról, a Párbeszédről, a teljes ellenzéki összefogásról, a teljes elkülönülésről – és mindegyik irány mögül hiányzott a belső konszenzus, amit nyilván a szavazók is érzékeltek. Több volt ezek mögött az egyéni ambíció, mint a végiggondolt stratégia.

Ezt az állítást az EGP-ből, a Európai Zöld Pártból történű kilépésre is igaznak érzi?

Tény, hogy a főpolgármester-választás körüli taktikázást az EGP nem nézte jó szemmel. Ők már akkor attól tartottak, hogy Vitézy Dávid mögött előbb-utóbb felbukkan a Fidesz, amit én kezdetben őszintén szólva irreálisnak gondoltam.

Maga a kilépés konszenzus nélkül, de többségi elnökségi álláspontként került a kongresszus elé. Végül csak azért nem szavaztunk róla, mert mire ahhoz a napirendi ponthoz értünk, már nem voltunk határozatképesek. Számomra azonban az is elfogadhatatlan, hogy egyáltalán napirendre vettük. Nem csak az alapító tagja, de az egyik kezdeményezője is voltam az LMP-nek, és nem tudok azonosulni azzal, hogy a magyar zöldpárt éppen akkor szűnik meg zöldpárt lenni – márpedig az EGP elhagyása ezt jelenti –, amikor fenntarthatósági vészhelyzet van. Nekem is vannak aggályaim az EGP politikájának bizonyos részeivel kapcsolatban, de ez nem változtat azon, hogy Európában hatékony zöldpolitikát csak az Európai Zöld Párt tagjaként lehet folytatni.

Arról még nem beszéltünk, hogy hová tűnhettek vajon az LMP szavazói. Lehetséges, hogy most épp Magyar Péter pártjában látják a „Lehet más…” ígéret beteljesülését? Hiszen az ő programjáról is nagyjából azt lehet tudni most, amit az LMP-éről lehetett tudni 2010-ben: hogy sem a Fidesszel, sem az „óbaloldallal” nem akar egy gyékényen árulni.

Elképzelhető, bár erre vonatkozó kutatást nem láttam. Ami biztos: az LMP-nek soha nem volt igazán elkötelezett szavazótábora, mint ahogy következetes zöldpolitikája is csak ritkán. A szavazóinknak nem volt mihez hűségesnek lenni. Bármennyire is központi kérdés volt az LMP számára a különállás, foglya maradt a Fidesz által felállított politikai struktúrának: 2018-ban azért köpködtek minket, mert nem fogtunk össze az ellenzékkel, 2022-ben meg azért, mert összefogtunk.

Azt a helyet, amit az LMP netán üresen hagy, Magyar Péter az ökopolitikában aligha fogja betölteni. Az Európai Néppárt, ahová a Tisza képviselői beültek, a fő felelőse annak, hogy az európai természethelyreállítási jogszabályt majdnem kisiklatták, és végül csak alaposan felhígítva tudták elfogadni. Az Orbán-kormánynak egyáltalán nincs környezetvédelmi politikája, és nincs érdemi zöldpárti ellenzéke sem, hiszen a Párbeszéd támogatottsága is nehezen mérhető. Ez aggasztó kilátás 2026-ra: sem a kormányban, sem a meghatározó ellenzéki erőkben nincs senki, aki értené, hogy mi történik a környezetünkben, és hogy mi lenne ezzel a teendő. A politikai elit csak annyit tanult meg az elmúlt évek tapasztalatából, hogy Magyarországon ma zöld agendával nem lehet választást nyerni – ami talán igaz, de tragikus is egyben.

Az Európai Néppárt, ahová a Tisza képviselői beültek, a fő felelőse annak, hogy az európai természethelyreállítási jogszabályt majdnem kisiklatták, és végül csak alaposan felhígítva tudták elfogadni. Az Orbán-kormánynak egyáltalán nincs környezetvédelmi politikája, és nincs érdemi zöldpárti ellenzéke sem, hiszen a Párbeszéd támogatottsága is nehezen mérhető. Ez aggasztó kilátás 2026-ra: sem a kormányban, sem a meghatározó ellenzéki erőkben nincs senki, aki értené, hogy mi történik a környezetünkben, és hogy mi lenne ezzel a teendő. A politikai elit csak annyit tanult meg az elmúlt évek tapasztalatából, hogy Magyarországon ma zöld agendával nem lehet választást nyerni – ami talán igaz, de tragikus is egyben.