„Lehetetlen apolitikus irodalmat írni” – válaszolta Krusovszky Dénes Nyáry Krisztiánnak, amikor arról kérdezett, hogy szükségszerűség, lehetőség vagy kínos kötelesség egy írónak a közéleti kérdésekben való megszólalás, illetve, hogy ezt csak a művein keresztül kellene-e tennie, vagy közéleti emberként is. A CEU-n zajló Budapest Fórum programsorozat egyetlen magyar nyelvű, Művészet a hatalom árnyékában című pódiumbeszélgetésén mellettük Dragomán György író és Kemény Zsófia író, slammer vett részt. „Nincsen olyan helyzet, ahol ne adódna olyan nézőpont, ahonnan bármilyen irodalmi mű politikai állásfoglalásnak ne tűnjön. Én megpróbálhatom ezt, de úgyis lesz olyan nézőpont, ahonnan politikai tartalmakat fognak a szövegek mögé látni. Másfelől egy csomó olyan döntéshelyzet adódik egy irodalmi működésben, ami nem is az írás, hanem a jelenlét, amely politikai tartalommal töltődik föl: hova menjek el írni, hova olvasni, hova ne menjek el felolvasni, milyen újságnak küldöm, milyen újságnak nem küldöm, melyik felkérést utasítom vissza, melyiket nem utasítom vissza, melyiket utasítom vissza durván, és melyiket utasítom vissza finomabban” – részletezte Krusovszky Dénes, aki három írótársához képest speciális helyzetben van, lévén a szó klasszikus értelmében vett újságíró, aki kultúrpolitikai, politikai cikkeket ír a Magyar Narancsba. Dragomán György szerint a két műfaj nagyon különbözik, és nehéz az átjárás alkotás közben, ugyanakkor „egyszerűen vannak helyzetek, amikor úgy érzed, hogy most mondanod kell valamit, ami az irodalmi munkásságodon kívüli dolog.” Kemény Zsófia slammerként a műfajból adódóan magától értetődően nyilvánított politikai véleményt. 17-18 évesen irodalminak is szánta a slamszövegeit, „aztán hívtak tüntetésekre, és bömbölve kiabáltam ezeket a szövegeket, és aztán rájöttem, hogy amikor életveszélyes fenyegetéseket kapok, akkor lehet, hogy ez nem nekem való. A tüntetéseken való szerepléssel eléggé leálltam. De azóta is minden, amit írok, az leginkább Magyarország tömegpolitikai helyzetéről szól” – válaszolta. Szerinte a slam műfaj 2012-ben lett igazán ismert, „amikor kezdtük érezni, hogy igazán szorul a hurok”, ám ezt néhány éves apátia követte. Most viszont zsűriként azt tapasztalja, hogy újra feléled, ami szerinte a közhangulat változásának is köszönhető.
Nyáry Krisztián szerint az írókkal szemben erősödő elvárással párhuzamosan szűkül a művészet szabadsága.
Van ahol klasszikus diktatórikus rendszerek épülnek újra, van, ahol a művész maga is életveszélyben van, vagy bíróság elé állíthatják, vannak technológiai megfigyelő államok, de még demokráciákban is a napi politikai, világnézeti viták logikája roncsolja a művészet vagy a szabad alkotást, mint akár az Egyesült Államokban is, ahol valóságos könyvtári háború dúl mostanában.
Krusovszky Dénes – miután részletezte, hogyan húzunk ki ma már kínosnak ható mondatokat régen született művekből - arról beszélt, hogy szerinte Magyarországon a kormányzat részéről látszik egyfajta identitáspolitikai máz, de közben sokszor látszik, hogy nincsen valódi ideológia, inkább hatalompolitikai elgondolás, szavazatmaximálás, gumicsontok bedobálása van emögött, amivel el lehet érni és el is érték a fásultságot – reagált.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2020-as egyetemfoglalását határpontként megélő Kemény Zsófi ilyen gumicsontként aposztrofálta a fóliarendeletet, amit viszont a többiek gondolnak választóvonalnak. „Hogy jön ahhoz az állam, hogy könyvesboltokba bemenjen, és átrendezze a polcokat, vagy a múzeumokban azt mondja, hogy a gyerekeim nem nézhetnek meg bizonyos képeket. Ettől azért elég dühösnek lehet lenni, vagy elkeseredettnek, vérmérséklettől függően” – fejtette ki Kursovszky Dénes. Elhangzott, a fóliarendelet valószínűleg a fejekben is átrendezett nagyon sok mindent, egyrészt a kiadók fejében, hogy mit adunk ki és mit próbálunk meg nem kiadni, vagy mire próbáljuk meg rávenni a szerzőt, illetve a szerzők fejében is, elvégre nem mindegy, hogyha megjelenik egy könyv, annak milyen utóélete lesz.
