(Elég hülyén csendes bornak hívják a nem pezsgő, szén-dioxidot nem tartalmazó borokat.) Vannak borok, melyek már a kezdet kezdetén kilógtak a sorból, ilyen a Kopár, melynek már első palackjai szenzációt keltettek, mert olyan vörösborminőséget hoztak be, amire addig nemigen volt példa Magyarországon. (Gere Attila a villányi szentháromság, a Bock-Gere-Tiffán trió tagjaként már a 90-es években nemzetközi színvonalú vörösöket készített a kombinátos idők jellemzően híg lőréi után.)
Élmény volt a kétezres Kopárt kóstolni minap az Év Pincészete díj elnyerését ünneplő bulin a gyönyörű, európai színvonalú pincészetben. Tökéletes, hibátlan, harmonikus, eleven holmi. (A Kopár mediterrán jellegű csúcsdűlő a Szársomlyó-hegy déli részén). A 2020-as francból, merlot-ból és 10 százaléknyi cabernet sauvignonból kevert küvé már most élvezhető, de érdemes nem megvedelni, hanem, ha képesek vagyunk rá, érleljük, ha nem is negyedszázadig – már pár éves ilyen zen buddhista önkínzásos, aszexuális önuralom-gyakorlat megszépíti-elmélyíti a bort. A hordóhatás, mely korábban néha túlzó, rusztikus fásság képében kellemetlen jellemzője volt némely villányi tételnek, itt kellemes, halvány csokis hordóízként dereng fel, a tannin még fiatalos, de a határozott csersavasság ki fog simulni, mint a régi, 2006-os és 2012-es tételeknél, a bogyós gyümölcsös (fekete szeder, cseresznye, meggy) és fűszeres jelleg (pörkölési, tósztos aromák és halvány fahéjas-csokis-szivaros felhangok), végül a tüzesség (magas, 14,5 százalékos szesz, az átlagbor 12,5 százalékos, a ma leginkább menő könnyű fehérek és bubis cuccok 11,5 százalékosak) kerek harmóniába olvadnak majd a nobilis, de jó ivású, érett, még fiatal, gyümölcsös karakterű szivarborban.
Hol svábok vannak, ott a falukép is szebb és tuti, hogy dől a lé, mármint a bor (is). Az, hogy a németek sörösök, közkeletű tévedés, pontosabban (Pálffy István súlyosan borbarát újságíró bon mot-jával) a németek csak azért mondják, hogy négy előtt egy korty bort se, négy után egy korty vizet se, mert négyig söröznek, négytől boroznak. Az amúgy mély-magyar érzelmű, nagyon is magyar villányi borászok élen járnak abban is, ami a magyar (borász)társadalomra is jellemző turáni átok, hogy a széthúzás itt kevésbé jellemző, a villányiak képesek a kooperációra (a tokajiak szerint a legszéthúzóbb és leggyűlölködőbb borvidék Tokaj-Hegyalja). Gere ars poeticája, hogy „ahol élünk, ott kell kihozni a maximumot”. Fontos mozzanat, hogy Gere a kezdetektől kooperált Franz Weninger seniorral, aki az osztrák vörösborkultúrát apportálta a buliba, márpedig azok a borászok és gasztronómusok, akik az évtizedekkel a mienk előtt járó bor- és gasztrokultúra algoritmusainak ismeretével tértek vissza a magyar piacra, egyből kilógtak és taroltak Gerétől a fertőrákosi Ráspin át a nyúli, mármint a Nyúl nevű falu meseszép pincesorán pompás fogadót üzemeltető Prisztóka Tiborig.
Mármost itt idilli a helyzet, de egyfelől van ez a globális apálya a borfogyasztásnak, nem isznak bort a népek, főleg a fiatalok, rossz nyelvek szerint inkább tekernek egy spanglit és elfüstölögnek vele, és főleg vörösbort nem kérnek. Hogy mik lehetnek az okok, arról legközelebb. Tény, ami tény, nálunk ezt az alrendszert sem kerülte el a krízis, ami az ipart, az exportot és importot, a kórházat, a vasutat és a sulit elérte, a válság a borágazatot sem kíméli. A bekerülési költségek emelkedése, a fogyasztók csökkenő vásárlóereje (a lakosság nettó átlagbére amúgy is az uniós átlag felét sem éri el), és ugye a hungarikum 45 százalékos élelmiszer-infláció okán a fogyasztói kosárból elsőként a borospalack kerül ki, nem a tej és a kenyér. Az alacsony szőlőfelvásárlási ár, miközben nem lehet emelni a bor árán, tökéletes csapda, a kereslet gyengülése már több pincészet bezárásához vezetett és egy-két hetente bedobja a törülközőt egy-egy kisebb kézműves sörfőzde is.
(Gere Kopar 2020, 10 900 Ft, 94 pont)