Közösségi dzsemmelés köztéri termésből

A Common Jam XI. Halotti tor közös sétával indult a Krisztinavárosból, fel a várba, a korábban már számos alkalommal bejárt útvonalon, melynek gyümölcsfáit Szabó Eszter Ágnes éveken át figyelte. A Gyöngyösön élő Fajgerné – aki férjezett nevét művészeti gesztusként is használja – a szüretekre és a közösségi eseményekre csatlakozott, Eszter nélkül már a fák figyelése is rá maradt. Noha Eszter enzimjei (lásd keretes írásunkat) az idei lekvárba már nem kerülhettek bele, a kiállításon megjelentek az általa fémjelzett Random Varroda projekt önarcképpel hímzett otthonkái, Fajgerné realista, figuratív festményein pedig feltűnt Eszter jellegzetes alakja.

Az idén az eddig termékeny és egészségesnek tűnő Kapisztrán téri almafa felét kivágták, pedig tavasszal még megvolt. Metaforikus állapot, Eszter ága is így hasadt ki a 11 éve növekvő projektből.

– Én évek óta jövök ezekre az alkalmakra, mindig is szerettem a közösségformáló eseményeket, ahol igazi emberek vannak, igazi érzésekkel. Ez egy átmentés is, egy eltűnő világot őrzünk meg. Régről ismertem Esztert, a képzőművészeti egyetemen egy évfolyamra jártunk, és már akkoriban is rengeteg közös programot szerveztünk. A gyász sosem múlik el, de itt körbe tudja nőni kicsit az élet. Fontos, hogy örömmel vegyüljünk, s közben kicsit meg is idézzük őt – meséli az Edinaként bemutatkozó résztvevő, miközben az almát hámozza. Minden rész hasznosul, az alma húsából lekvár, a lehullott részekből nagy üvegekben ecet készül. A galéria falán egy polcon sorakoznak a korábbi évek lekvárjai – köztük a Covid alatt cukor helyett fekete sóban eltett gyümölcs –, s mellettük kis üvegben az ecetek, akár az élet édes oldala mellől elmaradhatatlan savas.

– 2013 óta szedünk Eszterrel közterületen almát. Több fát követünk év közben is, aztán mindig van egy kiállításunk, ahol az előző évi szedésről szóló művek jelennek meg, és a dunsztot kibontjuk. Egész napos esemény, közben befőzünk, és akik a megnyitóra érkeznek, cserélhetnek Common Jamért házi készítésű lekvárt vagy műtárgyat – meséli Fajgerné.

Évák az almák között

Eszter már a kétezres évek elején csinált közterületeken gyűjtött gyümölcsből, többnyire szederből lekvárt, és feltette a kérdést, cserélnél-e műtárgyat lekvárra. Több művész cserélt vele, erről falvédőket is készített. Hagyományos kék és piros cérnás falvédőivel gyakran reflektált saját életére, illetve a magyar valóság szomorú vagy groteszk eseményeire.

1998-ban készítette el legendássá vált falvédőjét saját nagymamájáról és kedvenc popikonjáról; a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val eredetije magángyűjteményben van, Bécstől New Yorkig kiállították, közben az internet felkapta, számos mém született belőle, legutoljára az alkotó emlékére a Szabó Eszter Ágnes találkozása David Bowie-val parafrázis.

