Andrea a VII. kerületben nőtt fel; a házak aljában kisiparosok műhelyei sorakoztak. Már tízévesen bejárt iskola után a kis manufaktúrákba. „A mozaikkészítő volt az egyik kedvencem, együtt égettük ki a mozaikokat, a bőrdíszművestől kaptam metálszínű bőrdarabokat, ami igazán nagy szám volt akkor. Ott alakult ki ez az érdeklődésem” – meséli Zimits Andrea. Anyukája térképeket rajzolt, innen ered a jó kézügyessége. Kapott tőle ecseteket, és színes lepedőkre festett, majd kézzel varrt belőlük ruhákat – először magának, később az osztálytársainak is. „Mindig is tudtam varrni” – mondja nevetve, ugyanis nem emlékszik, mikor tanult meg. Anyukája mondogatta is: „Kislányom, te biztos iparművész leszel!” Andrea a közeli Madách Imre Gimnáziumba járt – később a nagyobbik lánya is ott végzett, együtt sírtak, amikor augusztus végén menesztették az igazgatót.
A gimnáziumban már pénzért készített ruhákat, imádták az egyedi, kézműves cuccait. Például az Old Spice emblémáját és a Levi’s feliratot rajzolta meg és varrta a ruhákra. Olyan holmikban járt, mintha Amerikából kapta volna őket. Mindig is gyűjtötte a régi, szép anyagokat, csipkéket, brossokat, gobelineket. A szépen megmunkált dolgok, az egyediség vonzza, azok a tárgyak, amelyeknek múltjuk és lelkük van; grafikákat, festményeket is nyomtat anyagra, ettől lesznek a ruhái „zimitsandreásak”. „Minden elkészített darabom szinte a gyerekem, ezért sem tudom kiadni a kezemből egyik munkafolyamatot sem. Minden ruha a saját útkeresésem, út közben alakulnak, ahogy a többféle anyagot összedolgozom. Csak azt nyilvánítom késznek, amivel maximálisan elégedett vagyok.”
Kollekcióit egy tematika köré tervezi, mégis minden egyes darab más. Saját ötletei alapján dolgozik, nem másol. Az 1920-as, Lalique-féle szitakötő motívum több munkáján is megjelenik. Óriási állatbarát, volt már, hogy újraélesztett egy gyíkot. Bogárgyűjteményt pedig nem volt hajlandó készíteni hatodikos korában. Az állatvédelem a munkáiban is megjelenik. Volt például egy bogaras kollekciója, ami azért született, hogy kicsit közelebb hozza ezeket a „nemszeretem” állatokat az emberekhez. A hatalmas légymintával díszített menyasszonyi ruhája tavaly bekerült az év legjobb 30 menyasszonyi ruhája közé. Azt el sem adja, annyira a szívéhez nőtt.
Ha már a Galamb utcában nyílik hamarosan az első üzlete, készített egy galambos kollekciót is. „A szürke galambokat a többség utálja, holott mindkét világháborúban óriási szerepük volt, ki is tüntették őket, a hegymászók is velük üzentek, ma meg szárnyas patkányoknak nevezik őket.” Amikor nyáron hat hétig gipszben volt a lába, és nem tudott varrni, szinte belebetegedett, de közben kitalálta, hogy a következő kollekciója két ősi japán technikán – boro, sasiko – alapul. „Régen ha kiszakadtak a kimonók, kis foltokkal javították meg, csak kevés maradt meg belőlük, pedig gyönyörű szépek. Egy barátnőm a megmaradt lakástextil-mintáit nekem adta, azokból készítem majd a japán technikákkal, kézi szövéssel az új darabjaimat.”
Andrea a slow divatot képviseli, szerinte a fast fashion tönkreteszi a világot, ugyanakkor tudja: nem kérheti számon, hogy miért az olcsóbb, rossz minőségű, esetleg gyerekmunkával készített, a Földet is szennyező rongyot veszik meg az igényes, tartósabb, de drágább ruhák helyett. Tavaly a múzeumok éjszakáján a gombkiállítás kapcsán tartott előadást, ahol többek között arról mesélt, hogy a műanyagok lebomlási ideje több mint kétszáz év, a sosem hordott és a már használt ruhákból pedig billiónyi tonna szennyezi a bolygót.
Minden eladott ruhának követi a sorsát. „Ha mondjuk vörösborfolt kerül a ruhára, visszahozzák, és kitisztítom, így nem kerül a kukába.” Ruhái kortalanok, nem mennek ki a divatból. Nemrég kapott egy fotót, amin egy 100 éves szülinapos hölgy ül az ő egyik ruhájában, az unoka pedig szintén egy Zimits-darabban mosolyog. Eddigi pályája során talán ezer ruhát készített, bár sosem számolta, mostanában havonta nagyjából húszat varr, egy ruhán napokig dolgozik. Legutóbb egy új szabástechnika-tanfolyamot végzett el, ahol meglepődve tapasztalta, hogy a híres tervezők közül sokan egyáltalán nem tudnak varrni, sőt derogál nekik. „Sajnos nagyon sok tervezővé avanzsált hozzá nem értő van, régen őket butikosnak hívták. Érezni kell, hogy a gép alatt húzom, vagy etetem vele az anyagot, erről egy varrni nem tudó kvázi tervezőnek fogalma sincs. Megcsináltatják a ruhákat, learatják a babérokat, és jön is a következő széria.” Ezzel szemben Andrea végigjárta a „szamárlétrát”, minden munkafázist megtanult.
Zimits Andrea öt éve vegetáriánus, nyomasztotta, hogy megeszi a barátait. „Meg kell erre érni. Amikor meghalt az apukám, majd az anyukám, és Olaszországban betiltották a vadállatok szerepeltetését a cirkuszokban, nálam akkor jött el ez a fordulópont. Fejben dől el, azóta nem is kívánok semmilyen húst.” A Cápák között című műsorban majdnem szerepelt: egy szerkesztő megtalálta az Instagramon, és rábeszélte, hogy menjen el a próbafelvételre. „Megpróbáltam, de nem éreztem odavalónak magam, nem akartam, hogy a magánéletemet szétszedjék. Akkortájt derült ki, hogy a férjem súlyos beteg, a szeretett szakmáját nem is tudja folytatni, a Parlament belső építésze volt 28 évig. A miniszterelnöki bútorokat is ő restauráltatta, szinte minden teremben ott van a keze munkája.”
Hamarosan nyit az első saját boltja, ahol az általa tervezett és készített ruhák mellett ékszeres, táskás, cipős és kalapos is árulja majd a kollekcióit. Zimits Andrea következő divatbemutatójára pedig november 13-15. között kerül sor, a Budapest Fashion Week szervezésében.
