Hegedűs D. Géza félemeleti öltözőjébe invitál. Fizikailag szokásosan jó formában van, szakálla sem öregíti, inkább markánsabbá teszi a vonásait. Az öltözőn hárman osztoznak, rajta kívül Borbiczki Ferenc és Hirtling István. A nemzet új színésze hozzáteszi, hogy szeretnek együtt lenni, de alig van egy-két közös előadásuk, többnyire egyedül van. Az ablak alatt egy heverő szerénykedik, ha valaki esetleg elfáradna. Hegedűs D. Gézának érezhetően ez a tér az egyik otthona. Mi is azonnal úgy érezzük, mintha egy jó vendégségbe érkeztünk volna. Azt kéri, most inkább ünnepeljünk, a közéletet, a kultúrpolitikát hagyjuk máskorra. Hogyan reagálhat egy újságíró egy ilyen, szinte baráti kérésre? Enged. Igen, baráti. Hegedűs D. Gézát évtizedek óta ismerem, a kilencvenes évektől láttam játszani szinte minden előadásában, figyeltem a rendezéseit, figuráit a filmvásznon, jelenlétét a színházi életben, szerepvállalását a MASZK, Országos Színészegyesület élén, egyetemi tanári munkáját. Leül és azonnal mesél. Dőlnek belőle a történetek. Az első mi lenne más, mint első vígszínházi fellépése, méghozzá egy beugrás.
"1973- ban járunk. Egyszer csak bekopogtat a a főiskola osztálytermébe Makrai Pali bácsi, a Vígszínház művészeti főtitkára. Egy pici, nagyon finom ember. Épp mesterség óránk volt Horvai Istvánnal és Kapás Dezsővel az osztályfőnökeimmel, akik a Vígszínház korszakos, jelentős rendezői voltak. Makrai annyit mondott Horvainak: Pistukám ne haragudj veszélyben van a Popfesztivál esti előadása (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), Koltai Róbertet nem tudtuk egyeztetni, kérlek segíts, be kell ugrania valakinek a szerepébe. A tanár úr rám mutatott. Már várt lent egy taxi. Pali bácsi kezembe adta a szerepet, azaz Bill szövegét. Emlékszem Bill, saját magát narrálva, a szerepéből kilépve, így mutatta be önmagát: „Bill, József régi barátja, egy vándor beatzenekar tagja. Ha messze keveredik el hazulról, akkor postán küldi haza keresetét.” Megérkeztünk a színházhoz, Pali bácsi bekísért, az egyik földszinti öltözőben várt már Földes Irmike, aki kilencvenhárom évesen mai napig a fodrászom, több mint hatvan éve minden előadáson ott van, ma is. A Magyar Dráma Napján lesz a Liliomfi bemutatója, most ezt próbáljuk. Irmike olykor beül és nézi a próbát. Ő az, aki 1973 óta gondoskodik rólam. Például, ebbe a teás csészébe készíti a teámat. Megkérdezi mindig, Gézukám, most kéred, vagy csak előadás kezdésre, vagy a szünetben? Na, ő várt engem 1973-ban is az öltözőben. Szakállt és bajuszt kellett nekem ragasztania, hogy a szerepemnek megfelelően idősebbnek tűnjek. Ez a szerep aztán végleg az enyém lett és ez volt tulajdonképpen a „szűzbeszédem” a Vígszínházban, ahová azóta is tartozom. Harmad év végén Várkonyi Zoltán a Vígszínház akkori igazgatója, aki látta az Oidipusz király című vizsgaelőadást, amelyben magát Oidipuszt játszottam, odajött hozzám, és azt mondta, gratulálok Géza, érezze magát úgy, mint aki mostantól a Vígszínház tagja, 1975-ben pedig szerződtetett."
Ibrányban, a szülőfalujában kiskamaszként mit tudott a Vígszínházról?
Szinte semmit.
Nekem a színházat a színészek jelentették, nem kötöttem őket egy épülethez vagy társulathoz.
Édesapám eredendően magyar-történelem szakos tanár volt, de amikor felépült Ibrányban a művelődési ház, megkérték apámat, hogy vezesse. Gazdag kulturális élet volt akkoriban a faluban. Jött hozzánk a Déryné Színház jó néhány produkcióval, a ballada estet Jancsó Adrienn, a komolyzenei beavatót Lukin László tartotta. Igazi színházban először Debrecenben voltam, ahol a középiskolai éveimet töltöttem. Az ottani építőipari technikum építőgépészeti tagozatára jártam és a színház nagyon közel volt a kollégiumhoz, ahol laktam. Elsőként egy operát, a Hunyadi Lászlót néztem meg. Onnantól viszont rendszeresen jártam Debrecenben színházba és nagyon sok előadást láttam. Sokat rendezett akkor ott fiatalon Ruszt József, de jól emlékszem a színészekre is, Kóti Árpádra. Olsavszky Évikére és a férjére Kun Vilire, Fonyó Istvánra és a nagyszerű karakterszínészre, Novák Istvánra.
Hogyan lett ebből színművészeti főiskolai jelentkezés?
Szenvedélyem lett a színház és a mozi. Néztem Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Szabó István, Rózsa János, Sándor Pál, Gaál István, Kósa Ferenc filmjeit. De felfedeztem Fellini és Bergman alkotásait is. 1970-ben döntöttem el, hogy jelentkezem a színművészeti főiskolára. A döntésembe csak apámat avattam be, aki azt mondta, az édesanyád kedvéért add be a Műszaki Egyetemre is a jelentkezésedet az építészmérnöki karra. Ez végül így is történt. Az első rostán a színművészetin Gáti József tanár úr felvételiztetett. Kért tőlem verseket, meg egy népdalt, aminél együtt fütyörészett velem. Én ezt pozitív jelnek tekintettem és végül túljutva mindhárom rostán fel is vettek. A főiskolán sok filmet vetítettek nekünk, ott láttam például a Hegedűs a háztetőn filmváltozatát, Topollal, előbb, mint ahogy Vámos László megrendezte az Operettben. Velem párhuzamos filmes osztályba járt Bódy Gábor, Jeles András, Fehér György, Gothár Péter. Jó viszonyban is voltunk egymással.
Filmezett eleget?
Nincs hiányérzetem. Először tévéfilmekben játszottam, később kaptam lehetőséget mozifilmekben. Dolgoztam - többek között - Máriássy Félixszel, Szász Péterrel, Makk Károllyal, Jancsó Miklóssal, Gál Istvánnal, Sándor Pállal, Kamondi Zoltánnal, Szász Jánossal. A Szász János által rendezett - A hentes, a kurva és a félszemű - film főszerepéért megkaptam a filmkritikusok díját.
Nemrég láttam Keleti Éva fotóművész kiállítását Bécsben. Nádas Péter Találkozás című darabjának előadásán (Pesti Színház, 1985) Ruttkai Éva szinte az orráig húzza a magas nyakú fekete, kötött pulóverét. Milyen volt ebben a két szereplős előadásban Ruttkai Éva partnerének lenni?
Nádas Találkozása valóban nagyon fontos állomása lett a pályámnak. 1984-ben a címszereplésemmel meghívták a Kőműves Kelement a franciaországi Nancy-ba, a Világszínházi Fesztiválra. Ott derült ki, hogy Nádas Péter ír egy drámát, Radnóti Zsuzsa adott is Péternek egy képet rólam, aki a fiú szerepet rám írta, olyannyira hogy a darabban még az anyajegyemre is történik hivatkozás. Ruttkai Évával játszottam már korábban több előadásban, de a Találkozásban láthattam meg igazán Éva zsenialitását, öntörvényűségét. Említette a nagyszerű fotóművészt, Keleti Évát. A nyáron én nyithattam meg a debreceni Kölcsey Központban rendezett kiállítását. A megnyitón többek közt ezt mondtam: “Ezek a képek mind mind külön sorsok, életek. Mosolyok, védekező tekintetek, félprofilok, konok szembenézések, izzó energiák, kíváncsiságok, csupa befejezetlenségek, az áradó idő hajlékony ívén. A képek kíméletlenek, pontosságukkal az illanó másodpercet változtathatatlan állapotukban megőrzik.”
Ha már illanó másodpercek, foglalkoztatja az elmúlás?
Az életem személyes “szentháromsága” a családom, a színház, a tanítás.
A színpad temető, minden este eltemeti az aznap kimondott szavakat, érzéseket, izzadságcseppeket, szerepeket és ott marad üresen. A szerepeim felében a halált kísértettem, sőt hatalmas szerepnévsort tudnék mondani, ahol a sorsom az előadáson beül halállal végződött. Ott feküdtem lelőve, agyon szúrva, megmérgezve, rákban elpusztulva, volt, hogy keresztre feszítettek, máglyára vittek, vagy guillotine alá, előfordult, hogy áramütés végzett velem. Mi színészek állandóan a halált kísértjük. Én civilben nem foglalkozom a halállal, engem hetvenegy évesen is az élet érdekel, amit rajongásig szeretek.
Hagyjanak minket játszani!
A Vígszínház keddi évadnyitója is köszöntéssel kezdődött. Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója Hegedűs D. Gézát hívta a színpadra, aki megköszönte, hogy ennyien gratuláltak neki, abból az alkalomból, hogy a nemzet színészének választották. Ezután átadta a Kaposvári Országos Színházi Találkozó legjobb férfi főszereplőjének járó díját ifj. Vidnyánszky Attilának a Sirályban nyújtott teljesítményéért. ifj Vidnyánszky tanítványa Hegedűs. D.-nek és együtt vezetnek most már végzős osztályt az SZFE-n. A fenti portréban is megemlítődik a Liliomfi, amit ifj Vidnyánszky Attila rendez a Vígben, a mostani vígszínházi változatot Vecsei H. Miklós jegyzi, Kányait Hegedűs D. Géza, Szilvait Rudolf Péter, Kamillát Szilágyi Csenge, a címszerepet pedig vendégként Keresztes Tamás alakítja. ifj Vidnyánszky Attila megjegyezte, tíz évvel ezelőtt, végzős egyetemistaként már megrendezte ezt a darabot. Az eltelt tíz évben pedig ami minket körülvesz, azzal szemben furcsa szorongás tölti el. Az akkori előadás szlogenje az volt: hagyjanak minket játszani! Ezt a kérést a rendező most is érvényesnek tartja. Rudolf Péter bejelentette a színház negyedik játszóhelyét, a Víg Szalont, amely a Hegedűs Gyula utcában, a hajdani Club Kávézó bérelt épületében nyílik meg októberben.
