futás;Szemerei Levente;maratonfutó;

Szemerei Levente

- Szemerei Levente megdöntötte a magyar maratonfutás 31 éve fennálló csúcsát, a lengyel műsorvezető úgy ünnepelt, mintha nem lenne holnap

A magyar atléta 2:10:43-mal ért célba a varsói maratonon.

Szemerei Levente új magyar rekordot állított fel a 46. Varsói Maratonon. Eredményével – 2 óra 10 perc 43 másodperc – ő lett az első magyar, aki 2 perc 11 másodpercen belül futotta le a 42 195 kilométeres távot - írja a Telex, hozzátéve, eredménye egyben győzelmet is jelentett a lengyel fővárosban.

Szemerei Levente korábban rövidebb távokon versenyzett, 2022-ben tért át a maratonfutásra, első versenyét - a Budapest Maratont - meg is nyerte. Tavaly ő lett az első magyar atléta, aki világbajnokságon indulhatott. Idén áprilisban fogadta korábbi legjobb maratoni eredményét, 2:14:12-es időt.

A varsói maraton Facebook-oldalán élőben közvetítették a célba érést, 4:50-nél kezdődik Szemerei Leventéé, aki a nyaka köré kerített magyar zászlóval szakította át a célszalagot. A lengyel műsorvezető közben alig bírt magával, úgy ünnepelte a magyar atlétát. A második a lengyel Mateusz Kaczor lett 2:11:15-tel, harmadikként az ukrán Mikola Nizsnik futott be 2:13:13-mal.

A korábbi országos csúcsot Szűcs Csaba tartotta, aki 1993-ban 2:12:10-et futott a párizsi maratonon.

Már a felkészülésem kezdetekor az volt a cél, hogy esetleg Varsóban meg tudjam dönteni az országos csúcsot. Ehhez azért kellett egy nagyon jó felkészülés, egy nagyon jó kenyai edzőtábor – mondta az M1-nek Szemerei, Levente aki már a három hete rendezett Wizz Air Budapest Félmaraton érezte, hogy jó formában van, amikor egyéni csúcsot futott. Azt azért nem gondolta, hogy most másfél percet farag a maratoni országos rekordból. Harminc kilométernél érezte, hogy jó erőben van, az utolsó 12 kilométert nagyon meg akarta nyomni, lengyel ellenfelével el is futottak az addig ötfős élcsoporttól. – Olyan gyors utolsó tíz kilométert tudtam futni, ami egy jó tíz kilométeres részidő fémaratonra" - árulta el. Végül több mint fél perccel nyert és összességében 35 kilométeren át ő vezetett.

Úgy vélekedett, még a most elért időnél is képes jobbra. – Volt olyan ötkilométeres részidő, ahol 10-20 másodperc elment, mert a többieket hagytam vezetni és ők egy kicsit lazábbra fogták a tempót, és sajnos egy mosdószünetet is be kellett iktatnom féltáv környékén, ott is kiesett egy fél perc. A legközelebbi maratonomon megpróbálok 2 óra 10 percen belüli időt futni, ami nagyon szép eredménynek számítana európaiként – mondta Szemerei Levente, aki nagyon motiváltnak érzi magát, mert ez még csak a második éve maratonon, és 10-15 további évvel számol.

Három magyar szakember dolgozott a francia Cofidis csapatnál a spanyolországi Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körversenyen. A viadalra masszőrként elszegődő Krutek László mesélt életútjáról és tapasztalatairól a Népszavának.