Nem is sejtettem, hogy milyen sokan teszünk így, hogy a Tiszának lesz egy bal partja is. Úgy vélem, ez átmeneti állapot, nélkülözhetetlen lépcsőfok, hogy valóban „lépésről lépésre”, nagyobb törések, felfordulás, összeomlás és erőszak nélkül valahogy kivergődjünk a NER csapdájából. Tehát adott a dátum: június 9. Állampolgári jogon volt egy-egy szavazatom az uniós és a fővárosi listás önkormányzati képviseletre. Átgondoltam, döntöttem. Hogy miért éppen rájuk, miért éppen most gondoltam helyesnek voksolni, bonyolult és ellentmondásos helyzetünkből a kiutat errefelé keresni, annak sok oka van.
Néhány alapvetően fontos szempont:
- Létrehoztuk 1990-ben a nyugati parlamentáris rendszerek mintájára, azok sokszor mechanikus másolásával az intézményi-jogszabályi feltételeket, vélelmezve, hogy a társadalom majd kitölti, belakja a képviseleti és a részvételi demokratikus kereteket. Nem töltötte, nem lakta be, csak nagyon hézagos formában.
- Ezekbe a hézagokba simán be lehetett nyomulni, az eredeti szándékokat visszájára fordítani egy elszántan és gátlástalanul célra törő csapatnak. Ez ellen mind ez idáig tömeges ellenállás nem bontakozott ki, nyilván hiányoztak hozzá az igények és lehetőségek, a közös nevező felismerése és érvényre juttatásának feltételei.
Köznapi megközelítésben, azok után, hogy megbukott a nagy társadalmi kísérlet a szocializmus építésére szocialista demokrata tömegek nélkül, hozzáláttunk polgári demokráciát csinálni számottevő polgárság nélkül. Úgy tűnik, lehet holnapra megforgatni akár a világot is, de holnaputánra fejre áll, és szépen visszarendeződik, vagy csak működésképtelenné, kaotikussá válik. Az egyszerű helycserés támadás kevés, ha nincs hozzá társadalmi, gazdasági, kulturális, érzelmi töltettel is bíró alap. Ahogy nem lehetett a volt cselédsoron sikeres téeszcséket, az iparban gyorstalpaló mérnökökkel és csupán feltétlenül megbízható és vakon engedelmeskedő kádervezetéssel gyárakat, üzemeket és hivatalokat jól működtetni, úgy önálló gondolkodásra, cselekvésre képes, anyagilag is némi önerővel bíró rétegek nélkül sincs működő demokratikus parlamentarizmus.
A Tisza Pártban én felfedezni vélem a fennállót megrendíteni képes jobbhorog-ütések lehetőségét. Velük jelentkezik, hallatja a hangját, mozdul meg az a boldogulni, gyarapodni, saját érdekeit felismerni, megfogalmazni, sorsát alakítani kívánó középosztály, amely szellemi alapja, anyagi támasza lehet a polgári demokratikus társadalmi berendezkedésnek. Ennek az autonóm létet igénylő tömegnek mutatkozik meg az elszánása és ereje, hogy a torz és lassan működésképtelen, ellehetetlenülő rendszert lebontsa. Nem megváltásra, megváltóra vár, hanem önálló politikai erővé kíván szerveződni.
Ami pedig a viták középpontjában álló „Magyar Péter jelenséget” illeti, a folyton kiújuló „Küldték vagy jött?” vitát igyekeztem kezdettől figyelni, törekedtem rá, hogy azt lássam, amit nézek, és ne az előítéleteimet próbáljam rávetíteni a képre.
Kezdődött a történet a Partizán-interjúval. Láttam valakit, akiről addig semmit nem tudtam. Viszont képben-hangban őszintének tűnt. Másfél óra arc-közeli és szűk kettős képkivágás már elég hosszú idő: egy nem profi színész feltétlenül kiesik néha a szerepéből. Ha nem, akkor valószínű, az illető pontosan azt mondja, amit gondol. Hasonló képet mutattak az elképesztő tempójú országjáró kampány élő közvetítései is. Otthon volt a bőrében, amikor a tömegen átgyalogolt, szelfizett, szót váltott öreggel, gyerekkel, mindenkire figyelt, majd már mint „egy közülünk”, felpattant a Ricsi platójára, és nagyobb sokaságnak beszélt, de a több százezres tömeg előtt sem tűnt elveszettnek.
Az időben viharos gyorsasággal kibontakozó akciósorozathoz elsősorban az kellett, hogy pontosan akkor, pontosan úgy és pontosan arról szóljon MP, ami a levegőben van: tömegek gondolatait, indulatát fejezze ki. Elejétől fogva kezdő, de tehetséges és tudatos stratégiai és taktikai eszköztárral bíró politikai aktornak mutatkozott.