– Amikor 2010-ben hazajöttem Drezdából, ahol már megérintett az Eat Art (az étkezéshez kapcsolódó művészet – a szerk.), úgy jöttem haza, hogy találkozni akarok Szabó Eszter Ágnessel, a magyarországi Eat Art királynőjével – folytatja Fajgerné. – Miután találkoztunk, elindult köztünk egy párbeszéd. 2013-ban volt a Három grácia kiállításom, amit Raffaello festménye inspirált, melyen meztelen nőalakok láthatók almák közt, akkor kezdtem a saját meztelen testemet almákkal festeni. Ekkoriban költöztem családi házba, melynek udvarán állt egy almafa, amit mindig figyeltem, mert kellett a képhez is. Született egy Éva című festményem, melyen a fa alatt szedem az almát. Mondtam Eszternek, csináljunk a kiállításom alatt egy eseményt, keressünk köztéren almafákat, ne szedret, hanem legyünk Évák az almafák között. Akkor elindult a Common Jam, elmentünk négyen, két művészettörténész meg mi ketten, a Kapisztrán téri almafához, amelyet Eszter már jól ismert, mert arrafelé dolgozott. Ezzel a fával kezdtük, amiről most is pucoljuk épp az almát. És visszük a galériába, főzzük a dzsemet, kitesszük a szabad polcra, onnan lehet cserélni, akkor vihetsz, ha hozol is valamit. Általában műtárgyat nem hoznak, de saját készítésű dolgokat igen, ami így cserélődik, mozog, használják az emberek. A végén mindig felajánlottuk valakinek az eltett lekvárokat, volt, hogy menekültek kapták vagy hajléktalanoknak vittük, csak pár üveget tartottunk meg, amiket itt látsz is a polcokon. Én közben minden évben megfestem az előző évet, akik részt vettek benne, a legjellemzőbb mozdulataikkal rajta vannak a képen – magyarázza a művész, aki még rólam és fotós kollégámról is készített egy-egy fényképet magának, talán jövőre mi is rajta leszünk a tablón.

Falvédők és festmények

A projekthez az évek alatt sokan csatlakoztak, Szilágyi Csilla üvegművész megvéste a befőttesüvegeket, melyeket kettévágva kínálótálakat is készítettek, Boldizsár Zsuzsa porcelánművész társasjátékot csinált a projekthez, és készült a fákról térkép is. Eszter korábban már falvédőre hímezte Szentbékkálla közterületi gyümölcstérképét, ezt az alkotását azonban keresik, a hagyatékból még nem sikerült mindent feltérképezni, ikonikus supermanes otthonkájáról sem tudják, hová, kihez került.

– Vannak titkok, amik Eszterrel mentek – mosolyog Fajgerné, miközben megmutatja a kiállítást. – Az első alkalommal problémába ütköztem, mert kiderült, nem mindenki szeretné, hogy meztelenül részt vegyen a képen. Azóta ruhában festem meg a részvevőket, de nem abban, ami rajtad is van. Miskolcon is volt Common Jam, egy Múzeumok Éjszakáján, erről készült egy falvédő is a hagyományos koncolós eljárással, ott mindenki készíthetett magának falvédőt, Eszter pedig ráhímezte egy otthonkára, amit én többször megfestettem. Ez a Jó leszek még valamire otthonka pedig azért érdekes, mert Eszter odaadta egy gombatermesztőnek, hogy növesszen rá gombákat, amit én szintén megfestettem. Jelenleg hárman vagyunk a projektben, Bíró Anna képzőművész 2022-ben csatlakozott, Karai Györgyi formatervező pedig Eszter ötlete alapján elkészítette a street fruit bonbonokat, kétfélét is. Az egyik egy hagyományos sütimorzsás alap, amibe Common Jam lekvárt teszünk, erre mascarponés hab és egy ostya kerül. A másik a luxusverzió, a köztéri almák csokoládéval bevonva, szilikonformában kiöntve. Pár éve elkezdtünk ecetet is csinálni, Esztert pedig már régóta foglalkoztatta a Common Jam pálinka készítése is – sorolja a festőművész.

Ez egyelőre ötlet maradt, nehezebb lenne pálinkát főzni egy galériában, mint lekvárt, műtárgyak között egy rezsón, ami egyben lázadó performansz is a művészet szakrális terében (és a tűzvédelmi szabályok ellenében). Fajgernétől a performansz sem áll messze, takarított már galériában egy megnyitóján, megjelenítve a főként nők által végzett, láthatatlan háztartási és gondoskodási munkát. Festményein is gyakran ábrázolja magát háziasszonyként, mindennapos teendői közepette, a műterem és az otthon terei képein izgalmasan, egyszerre kontrasztosan és (a nők számára legalábbis) magától értetődő módon vegyülnek.

