Pár napja New Yorkban, az ENSZ Közgyűlés ülésszakján jelentette be Edi Rama albán miniszterelnök, hogy hamarosan szuverén állami jogokat kap a Tiranában eddig is működő Bektasi Világközpont. A politikus azt mondta, hogy ezzel a toleráns, nyitott iszlám eszméinek terjedését akarják támogatni világszerte. Ez lesz a világ legkisebb állama, 0,1 négyzetkilométernyi területe lesz, zöld útleveleit csak a vallási vezetők és a miniállam adminisztratív alkalmazottjai kaphatják meg. De kik is azok a bektasik? A kérdést Manyasz Róbert orientalistának, az iszlám vallási irányzatok kutatójának tettük fel.
A bektasik szufi szektája, dervisrendje, nevét az irányzat XIII. századi alapítójáról Hadzsi Bektas Valiról kapta. Ő a főleg mai Irán észak-keleti részén lévő Khoraszanból származott el, de Anatóliában az akkor szeldzsuk uralom alatti területen élt és tanított. Tanítványai az oszmán időkben lettek fontos vallási és politikai tényezővé egy másik dervisrenddel, a mevleviekkel együtt. - A XV. századtól kezdve a bektasik lettek a hódító oszmán seregek, azokon is belül a janicsár elitcsapatok lelki vezetői, s az iszlám hit terjesztői, misszionáriusai a hódoltságokon. Egyik legnevesebb szentjük a Rózsadombon eltemetett Gül Baba volt, aki Szulejmán seregeivel jött Magyarországra Buda 1541-es elfoglalása idején, s itt is halt meg. De nem csak Magyarországon és a Balkánon, hanem az oszmán birodalom más perifériáin is aktívak voltak – így a mai Irakban, vagy Egyiptomban is, magyarázza a kutató. Manyasz szerint a bektasik által képviselt misztikus szufi tanok alkalmasabbak voltak a térítésre, mint a szigorú vallásjogra, sariára alapuló szunni ortodoxia. A szufik nyitottak voltak a helyben talált hagyományokra, s nem tiltották az alkoholfogyasztást. Vallásgyakorlatukat, rituáléikat, a szeretet fontosságát terjesztő tanításaikat is könnyebben fogadták el az iszlámra áttérő balkániak. A szufik sokféle misztikus módon akartak közel kerülni Allahhoz – ide tartozik a „táncoló dervisek” monoton szertartása, mondja. A szufi rendek a XIX. század elején, amikor a janicsár csapatokat feloszlatták, háttérbe szorultak, de befolyásukat megőrizték a Balkánon, például a mai albán területen. Törökországban Kemál Atatürk elnök tiltotta be a működésüket, s vette el a vagyonukat 1925-ben. A bektasik ekkor költöztették anatóliai központjukat Albániába, ahol egészen a kommunista uralomig legálisan működhettek.
Albánia volt 1944 és 1990 között Európa leginkább bezárkózó, legortodoxabb kommunista diktatúrája Enver Hodzsa alatt. Hodzsa ugyan meghalt 1984-ben, de utódja folytatta politikáját, amelynek egyik gerince volt, hogy Albánia a világ első ateista állama. Ezt magam is megtapasztaltam, amikor 1987-ben először utazhattam az országba, akkor ott egyetlen templom sem működhetett, Tiranában egy dzsámi volt látogatható mint múzeum. A templomokat középületté, raktárakká alakították, a papokat, imámokat, derviseket bezártak, vagy internáltak. A vallásgyakorlást a rezsim 1990-ben engedélyezte újra. Manyasz Róbert szerint a bektasik albániai befolyása az országot néprajzi és nyelvjárási értelemben kettévágó Shkumbin folyótól délre érvényesült. (Északon a geg, délen a toszk nyelvjárást beszélik. Az északi területeken erősek a törzsi-nemzetségi hagyományok, amelyek délen alig léteznek – a szerk.) Manyasz fontosnak tartja, hogy az albániai bektasi dervisek már az oszmán időkben is támogatták az albán nemzeti gondolatot, a függetlenséget kikiáltó politikus is bektasi hívő volt. Ő úgy látja, hogy annak ellenére, hogy Enver Hodzsa betiltotta a bektasikat is, Dél-Albániában sokszázezer családnak - így a volt kommunista diktátor famíliájának, vagy a mostani miniszterelnök Edi Rama rokonságának is vannak bektasi kötődései.
Ez a földrajzi, politikai, ideológiai szembenállás megmutatkozik a diktatúra után kialakult kétpártrendszerben is
– mondja a kutató. Az északi területek lakossága, ahol a nagy többség szunnita muszlim, vagy római katolikus a jobboldali Demokrata Pártra szavaz, míg a déliek a szocialistákra. A statisztikák szerint az albánok 51 százaléka muszlimnak mondja magát, a többiek vagy vallástalanok (16), vagy katolikus, illetve görög ortodox keresztények (17 százalék), a maradék nem nyilatkozott. A Wikipedia, amelynek a számait idézem, úgy tudja, hogy a muszlimok majd 5 százaléka bektasinak mondta magát, míg 17 százalékuk nem jelezte, hogy milyen irányzatot követ. Ez tehát nem túl nagy tömegű hívőt jelent. Manyasz Róbert azonban emlékeztet rá, hogy bektasik vannak szinte minden balkáni országban, s Törökországban sok millióra tehető a velük szinte azonos hitelveket követő alevik száma. Ezeket a török állam nem ismeri el legitim vallási közösségnek. Manyasz szerint az iszlám vallási hierarchia és a hívők óriási többsége a bektasiakat – más heterodox irányzatokhoz hasonlóan – nem fogadja el valódi muzulmánoknak, eretnek szektának tartják őket. Ezért szkeptikus azt illetően, hogy a Vatikánhoz hasonló államiság előmozdítja-e majd a toleráns és nyitott iszlám eszméjét világszerte.
Az albán kormányfő most előadott javaslatát az iszlámkutató orientalista inkább politikai demonstrációnak látja, amivel ki akarja emelni országát a balkáni közegből. A nemzetközi vallásközi konferenciákon egyébként eddig is jelen voltak a bektasi központ képviselői. Legtöbbször a Dedebaba, a bektasi dervisrend feje, a Baba Mondinak nevezett volt 65 éves volt albán katonatiszt Edmond Brahimaj, volt jelen. Ő 13 éve áll a központ élén. Ha Edi Rama beváltja ígéretét, akkor ő lesz a miniállam feje is hamarosan.
Dervisek a Tettyén
A dervisek jelen voltak Magyarországon is a hódoltság idején, kolostoruk, tekkéjük volt Pécsen, ahol erre a Tettye helynév emlékeztet. A mai bektasi hitélet elég különböző az iszlám főáramaitól. Nincs alkoholtilalom, sőt a pálinkafogyasztás része a szertartásoknak. Naponta csak kétszer imádkoznak, a Ramadán böjti hónapot pedig tetszés szerinti napig, vagy egyáltalában nem tartják meg. Az ének és tánc része szertartásaiknak. Az istentiszteleteken férfiak és nők közösen, elvegyülve vesznek részt. Szent irataiknak csak kis része arab nyelvű.