Első nagy próbatétele a „kiszivárgott rendőri jelentés” kezelése volt. Gyors és határozott elővágással meggátolta a szokásos táncrend kibontakozását, ami azzal a hiteles ellenzéki sajtónak eljuttatott, minden oknyomozó újságírónak ellenállhatatlan csalit jelentő félinformációval kezdődött, amivel párhuzamosan elindítható a megafonos suttogó propaganda, majd egy vezércikk nyomán a hatósági vizsgálat, ahogy ez már mifelénk rendre történni szokott. Ehhez a „nem zörög a haraszt” közvéleményt megdolgozó technikához persze idő kell, ez adott alkalmat a gyors lépésre, a nyilvánosság bevonására. A meglepett olvasóközönség spontán a megtámadott mellé állt. Magyar Péter ezután is, a kampány végéig, sőt utána is megtartotta a kezdeményezést és kommunikációs előnyét, sőt nemcsak elkerülte, hogy a Fidesz a szokásos módon összemossa a fő mumus DK-elnökkel, de még neki sikerült „összegyurcsányoznia” Orbánt és a Fideszt.
Végül a formainak tűnő, de nagyon is tartalmi elemet, a beszédmódot említem. Először hallottam képzett és gyakorlott jogászt nem „jogul” szólalni meg. Politikusként nem kommunikált, edukált, pláne nem üzenetekre fókuszált. Nem elemző és felvilágosító, kioktató szemináriumot tartott, nem a saját portékáját próbálta a hallgatókra rátukmálni, hanem beszélt a jelenlévőkhöz, a változó, de egyre népesebb hallgatósághoz, beszélgetett velük köznyelven, érthetően. Közben, mint minden jó szónok, figyelt és reagált a közönségre, amely azt érezte, hogy róla és neki szól.
Elejétől fogva fokozatosan alakult és bontakozott ki néhány szerintem fontos politikai állásfoglalás is:
- Elsőre sikerült a nemzeti jelképeinket, együvé tartozásunk szimbólumait egy mozdulattal visszavenni az azokat eddig kisajátító NER-től. Méghozzá nem az árvalányhajas, gyöngyös-bokrétás, műbalogörzsés, rovásírásos, kacagányos, buzogányos és egyéb honfoglalási cikkekkel összezagyvált rémségekkel. Tisztulást kezdeményezve, az 1848-as első polgári, köztársasági kísérlet előtt tisztelegve.
- A „lépésről lépésre, tégláról téglára” nem csak jól skandálható szlogennek tűnik, hanem programajánlat is egyben. A meglévő keretek között kiküzdeni azt a többséget, amivel utóbb átalakítható a feltételrendszer, visszaállítható a jogállam. Első lépésként a kormány által ajánlott társadalmi szerződéssel, amivel a fokozatos visszaépítéshez, a konszenzusos, stabil, népszavazással megerősített alkotmányozáshoz, intézményi építkezéshez hozzáfoghatunk.
- Az elszámoltatásban eddig senki nem ment semmire, helyette egy egyszerűbb eljárást ajánl, a vagyonosodási vizsgálatot és a be nem fizetett adók kamatostól történő behajtását. Nem kilátástalan és végtelen jogvitákba, bizonyíthatatlan korrupciós vádakba bonyolódna, csak azt vizsgálná, a kimutatható vagyonelemek után történt-e adózás. Lehet, hogy ez az eljárás a bosszúszomjat nem elégítené ki teljesen, de eredménnyel kecsegtet.
- Az uniós támogatások ellenőrzött és korrupciómentes utalása, továbbá a kis-és középvállalkozások és önkormányzatok számára történő közvetlen hozzáférése olyan program, ami, ha sikerülne, nagyot lendíthetne rajtunk. Nem zárom ki, hogy az EU-ban, a néppárti frakcióban szerzett pozíciókkal a Tisza Párt ehhez hozzájárulhat. Miként a mezőgazdaság szerkezetének átalakítását és a külföldön dolgozó agrárszakemberek hazahívását és helyzetbe hozását célzó tervek is figyelemre méltók.
Mindez egy jobbközép, a centrum felé nyitott pártprogramnak tűnik, ami jól illeszkedik a Nyugat mai uralkodó politikai, gazdasági rendjéhez.
Csakhogy. Sajnos, ez a mai kapitalista, kizsákmányolásra és korlátlan növekedésre berendezkedett profitorientált működési mód éppen globális válságban vergődik. Lehet, hogy a Tisza naggyá duzzad és elér egészen a tengerig, csak épp a tenger is szennyezett, emelkedő vízszintje elnyeléssel fenyegeti a lassan a partjaiig terjeszkedő sivatagokat, kiszikkadt termőföldeket. Ezért is gondolom, hogy a Tisza jobbhorog-ütései mellett/után szükség van jó néhány balegyenesre is a kiütéses győzelemhez, a NER speciálisan magyar félfeudális és a generális kapitalista, kizárólag a korlátlan tőketulajdonra építő rendszerének gyökeres átalakításához.
