Mostanában nincs kimondottan jó kedvem. Zavar a Minden. Bosszant, hogy pusztítjuk magunk alatt a földet, tényleg vágjuk a seggünk alatt a fát. Embertársaim irtják az erdőket, könyörtelenül vágatnak ki fákat, csakhogy legyen térkő, csakhogy a napocska besüssön az ablakon. Az már mellékes, hogy az a napocska augusztusban is 35 fokot produkál, és mindenhol izzik az aszfalt. Az emberek pedig keresik az árnyékot, amíg várakoznak mondjuk a tömegközlekedési járatokra. Ha jó esetben van megálló a kijelölt helyen és még jobb esetben egy fa a megálló mellett vagy mögött, biztosan mindenki ott áll meg, és várja az aktuális járatot. Ösztönösen vágyunk az árnyék után, hogy ne forrjon fel az agyvizünk. Mégsem tiszteljük a természetet, persze vannak kivételek, de elég csak a Balatonig elmenni, ha szembesülni szeretnénk az irdatlan pusztítással. Vagy éppen Sopronba, abba a városba, amely ott van a világ 10 legjobb levegőjű városa között.