A két diktátorban, Kádár Jánosban és a mai vezérben az a közös, hogy mindketten két tényezőre alapozták hatalmukat. Kádár a szovjet szuronyokra és a nép javuló életkörülményeire, a mai vezér a finomított nacionalista irredentizmusra (a Kárpát-medence egységének helyreállítására) és az oligarchái kifizetéséhez szükséges dinamikus gazdasági növekedésre. Miközben a mai vezér beszűkült, a növekedést hajszoló gondolkodásmódja egyre jobban emlékeztet az agg Kádáréra, nemzetpolitikai-világpolitikai ambíciói már csak azért is megkülönböztetik tőle, mert Kádár akkor is a szovjetek magyarországi helytartója volt, ha kilógott a sorból a „legvidámabb barakk” építésével.
A vezér zavaros gondolatainak két állandó eleme következetesen máshonnét érkezik: a kardcsörtető, nacionalista vonulatot mindig Tusványosról, a „mélymagyarok” közül üzeni meg, a másodikat, a „szép, nemes és választékos élet” lehetőségének megragadását, a „centrális erőtér kialakítását” mindig Kötcséről.
A két diktátor közül Kádárnál a népjólétet megalapozó gazdasági növekedés a szovjetekről való leszakadás eszköze volt - a vezér esetében a személyes gazdagodást és a vazallusok lefizethetőségét biztosító növekedés mindenáron való hajszolása az önállóság elvesztéséhez vezet. Azonos viszont az erőltetett növekedés ára: az ország elzálogosítása, az eladósodás.
DÖGLÖTT LOVAK. A mai vezér az ötödik választást nyerte meg 2022-ben, negyedszer szerezte meg a parlamenti mandátumok kétharmadát, azaz a teljhatalmat, amihez a köztársaság intézményeinek saját személyére írásán túl szükség volt az esztelen pénzszórásra is. (2021 októbere és 2022 áprilisa között a 2021-ben már befizetett személyi jövedelemadó visszatérítésére, a 25 év alattiak adómentességére, a 13. havi nyugdíj teljes összegének visszaadására, a nyugdíjprémiumra, a fegyveres testületek „fegyverpénzére”, a munkáltatói járulékok 4 százalékpontnyi csökkentésére, a központi béremelésekre és külön a GDP 5 százalékát elérő beruházási kezdeményezésekre.)
Ennek következménye a 2023-ban 17 százalékos „Európa bajnok” magyar infláció (benne a 25 százalékot meghaladó élelmiszerdrágulással), illetve a gazdasági visszaesés, az államháztartás a tervezettet kétszeresen meghaladó, a GDP 6,5 százalékát elérő hiánya, az adósságnak a GDP 75 százaléka fölé kerülése. A gazdasági hanyatlás idén is folytatódik.
Akik megélték a Kádár-kort, tudják, hogy a rendszer két talpköve közül a fontosabb az életszínvonal fenntartása volt. Ehhez gazdasági növekedés kellett, ezért a növekedés hajszolásáról (a „döglött lóról”) Kádár sosem tudott leszállni. Igaz, az életszínvonal emelése mindig a maradékelven alapult a veszteséges szocialista nagyvállalatok (nagyüzemi munkások) fenntartása mellett, a piacot imitáló reformok ellenére ők sosem voltak veszélyben. A mostani vezér is hasonló húrokon játszott, amikor a minap Kötcsén azt mondta: „Európában az első háromban van a magyar gazdaság tényleges növekedése. Én ezzel nem vagyok elégedett, akkor leszek elégedett, ha az első lesz. De lehet első a következő évben. 3-5 százalék körüli növekedést szeretnénk kipréselni vagy kiszuszakolni valahogy a magyar gazdaságból. Ez nem lehetetlen a következő évben.”
A mostani vezér kötcsei szövege kísértetiesen emlékeztet Kádárnak az elvileg a vállalati reformokra koncentráló 1984. áprilisi MSZMP KB ülésén elmondott beszédére, amit az 1985-ös pártkongresszuson újabb „növekedési” megrendelés követett. Kádár: „És, ha ismét elmondjuk a népnek… milyen a nemzetközi környezet, akkor mit kezdjen vele? Azt kérdezik majd: »mit csináljak én a nemzetközi környezettel?« A másik jelszavunk: az életszínvonalunk megőrzése. Ha ennél a jelszónál maradunk… az életszínvonalat nem tudjuk megőrizni. Mert az életszínvonal kopik, olvad, csak úgy egy szinten tartani nem lehet. … Megismétlem, az említett két jelszóval nem lehet messzire menni. …. Öt évvel ezelőtt odaálltunk a nép elé és azt mondtuk: ilyenek meg amolyanok a nemzetközi körülmények, itthon pedig áttérünk az intenzív gazdálkodásra, és most az a program, hogy biztosítsuk a népgazdaság, a nemzetközi forgalom egyensúlyát – mert akkor még erről beszéltünk és nem a fizetőképesség megőrzéséről – és meg kell őrizni az életszínvonalat. … Gondolják, hogy ez most, a legközelebbi kongresszuson is program lehet, és hogy az hitelt találna a népnél? Nem! … De hangsúlyozom, igazi program kell. Láttuk az új ötéves terv kezdetleges állapotban levő elgondolásait. Elvtársak, higgyék el, hogy 0,5 %-os évenkénti nemzeti jövedelem növekedéssel és ami abból a műszaki megtorpanástól egészen az életszínvonalig bezárólag következik, nem lehet létezni és nem lehet vele a tömegek támogatását elnyerni. …, vagy hiszünk a szocialista rendszerben, abban, hogy többnek kell lenni benne, mint amennyit eddig képesek voltunk kihozni belőle, vagy nem hiszünk benne. Nekem meggyőződésem, hogy több van benne, sokkal több. Akkor viszont program kell. Azt mondtam elvtársak a vitában, amely előzetes vita volt és nem határoztunk, az irányt arra kell venni, hogy évi 2,5 vagy 3 %-os nemzeti jövedelem emelkedést tervezzünk és mindazt, ami abból következik, hiszen a hazai felhasználásban ez nem ugyanannyi. ... Többet kell ebből kihozni és többet is lehet, mint amiről eddig volt szó.”
Békesi László akkori pénzügyminiszterhelyettes a gyorsuló eladósodás miatt később végzetesnek bizonyuló kádári növekedéshajszolásról írta: „A XIII. kongresszusra készülve kiadta a jelszót: elég volt a lapos kúszásból, elvtársak, az életszínvonalat, a dolgozók bérét emelni kell, mert ez a szocializmus alaptörvénye!” Kádár és az egész pártvezetés nem értette, vagy nem akarta érteni a mai helyzethez kísértetiesen hasonló összefüggést a növekedés gyorsítása és az egyensúly, azaz az adóssághelyzet romlása között. A 80-as évek Kádár Magyarországán a növekedés hajszolásából az egyensúly (eltitkolt) romlása, az adósságlavina (szintén eltitkolt) felpuffadása és a katasztrofális lemaradás következett.
Ha egyetlen okra akarnánk visszavezetni a rendszerváltás bekövetkezését – és eltekintünk a külső körülményektől -, akkor a növekedést hajszoló, ugyanakkor a szocialista nagyvállalatok védelmét és az életszínvonalemelkedést egyszerre megvalósítani akaró gazdaságpolitika miatti egyensúlyvesztést kellene megjelölnünk. Kádár alatt végleg kimúlt a növekedés hajszolásának döglött lova.
KÍSÉRTET JÁRJA BE MAGYARORSZÁGOT. Hazánknak az utóbbi másfél évtizedben elért gazdasági növekedését két külső tényező segítette: a világgazdasági konjunktúra és az európai uniós tagság. A Covid óta a külső környezet kedvezőtlenebb, az uniótól rendszeresen érkező pénz a harmadára csökkent - az európaiak már nem hagyják, hogy a magyar vezér ellopja az ő adójukból származó uniós transzfereket.
A növekedés belső tényezői is kedvezőtlenné váltak: a rekorder magyar infláció után a vásárlók tartózkodóvá váltak, a fogyasztás stagnál, a fejlesztést szolgáló beruházások megtorpantak, a hazai termelékenység emelkedése, ezzel a versenyképességünk növekedése megállt. A következmény, hogy a multik itteni leányvállalatainak exportképességével a hazai tulajdonú vállalati szektor nem tudott lépést tartani, a vezér oligarcháit gazdagító, túlárazott állami beruházások a növekedést nem segítő presztízscélokat (stadionépítés) követtek, és a pénzszórás, meg az európai pénzek elapadása miatt az egyensúly megrendült.
Siralmas a helyzet: nincs gazdasági növekedés, nincs bővülő fogyasztás, visszaestek a beruházások, magas szinten maradt az államháztartási hiány, az államadósság az égben, az uniós pénzek beáramlása sovány. Némi vigasz, hogy a devizatartalékok magasak, a külföldi fizetési mérleg helyzete – bár az export visszaesett – nem drámai.
A kötcsei zavaros szózatok (gazdasági semlegesség) funkciója, hogy a Magyar Péter és a gazdasági helyzet alakulása miatt megrendült híveiben tartsa a lelket. A vezér vabankra játszik: nem érdekli, hogy mi lesz a hívek bizalmát helyreállító pénzszórás („békeköltségvetés”) következménye, már két évvel a választások előtt sorolja, mi lesz a bőségszaruban. Igaz, idén újabb adóemelések és beruházás halasztások várhatóak, de a kötcsei közönség 2025-től szabadon legelészhet az eléje terített bőséges asztalról. Lesz itt a gyermekek utáni adókedvezmény megduplázása, minimálbéremelés, reálbéremelés, amihez a biztosíték: „a békeköltségvetés megvan a fiókban, '25-ben képesnek kell lenni a 3,5 százalékos gazdasági növekedésre, ehhez pedig nagyarányú béremelésre van szükség”. Persze ahhoz, hogy a pénzszórás miatt várható áremelkedés ne indítsa be a Nemzeti Bank szigorító reakcióit, ki kell cserélni a hirtelen bekeményítő (balkézzé vált) jegybank elnököt.
Ismétlődik a negyvenéves történet. A hatalom megtartásáért a pénzszórással elért magasabb növekedés, a finanszírozáshoz az új hitelezők felkutatása. Ha az Európai Unió nem ad pénzt, akkor majd a kínaiak, a katariak, az oroszok – „semleges finanszírozás” következik -, amiért cserébe minden átkerül a hitelezők kezébe, ahogyan Montenegró, a görög kikötők vagy az afrikai bányák esetében.
Az ország elzálogosítása ugyanúgy felgyorsul, mint Kádár János utolsó éveiben. Kísértet járja be Magyarországot, az eladósodás kísértete. Kérdés, hogy a mai vezér hívei (az erőszakolt növekedés haszonélvezői: az oligarchák) nem lázadnak-e fel a romlás láttán, ahogyan az 1985-ös pártkongresszus utáni összeomlást látva Kádár János „harcostársai” (Grósz Károly, Pozsgay Imre, Németh Miklós) tették.
RÓVID- ÉS HOSSZÚTÁV. A diktatúrák mindig csak a mai napot, legfeljebb a holnapot akarják túlélni. Nem számít nekik, hogy ennek mi az ára. A mai magyar vezér pontosan tudja, hogy NEKI sokkal nagyobb baj, ha megbukik (a béremelési ígéretek és pénzszórás hiányában), mint az, hogy mi történik azután, ha megnyerte a választásokat, és az óriásira hízott adósság miatt magasabb lesz a kamatteher, illetve a nép jóléte csökken az infláció miatt.
Minden diktatúra a rövidtávú és a hosszútávú hatások különbségével játszik. A világban – ha nincs pénzügyi válság – pénzbőség van, a megtakarítók vannak többségben. Abban persze lehet különbség, hogy drágábban vagy olcsóbban jut-e a hitelezők pénzéhez egy a hatalma megtartásáért a bevételeit messze meghaladóan költekező kormány.
A mai vezér Magyar Péter váratlan feltűnése és a növekedést hajszoló gazdaságpolitikához szükséges források hiánya miatt bajban van. Mindent feltesz majd arra a lapra, aminek a következménye az ország zálogba adása, eladósodása. Kádár diktatúrájának hanyatlása is így kezdődött. A mai vezér elszigetelődött nemzetközileg, rendszere az Európai Unió fekete báránya lett, komoly szövetségese csak az orosz agresszor, Putyin, a gazdasági bajokkal küzdő kínai elnök-főtitkár, Hszi Csin-ping és az újraválasztásáért harcoló, több mint húsz bűncselekmény elkövetésével vádolt amerikai Trump.
Az ország gazdasági helyzete és pénzügyei ziláltnak látszanak. A vezér hívei nyugtalanok, ezért kellett őket Kötcsén nyugtatni. Megkezdődött volna az Orbán-rendszer általános válsága?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.