Szükség lenne tehát baloldali, szociáldemokrata erőre, hogy a tőketulajdon nélküliek, a fizikai és szellemi munkából élők tömegei, de a munka és megfelelő ellátás nélkül tengődők is képviselethez, politikai érdekérvényesítő támaszhoz juthassanak. A Tisza Párt nem tud és nem is akar erre vállalkozni. Jól körvonalazódik támogatóinak érdekköre, eleve működik egy spontán vagyoni és műveltségi cenzus. Azok mozdultak meg, akik nem csak akarnak, mernek, de tudnak is a változás igényével előállni. Felkerekedni valahol Londonban vagy Zalában, elrepülni, elautózni, motorozni, vonatozni Debrecenbe, nagygyűlni, megszállni, ebédelni, vacsorázni lehetőleg nívós helyen, találkozni, ismerkedni elvbarátokkal. Büszkén viselni a nem túl olcsó, lassan státusszimbólumként hordott emblémás pólót, sapkát, cipőt, karkötőt és kütyütartókat.
Tanulságos volt a néhány hét előtti felmérés, ami az üdülési, utazási szokásokat firtatta. A zöm nálunk egyáltalán sehová nem utazik szabadságra, aki mégis, az inkább belföldre, kevesebben külföldre, még kevesebben ide is oda is. A kül- és belföldön is nyaralók között a közlés szerint a Tisza Párt szavazói túlsúlyban vannak. Ők mobilak, elég függetlenek, hogy jogos igényeiket a kiszámítható és vállalkozásbarát gazdasági környezetre, a további eredményes gazdálkodásukat biztosító jövőre nyilvánosan bejelentsék és kiharcolják. Ezt a csupán pár tíz kilométerre lévő városban, faluban élő munkavállaló, pláne, ha közmunkás, nem teheti meg. Ha hallott is róla, ha akarna sem tudna elmenni tüntetni. Többnyire nem is merne. Ha mégis, akkor az ígéret, amit ott hallhat, a bizonytalan jövő előnyeit vázolja, neki viszont már másnap nagyon is biztos hátrányai lesznek. Jó, ha megússza némi rosszallással, de a megélhetését is elveszítheti. Épeszű ember nagyon meggondolja, mielőtt ilyet tesz.
A balegyenes beviteléhez persze jó baloldali politizálás kellene. Egyelőre ennek nyomát sem látom, helyette valami kétségbeesett kapálózás, gyors irányváltás tapasztalható, ami kimerül abban, hogy amíg eddig a Fidesz kommunikációját próbálták utánozni, másolni, most az új fő gonosz, a Tisza után iparkodnak, de a begyakorolt NER-es terminológiával. Nem csoda a bábeli hangzavar.
Kellene tehát szerveződnie egy – nevezzük a régi szocdem köszöntés nyomán – Barátság Pártnak, hogy kiegyensúlyozottabb politikai mező jöhessen létre. Tanulva az eddigi kudarcokból, új módon, új erők előtérbe engedésével tudom csak elképzelni ezt. Az óbaloldal pártjai sajnos esélytelenek. Be kellene végre látni minden befolyásos politikusuknak, hogy vége, nincs tovább. Ennek semmi köze sem az igazságossághoz, sem a szubjektív érzelmekhez, ez a pőre politikai racionalitás. Ha ezt belátnák, még valamelyes méltósággal léphetnének hátra, még segíthetnék is a kibontakozást.
Persze felvetődik a kérdés, ha nem az eddigiek, akkor kik? Erre keressük a választ, remélem, idővel közösen valahogy rátalálunk. Vegyük sorra, hogy mit akarunk tenni, s milyen módszerrel és kikkel esélyes végigvinni.
Az elsőre a válasz egyszerűnek tűnik: igazságos és működőképes világot szeretnénk magunknak és utódainknak. A cél adott, a hozzávezető út tervezése és szervezése aktuálisan a mi jelen helyzetünkben elég összetett, de talán nem lehetetlen feladat. Örök vita, hogy felülről szervezett, vagy alulról szerveződő formációk-e az életképesek, honnan induljon az építkezés. Szerintem egyszerre, párhuzamosan. Civil szinten mozgalmi, részvételi demokratikus csoportok. Nehogy valakinek is a Tisza-szigetek jussanak követendő mintaként eszébe, mert azok a valahai polgári körökhöz hasonlóan az ő jobboldali, polgári igényeihez és lehetőségeikhez igazodó véleményközösségek.
A hasonló szociáldemokrata, baloldali helyi szerveződéseknek a véleményközösségen túl cselekvő, önsegítő aktivitást is kell szervezni. Beszállni az emberek mindennapi gondjainak kisközösségi támogatással, önerővé szerveződő kalákás, társulási, szövetkezeti vegyes tulajdonon alapuló megoldásába. Erre kiváló szocdem hagyományok vannak, termelési, fogyasztási és értékesítési szövetkezetek hálózata működött még a két háború között is Magyarországon. Az esélyteremtő társulások részvételi demokratikus szerveződéssel, mozgalmi alapon működnek, helyi politikai bázisként szolgálnak a szocdem párt képviseleti, hierarchikus szervezeti építkezéséhez, parlamentáris, koalícióképes erővé izmosodásához.
Egyszóval lenne itt feladat bőven tervezésben, elméletben, gyakorlatban, csak legyen, legyünk, akik felvállalják, felvállaljuk. És legyen erőnk is, hogy némi szerencsével véghez is tudjuk vinni.
