Mozgalmat mozgalommal lehet legyőzni. Az orbáni populista mozgalommal szemben most egy magyari populista mozgalom áll. Az orbáni mozgalom ígérte az új társadalmi csoportok állami középosztályosítását, polgárosítását. Ígérte Budapest és a vidék kiegyenlítését. Ígérte Magyarország vezető szerepét a régióban, sőt, egész Európában. Az Orbán-rendszer, a személyes önkényuralom rendszere valamennyi ígéretét megszegte. Az uralkodói család meggazdagodásán alapuló rendszer a közép felemelkedésének a fő akadálya. A középponti Budapest és vonzáskörzete emelkedik, a vidék perifériája stagnál vagy süllyed. Magyarország az utolsó helyek egyikére csúszott a régióban, Európa számkivetettje. A hívők mozgását a hatalom mozgósítja. Orbán tudja, hogy a magyar választó nem racionálisan, hanem zsigerből, érzelmi alapon szavaz. Mozgósítása ezért karaktergyilkos érzelmi mozgósítás. Alulról, saját akaratból, mozgalomként Magyar Péter mozgalma működik. Érzelmi mozgalom; a félelem legyőzésének, a „jó együtt lenni”-nek, az egymásra és a közös igazságra találásnak a mozgalma. Az ígérete nem igazán változott: ha elkergetjük a korrupt rendszert, megindulhat a polgárosodás, kiegyenlítődhet város és vidék, Magyarország megint élre áll.
Sokszor kérdik tőlem, vajon miért nem tudták/tudják az egyszerű emberek felfogni, hogy a rendszer vezetői lopnak, csalnak, hazudnak, miért egy volt fidesznyik hatására nyílik fel a szemük. A magyar társadalom történeti hagyománya a tabusítás, az élethazugságok elfogadása. A Kádár-rendszerben mindenki tudta, hogy Kádár személyesen akasztatott, mégis a konszolidált Kádár-rendszerben ez tabu volt. Teljesen elválasztották egymástól a megtorló Kádárt és a konszolidált rendszert vezető Kádárt, mintha két különböző személy lett volna. A láthatatlan szerződés így szólt: ha te biztosítod a rendet és a nyugalmat, segíted a jólétünket, akkor mi nem firtatjuk hogyan szerezted és tartod fenn a hatalmadat.
Az Orbán-rendszerben elismert tabu, hogy a rendszer vezetője lop, hogy az ország leggazdagabb emberévé vált.
Úgy emlegeti mindenki Mészáros Lőrinc meggazdagodását a rendszert elfogadók körében, mintha nem tudnák, hogy a valóságban Orbáné minden. Az Orbán-rendszer ugyanazt mondja ki ebben az esetben középosztályának, amit a Kádár-rendszer a feltörekvő kispolgárainak: ne zavarjuk egymás köreit! Én azt csinálok a közéletben, amit akarok, te azt csinálhatod a magánéletedben, amit akarsz! Egyetlen másik kelet-európai országban sem játszik ekkora szerepet a magánélet és a magánérdek – a köz hagyjon békén, mert nem illik a magánszámításomba –, mint a magyarban a Kádár-rendszer óta. És az Orbán-rendszer azt üzeni a szegényeknek: megadok neked annyit, hogy a víz felszínén maradhass, az államom nélkül nem tudsz élni, cserébe a neked mit sem érő szavazatoddal biztosítsd a hatalmamat.
A Magyar-mozgalom lázadása tabudöntés.
Megjelent valaki a közhazugság birodalmából és kimondta, amit magánemberként mindenki tudott: nézz nyugodtan oda, és higgy a szemednek! Amit látsz: lopás. Aki lop: Orbán. A rendszer maga a hazugság és a lopás. Mindez nagyjából úgy hat, mint Nagy Imre és társai sírjainak feltárása, majd maradványaik újratemetése egy olyan társadalomban, amely nem mondta ki az 56-osok nevét, nem kérdezte, hol vannak eltemetve és a legkevésbé se szerette volna Kádárt gyilkosnak látni. Miként a nyolcvanas évek végén, úgy most is, amikor a köz válságaiból magánválságok következtek, amikor felborul az érzelmek egyensúlya. Ez okozza a társadalmi viselkedés megváltozását, a tabudöntés szándékát: nem a fecske, Magyar Péter hozta a tavaszt, hanem a tavasz a fecskét.