A hagyomány átadása

A Common Jam a kortárs művészi, vallási, folklorisztikus motívumok mellett számos fontos kérdést is feszeget, például, hogyan viszonyulunk az ételhez és az étkezéshez, a természethez és a városi élethez, a fenntarthatósághoz, az újrahasznosításhoz, női, családi vagy tágabb közösségeinkhez. Tavaly meghívást kaptak a Budapest 150 eseménysorozat részeként rendezett Flaszter Köztéri Kortárs Művészeti Biennáléra, Karácsony Gergely főpolgármester ki is emelte őket, hogy ez a kedvenc projektje, mert a gyerekkori álmát valósítják meg azzal, hogy köztéri gyümölcsfák termését gyűjtik be és használják fel.

– Tavaly a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány pártfogoltjaival szüreteltünk, az almát elvittük az ő terükbe, ahol biztonságban érzik magukat, hogy ott megmutassuk nekik is a hagyományt, mert az állami gondoskodásban élő gyerekek, fiatalok ezt nem kapják meg otthonról. Ilyenkor egy plusz csodát érzel, hogy át tudtad ezt adni azoknak, akiknek ez a tapasztalat nincs meg. Az egyik festményemen is ezek a gyerekek szerepelnek, náluk is lesz kiállítva, hogy lássák magukat, ahogy részt vesznek a Common Jamen.

Motívumai ismerősek lehetnek tavaly decemberi, a Deák Erika Galériában rendezett Concordia Discors című kiállításáról. Itt is megjelentek az önarcképek mellett a szívek, az agyak, s az ollók, melyek a kettő közötti kapcsolatot elvágják, és a dilemma, hogy melyikre hallgassunk épp.

– Tavaly közösen ültettünk egy almafát a Gellért-hegyen, a Cerkafirka játszótér előtt, ahhoz is járok, ápolgatom, hogy ki ne haljon onnan. Volt, aki azt gondolta, ha meghal Eszter, a Common Jam véget ér, de ez egy elmélet, amit közösen kitaláltunk, ezért tud tovább folytatódni. Addig lesz, amíg mind meg nem halunk.

Az emlékezés fája

Talán valaki, aki később csatlakozott, viszi tovább a projektet, lehet az egyik új alkotótársuk, Bíró Anna, a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakának hallgatója. A galéria közepén az ő ehető installációja áll, egy minimalista fatörzs ágakkal, rajtuk damilon rögzítve ostyavékony gyümölcslapok, szilva, ringló és alma – ezeket is együtt szedték. A fához kis sámlin lehet felmászni, egy kislány nyújtózkodott rajta épp a gyümölcsök felé, miközben Annával beszélgettünk. Miután az egyetemen személyes motivációból elkezdte készíteni Budapest (sőt az egész világ) digitális közterületi gyümölcstérképét, az egyik tanára hívta fel a figyelmét, hogy van itthon egy művész – Szabó Eszter Ágnes –, aki hasonlókkal foglalkozik, így ismerkedtek össze.

– Eszter elmesélte, hogy ő is hímzett már ilyen térképet, és meghívott egy Common Jamre, azóta rendszeresen jövök. A befőzés számomra elsősorban meditatív folyamat, az alkotásom is erre reflektál – meséli Anna. – A lekvárt hosszú órákon át sütőben aszalom, utána a nagymamámtól örökölt régi pogácsaszaggatóval kivágom a karikákat. Ez egyszerre fa és totem, emlékezés Eszterre, a kapcsolódásunkra, de főleg a belső nyugalom megtalálásáról szól. A szüretelés, a fára mászás pedig visszahozza a természetet a városi közegbe, a galéria terébe, de a a fa az élet szakaszaira és a folytonos megújulásra is emlékeztet. Korábban a befőzést mindig otthon, anyukámmal és a testvéremmel csináltam, azóta vannak más tapasztalataim is, egyedüli befőzésekről és a közös Common Jam-es befőzésekről is. Eszter sok mindent tanított nekem, például sokat vonatoztunk együtt a szedésekre, jó beszélgetéseket kaptam tőle. Az elvesztése azért is szíven ütött, mert azt hittem, még van időnk. De azok a dolgok, amikről beszéltünk, itt vannak velem, folyamatosan forgatom ezeket magamban.