Szó esett a magyar nyelv lehetőségeiről és korlátairól, arról, hogy magyar íróként lehet külföldre költözni, de ez a lényegen nem változtat:
„El lehet menni, de a szöveg nem fog elmenni”
– hangzott el.
A kollaboráció kérdésének felmerülése kortünet, és ezzel kapcsolatban nem lehet egyértelmű megoldásokat kínálni – ebben is megegyezett az irodalmi kvartett. Beszéltek az állami irodalmi ösztöndíjakról, támogatásokról, a még elfogadható és a ciki fokozatairól – az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) támogatása még belefér, az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) már kevésbé – hangzott el, és visszaidézték a 2019-2020-as vitákat a Térey-ösztöndíjról. Ami – a hatalom céljának megfelelően - meglehetősen megosztotta a magyar értelmiséget. „Azért mert valaki pénzt kap, nem veszek vele össze” – mutatta be saját viszonyulását Dragomán György. Előkerült a nemrég meghirdetett és komoly vitákat kirobbantott Péterfy Gergely által meghirdetett ösztöndíj is, amelynek első meghirdetésében a NER-rel való kollaboráció kizáró okként jelent meg. Dragomán György - aki az ösztöndíj egyik kurátora - szerencsétlennek nevezte ezt a mondatot, majd kitért arra, mennyire hiányzik Magyarországon a magánmecenatúra, és hogy hiába minden eddigi próbálkozása, ez nem változik. Kemény Zsófia szerint a kultúrából kivont állami pénzek miatt egzisztenciális problémákkal küzdenek az alkotók, a pénzmegvonás jó módszer az elhallgattatásra. Kiemelte a KATA megszüntetését, ami tovább nehezítette a helyzetüket. „Körülöttem nagyon sok velem egyidős író, vagy akár slammer pályát módosít. Én is azon kell, hogy gondolkodjak, hogy milyen állást vállaljak, holott eddig megéltem abból, amit csináltam. Könyvtárak keresnek meg. Tiszteletdíjra nincs pénzük, vagy adnak annyit, amennyiből épp le tudok menni, mert útiköltséget sem tudnak már adni. Konkrétan nekem kell fizetnem azért, hogy elmenjek valahova író-olvasó találkozót tartani.”
Nyáry Krisztián Petri György Mondogatnivalóját idézte:
„Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.”
és megjegyezte:
a legjelentősebb irodalmi teljesítmények diktatúrákban születtek.
Az életüket kockáztató írókhoz képest mit szomorkodunk? – kérdezte némileg provokatívan. Majd, amikor feltette a kérdést, hogy illúzió-e, hogy az embereknek fontos a szabadság, Krusovszky így reagált: „Mindannyian, akik itt a színpadon ülünk, privilegizált helyzetben vagyunk a magyar társadalmon belül. Sokan vannak Magyarországon, akik hozzánk képest már most sokkal kevésbé élik meg, vagy élhetik meg a szabadságot. A másik szabadsága iránti empátia hozhatna egy olyan társadalmi változást, ami javítana a mostani helyzeteken. Amíg mindenki a saját szabadságának a kis kuckóját bélelgeti, addig ez nem fog megtörténni” – tette hozzá lábjegyzetként az este talán legfontosabb gondolatát Krusovszky Dénes.
Térey-ösztöndíj - most összegeznek
Krusovszky Dénes a beszélgetésen megemlítette, hogy megszűnik a Térey-ösztöndíj. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Demeter Szilárdot, az ösztöndíj ötletgazdáját és létrehozóját, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnökét, aki az alábbi választ küldte:
Az információ - vélelmezem - azon alapulhat, hogy a Térey-ösztöndíjat 2019-ben 2024-ig (ötéves időtartamra) terveztük. Akkor az volt a logika, hogy öt év elegendő időtáv ahhoz, hogy megnézzük, van-e értelme egy ilyen középgenerációs alkotói ösztöndíjnak, hogyan működik, mi lesz a következménye, társadalmi haszna stb.
Ezeket a következtetéseket most kell levonnunk, összegeznünk. És csak ezután lehet egyáltalán felelős és megalapozott döntést hozni a folytatásáról/módosításról vagy esetleg megszüntetéséről.
Ezt a munkát nem lehet megspórolni, és ha majd elvégeztük, utána - ahogy eddig is - tájékoztatjuk a széles nyilvánosságot arról, hogy mire jutottunk.
