- Lengyel László: Szabadok szövetsége – A vég kezdete 4.

Az Orbán-rendszer, a populista nacionalista jobboldal bűne és felelőssége, hogy a személyes önkényuralom kiépítésével, az uralkodó és klikkje érdekeit szolgálva az alávetettek és a nemzet érdekeivel szemben földig rombolta a hazát, s a legsúlyosabb politikai megosztottságot alakította ki a nemzetben. Nemzetegyesítést ígért, nemzet- és országvesztést követett el. A szociálliberális oldal felelőssége, hogy nem teremtett társadalmi integrációt és szolidaritást. Magyarország két politikai elitjének évtizedes mérlege az ország elbuktatása. Ám a törvényesség, az autonómia, a társadalmi gondoskodás mellett kitartó, a társadalmi közepet és a polgárosodást képviselő szociálliberális önkormányzatok a szabadság szigeteivé váltak. Ide vonulhattak vissza az Ellenállás kicsiny csapatai, a civil szervezetek, a szakmai körök, a független média.

Az orbáni központosított nemzetállam valamennyi ellensúlyát igyekezett megsemmisíteni, így az önkormányzatokat is. Mindent megtett és megtesz, hogy felszámolja az önkormányzatok gazdasági, jogi és politikai autonómiáját, a hatalom hajtószíjává tegye őket. A korlátlan hatalom közel jár a sikerhez, de a könyörtelen állóháborúban az önkormányzatok még utolsó túlélőként működnek. Az Orbán-rendszer elkezdte megszülni saját új középosztályát, mint a hatalommal összefonódott érdekszövetkezetet, és annak ideológiáját: a privilegizált keveseknek mindent szabad és a rendszeren belül minden lehetséges. A szociálliberális önkormányzatok a fővárosban és néhány nagyvárosban akarva-akaratlan elvállalták a polgár hivatásának védelmét, polgárságot teremtettek, miközben létrehozták az Orbán-rendszer fertőzésével szemben az immunitás tájhazáit. Lehet, hogy nem vagy otthon Magyarországon, de hazád az Angyalföld és Újlipótváros Köztársaság, a Szeged Respublika. Családod egyik fele már Ausztriában és Hollandiában, de a másik még itt az Ördögárok partján. Amennyire nem tart össze egy népet a rogáni hazugság „magyarságban”, „kereszténységben”, tűzijátékos ünnepeiben, mérgezett, álmagyar nyelvében, annyira összetart egy-egy kisebb közösséget a város, a városrész, ahol otthon van, nyelvét beszélik, gondját értik, reményeit osztják.

Ha az országban a láthatatlan uralkodó és köre azért van, hogy uralkodjon és lopjon, a látható kormány pedig azért, hogy ezt fedezze, az egyetlen erő, amely szerint kormány azért van, hogy kormányozzon – ez a Németh Miklós-, Bajnai Gordon-elv, vagy „európaiul” az Ódor Lajos-, Mario Draghi-dictum –, illetve (ön)kormányozzon – ez a Tóth József-, Botka László-elv, vagy a londoni Sadiq Khan-, a varsói Rafał Trzaskowski-, az isztambuli Ekrem Imamoglu-dictum -, amelynek érdeke és értékrendje, hogy megvalósítható és hatékony programot kérjen önmagán és másokon számon: a szociálliberális önkormányzatok. Ezekben az önkormányzatokban halmozódott fel kellő kormányzási és ellenállási tapasztalat, szakmai tudás és immunitás mind a nacionalista, mind a szociális populista ideológiákkal szemben. Ami Magyarországot megkülönbözteti, hogy miközben a lengyel, a török, a cseh stb. ellenálló önkormányzatok összefogtak és szolidárisak voltak egymással, a magyarok nem. Miközben másutt vállalták, hogy a városukért érzett felelősséget párosítják az országért viselt felelősséggel, nálunk nem. Miközben Varsó és Isztambul, London és Prága vállalták, hogy az egész ország ellenállásának élére állnak, Budapest nem. Ezért nem tudott helyi ellenállásból, országos ellenzékké válni. Ezért nem tudtak az ellenzéki szavazatok összeérni.

Nem a mi feladatunk! – hallom a választ. Az önkormányzatok feladata nem fér össze a politizálással. A választóink helyi ügyek intézésére és nem országos politikai célokra választottak. Az a dolgom, hogy a városomban és a kerületemben menjenek a dolgok. Az ország ügye a pártok ügye! Ha összefogok a többiekkel, többé nem áll szóba velem a kormány, nincs esélyem semmilyen külön alkura. Ha szolidaritást mutatok a másikkal, én, mi következünk. Ha kilépek a politikai pártból, a hatalom békén hagy. A hatalom intézményei működnek, ez nem működik. Nem kockáztathatom egy bizonytalan ügyért a városomat.