Először a nagyvárosi középosztály érzékelte, hogy a rendszer nem váltja be ígéreteit, távlata elveszett. Majd megjelent az inflációs gazdasággal a gyanakvás, a magánmormogás a szegény világban. Mást mondtak és mondanak fenn, mást lát, érez a boltban. Amikor a világ betör a magánéletbe, amikor az ajtón kizárt Rossz beugrik az ablakon, amikor a legfőbb érték, a biztonság és a védettség válik bizonytalansággá és védtelenséggé, akkor olyan mozgalmak keletkeznek, amelyek nem erre vagy arra társadalmi kérdésre akarnak és kínálnak választ, hanem az egészre: mi lesz velem? Mi lesz velünk, a családommal, a gyerekeimmel? Életmozgalmak. Emberlázadások. Az utcán állók Mindenre választ várnak. Orbán nem válaszol, vagy pedig válasza bizonyítja, semmit se tud társadalma életéről. Nem is törődik vele. Ám Magyar Péter beszél hozzájuk, és Mindenre választ is ad, hallgatói válaszát.
Magyar Péter új társadalmi szerződése egyben új tabuállítás: ti nem kérdezitek, hol voltam eddig – tudjuk, értjük –, én se kérdem, hogy ti hol voltatok eddig – tudom, értem.
Ahogy Magyar Péter nem szeretné, ha felelősségre vonnák az elmúlt évekért, a magyar társadalom se szeretné, ha bárki erkölcsi felelősségre vonná: miért támogatta, tűrte tizennégy évig a rendszert, s miért nem volt képes valódi ellenzéket teremteni. A kádári ancien régime megállapodásos bukásakor ugyanilyen társadalmi szerződés köttetett. Az alku másik része: ha ti nem kérdezitek tőlem, hogy miként lettem Fidesz-emberből baloldali/liberális érvelést hangoztató jobboldali ellenzéki politikus, én nem firtatom, hogy ti, többségetekben baloldali/liberálisok hogyan váltatok egy jobboldali mozgalom hívévé.
A népszerűséget az adja, hogy most még minden természetes és hiteles. Magyar nem tett mást, mint amit minden normális és autentikus politikusnak tennie kell. Éjt nappallá téve bejárta a vidéket. Felnőttként kezelte az ott élőket. Megtanulta az adott kisvárosok korrupciós ügyeit és kikiáltotta egy teherautó platójáról. Dinamikus, merész, van humorérzéke, tud beszélni és visszabeszélni. Igen, nyers és erőszakos, szóban és tettben. Nem szeretem, de ez a kor nyelve és viselkedésmódja. Megszállott. Ez teszi autentikussá a közössége előtt.
A magyar mozgalmak három-hat hónap alatt kinőnek a földből, kinyílnak, hervadnak, elhalnak. Az Orbán-rendszer erre számít. Lássuk be, hogy igazán sebezhető a tízes évek elején volt, amikor még nem állt fel a rendszere, amikor a Milla-mozgalom az egészet – „nem tetszik a rendszer” – és nem a részt támadta, amikor Bajnai személyében kormányképes jelöltje volt az ellenzéknek 2012 októberében. És most vált újra sebezhetővé, a rendszer alkonyán. Ha akkor értelmileg, most érzelmileg sebezhető. A társadalomnak érzelmileg van elege – a rendszerből és a régi, rendszerbe kövesedett ellenzékéből. És mégis mozog a föld.
Most jön a neheze. Magyar Péternek az érzelmi kereteket értelemmel kell megtölteni. A mozgalom, mint legnagyobb ellenzéki erő felelőssé vált Magyarországért, Budapestért, a nagyvárosokért, a kisvárosokért és a falvakért. Döntési helyzetekbe került: mikor, hol, kivel, mit? Az első kötelező feladat: Európa. Jól oldotta meg. Lehorgonyozta a magyar ellenzéket Európában és Nyugaton; az Európai Parlamentben, a legnagyobb, Európát vezető frakcióban, a Néppártban. Az EU valamennyi intézménye és politikusa jóváhagyólag tudomásul vette, hogy Magyarország legnagyobb ellenzéki pártja EU-barát, jogállam-hívő és Ukrajnát támogató párt, szemben az orbáni hatalom Brüsszel-ellenes, jogállamot leépítő, orosz-barát pártjával. Magyarország visszatért Európa térképére. Aligha volt, van és lesz ennél fontosabb döntés.
A második kötelező feladat: Budapest.
Ma is állítom, hogy ki nem kényszerített hiba volt a fővárosban a mozgalomnak elindulnia, mert ezzel akarva-akaratlan felelősséget vállalt Budapest kormányzásáért. A 2026-os választásokig folyamatos döntési kényszerben lesz. Már most szembesült azzal, hogy a közgyűlés intézményes felállása, a főpolgármester-helyettesek kiválasztása, az intézmények vezetése szinte megvalósíthatatlan az együttműködése nélkül. Egy kormányzás nélküli főváros a csőd szélén – valójában a csődben – sodródik az ellenséges kormány torpedói közt, mindezt akkor, amikor Budapestnek kellene győzelemre vezetnie az ellenzéket. Ugyanazt javaslom, mint korábban. Magyar Péter mondja ki, hogy Gyurcsánnyal nem, a Gyurcsány nélküli baloldallal – DK-val, MSZP-vel, Párbeszéddel – igen. (Ez Karácsony Gergely és valamennyi baloldali párt érdeke is, nekik, Karácsonnyal az élen, ugyanezt kellene kinyilatkoztatni.) Nem lehet a baloldali és liberális Budapestet – vagy Szegedet, Pécset, Szombathelyt, Érdet, Nagykanizsát stb. – kormányozni a baloldali választók, önkormányzati vezetők együttműködése nélkül. És nem lehet parlamenti választást nyerni nélkülük.
A harmadik kötelező feladat: az egyszemélyes pártot többszemélyessé tenni. Ősztől kezdve sorjázni fognak a szakpolitikai kérdések, döntési helyzetek a gazdaságpolitikától az egészségügyig, a külpolitikától a szociálpolitikáig. Képtelenség mindenre egy személyben válaszolni, mindenről egy személyben dönteni. Nem lehet egyedül pártot építeni. Olyan korábbi, feddhetetlen politikusokkal, illetve hiteles szakértőkkel kell kiegyezni, akikről a nagyközönség elhiszi, hogy értenek az adott szakmához, láttak már költségvetést, tudják mi van az egészségügyben, képesek jogállami programot letenni, van külpolitikai tapasztalatuk. Ez még nem program, csak embergyűjtés, csapatépítés. Előbb vagy utóbb – legkésőbb a választások előtt egy évvel – Magyar Péternek döntést kell hoznia arról, hogy akar-e, tud-e miniszterelnök-jelölt lenni. (A Dobrev-árnyékkormány kudarca megmutatta, hogy egypárti árnyékkormányt létrehozni a jelenlegi választási rendszerben biztos bukás: nemcsak a kormányképességet, de a koalícióképességet is bizonyítani kell.)
A negyedik kötelező feladat: a pártépítés.
A mozgalom előnye: van tömege, hadserege. Hátránya: nincs tisztikara.
Tömeget nehezebb előállítani, mint vezetőket találni. Nyilvánvaló, hogy ez a mozgalom választási pártot és hálóközösséget konstruált eddig, így lesz ez ezután is. Magyar Péter országjárása összekötötte a közösségeket. A mozgalom attól lesz párt, ha helyi közösségekben intézményesül, és a központ hivatásszerűen képes szakpolitikai kérdéseket és válaszokat megosztani a helyi közösségekkel. A pénz gondot jelent, de nem megoldhatatlan a választói hozzájárulásokból és a vállalkozók támogatásából. Mindaddig, amíg e mozgalom az Orbán-rendszer leváltásának reményét hordozza, nincs lehetetlen.
