A pusztában – ez a címe annak a Brenner György karikatúrának, amelyen a kisember belekiabál a gémeskutas semmibe: „Nem erről volt szó! NEM ER-RŐL VOLT SZÓÓÓÓÓ!” Keletkezésekor a rendszerváltás parafrázisa volt a rajz, és bár erős a kísértés, hogy most sorolni kezdjem, mi mindenről nem volt szó, ami azóta sajnos megélt valósággá vált, most vegyünk csak egy egészen gyakorlati, nulla politikai tartalommal bíró dolgot.
Másfél évtizeddel ezelőtt az airbnb úgy indult, mint egy pompás, „mindenki jól jár” típusú kezdeményezés: nyaralók csereberéltek egymással lakást, amíg odavoltak, az otthonuk fialt némi pénzt, és nekik sem kellett drága szállodára költeni. Innen jutottunk el oda, hogy a nagyvárosok belső részein élelmes vállalkozók tömegével felvásárolják a lakásokat és olcsó turistaszállásként üzemeltetik őket. Pedig nem erről volt szó.
Ahogy arról sem, hogy ez a biznisz attól lesz extrán jövedelmező, hogy a cechet nem a lakáskiadó, hanem a társasház közössége fizeti. A bevételből nem részesülő lakók nyitják-csukják a kaput, takarítják és javíttatják a liftet, hallgatják az éjszakai bulik ricsaját. És ha megelégelik, akkor sem tehetnek semmit: persze beleírhatják a ház szmszébe, hogy náluk ez tilos – nincs tanulságosabb azoknál a végtelen vitáknál, amelyekben a távoli tulajdonos rendre megüzeni, hogy ez nem is rövidtávú lakáskiadás, neki egyszerűen ennyi unokaöccse és unokahúga van.
Ezt a helyzetet látva egy belbudapesti önkormányzat kétféle stratégiát követhet. Az egyik az Erzsébetvárosé, amely lemond a területe egy jelentős részéről, és elfogadja, hogy az egykori lakónegyedre korlátozások nélkül ráeresztett vigalmi negyed, benne a mindent eluraló airbnb-üzlet és a folytonos éjszakai rendbontás következménye az állandó lakók elmenekülése, a klasszikus városi funkciók megszűnése. A másik Terézvárosé, amelyik lakónegyedként pozícionálja önmagát, és a turisták helyett a pestieket akarja visszacsábítani az utcáira és a házaiba.
Beszédes, hogy a lakáskiadók az erről tartott ügydöntő lakossági szavazás kampányában azzal riogattak, ha őket kiszorítják a városrészből, visszatérnek majd a hosszútávú bérlők, és nem átallják a gyerekeiket beíratni a bölcsődékbe. De hát nem pont erről volt szó? A város ilyen már évszázadok óta: a lakók kenyérért mennek a boltba, a vásárcsarnokban kofák árulnak, a gyerekek meg zsivajognak a parkban. Ez az élet – az alternatívája pedig a díszletvilág, a skanzenlét.
Nagyon szép jogelméleti vitákat lehet persze mostantól arról folytatni, hogy húsz százaléknyi helybéli polgár alig több mint fele dönthet-e úgy, hogy száz százaléknyi terézvárosinak korlátozza a tulajdonhasznosítási jogát. Ahogy az is érdekes kérdés, Szentkirályi Alexandra csak beszél-e összevissza, ahogy szokott, vagy valóban készül egy olyan törvénytervezet, amely egész Budapesten megtiltja az airbnb-zést. Ha készül – elvégre Semjén Zsolt, éjszaka és háborús veszélyhelyzet már van hozzá -, szerencsés lenne tudni, mi ebben a jó a Fidesznek. Vagy legalább azt, miért nem lenne jó Budapestnek – hiszen mintha hosszabb ideje már csak erről volna szó.