A hatalom egyenként veszi le őket, legyenek bár kormánypártiak vagy ellenzékiek. Hiszik-e, hogy beásva magukat, észrevétlen megúszhatják? Hiszik-e, hogy ennek a hatalomnak még hátra van több ciklusa? Hiszik-e, hogy valaki(k) nélkülük véghez viszi(k) a hatalom megbuktatását? Hiszik-e, hogy a Gyurcsány-féle régi és a Magyar-féle új ellenzék igazi megoldást, rendszerváltást, reformokat és jó kormányzást hoznak? S végül hiszik-e, hogy választóik nem várnak tőlük felelősséget és cselekvést az országért? Ha mindezt hiszik, ne hívják föl egymást! Alkudjanak a hatalommal külön-külön! Ne próbálkozzanak semmivel, ami veszélyes! Ne kezdeményezzenek közös intézményeket! Ne csináljanak közös médiát! Ne keressenek kapcsolatot civil szervezetekkel, szakmai közösségekkel! Ne gondolkozzanak az országról, Európáról, a világról! Ne álljanak ki egymásért! Elég a fák ültetése, a muskátlik osztása, váljanak kertészeti vállalattá! Elég a bicikliút a Nagykörúton, legyenek a hatalom gúnyolta lúzerek! Elég a kormányra mutogatás és a siránkozás. Abból baj nem lehet. Egyszer aztán ők lesznek Göd és Paks, egyszer az ő kerületüket osztja fel maga közt Mészáros és Tiborcz. Ne legyenek szolidárisak, ahogy nem szolidáris az egészségügyiekkel a pedagógus, a pedagógusokkal az egészségügyi, a köztisztviselővel a kisvállalkozó, a vasutasokkal a rendőr, Budapesttel a vidék és a vidékkel Budapest, senki senkivel. Miről ismered meg a magyarokat: azonnal összevesznek, és rögtön cserben hagyják egymást.

Másfél évet kell rááldozniuk életükből, kockáztatniuk Budapest és egyes kerületei, Szeged, Pécs, Szombathely, Érd, Győr, Tatabánya, Nagykanizsa, Vác, Keszthely, Budaőrs, Paks stb. polgármestereinek, hogy ne csak összefogjanak a Szabad Városok Szövetségében, hanem először ellenzéki mozgalmat, majd pártot teremtsenek. Modernizációs centrumot képviselnek, egy fejlettebb Pannóniát a fejletlen Hunniával szemben. Európát és a Nyugatot Oroszországgal és a Kelettel szemben.

Ellentétben Orbánnal, Gyurcsánnyal és Magyarral, akik mindenütt konfliktust keresnek és találnak, csak az önkormányzati vezetőknek érdeke a politikai, gazdasági és társadalmi kompromisszum keresése. Kizárólag az önkormányzati vezetőknek van kellő hitele, hogy nem lejáratott, hanem hiteles helyi és országos politikusokat, civileket és kormányképes szakértőket maguk köré gyűjtsenek, akik a mozgalmat vezetik és a 2026-os parlamenti választások kampányát végigviszik. Velük lehet és kell a Magyar-mozgalomnak kiegyeznie. Velük kénytelenek az őrségváltók tárgyalni. Ők ma a megbízható és választott nyugodt erő, akire diktatúra és káosz helyett a megosztott és megfáradt magyar társadalomnak szüksége van. Kipróbáltattak és súlyosnak találtattak egy olyan politikai térben, ahol a parlamenti és kormányzati politikusok kipróbáltattak és könnyűnek találtattak. Az egyetlenek, akikről elhiszik, hogy nem haszonszerzés vagy bosszú vezeti tetteiket. Vicsorgás és gyűlölködés helyett mosolygás és együttműködés.

Nem kell elhinni nekem, de az Orbán-rendszer épp úgy össze fog omlani, ha tetszik, magától, ahogyan a Kádár-rendszer, vagy éppen a rendszerváltás rendszere. Elkezdődött. Rombolják a rendszert Orbán őrült tettei. Aláássák különböző módokon az egymással harcoló őrségváltók és az Orbán-lojalisták. És spontán módon rombolja az Orbán-rendszert a Magyar-mozgalom.

Nem az 1989-es ellenzékiek voltak olyan kiválóak, hogy összeroppantották az ancien régime-et, hanem az omlott össze úgy, hogy szinte rárogyott erre az ellenzékre. Nem Orbánnak és csapatának volt ellenzéki bravúrja a rendszerváltás rendszerének egyre gyorsuló omlása, hanem az ezredforduló utáni felelőtlen és kalandor kormánypolitikák eredményezték a kétharmadot. Ma már nem azért kell aggódnunk, hogy az Orbán-rendszer összecsuklik-e, meg fog történni, hanem azért, hogy mi módon – erőszakkal vagy békében – következik-e be, s mi az a társadalmi, gazdasági és politikai állapot, amit maga után hagy. Másnap! Látjuk-e ma azokat, akik meg tudnak majd birkózni a másnapi kormányzással és a rendszerváltás szükséges társadalmi – egészségügyi, oktatási, szociális – és jogállami reformjaival?

„Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás”