MOL;benzinár;üzemanyagár;

- Nő a benzinár

Ha ez a totemoszlopokon is megjelenik, úgy a 95-ösért átlag 585 forintot kérhetnek. 

Július óta most először emelkedik egy üzemanyagfajta nagykereskedelmi ára: keddtől a töltőállomások 2 forinttal drágábban kapják a benzint a Moltól – hívta fel a figyelmet a Holtankoljak.hu.

Ha ez a totemoszlopokon is megjelenik, úgy a 95-ösért átlag 585 forintot kérhetnek. A gázolaj átlag 590 forintos tarifája nem módosul.

Az irányadó, Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára a múlt heti, 69 dolláros, hároméves mélypontról tegnapra 73 dollárig emelkedett. A Nemzetközi Energiaügynökség világszintű keresletgyengülésre és a kínálaterősödésre vonatkozó előrejelzése alapján viszont mégis az akár 60 dolláros szint került ismét látótávolságba – hívta fel a figyelmet pénteki elemzésében az Erste. Számításaink szerint, a legutolsó, július 4-i hazai tarifaemelés óta a két üzemanyagfajta nagykereskedelmi ára, 15-15 alkalommal, összesen 66, illetve 61 forintot esett. Igaz, ezalatt a kúttarifák csak 35, illetve 41 forinttal mérséklődtek. A kiskereskedelmi árrés tehát 31, illetve 20 forinttal bővült. Szakértők szerint ezalatt a hazai üzemanyagárátlag a horvát és a román jövedékiadó-emelés miatt nem került mégse a környékbeli szint fölé. A KSH pénteken frissített háttéradatbázisa szerint a múlt hét hétfőn a hazai benzintarifa 9, a dízelé pedig 3 forinttal múlta alul a környező államok átlagát.

Eláruljuk: szinte semmi.