Orbán Viktor;sajtóper;24.hu;

- Újra kell kezdeni a helyreigazítási pert, amelyet Orbán Viktor indított a 24.hu ellen

Eljárási szabálysértésre hivatkozva hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet.

Újraindul az Orbán Viktor és a 24.hu közötti sajtóper - számolt be maga a portál.

Orbán Viktor több más portál mellett azért perelte be a 24.hu-t, mert szemlézte Hans Reisch SPAR-vezérigazgató nyilatkozatát, amelyben a cégvezető a többi között arról beszélt: azt kérte tőle a magyar kormányfő, hogy engedjék meg egy rokonának, hogy befektessen az üzletlánc magyarországi leányvállalatába.

A lap azt írja, az ügyben a Fővárosi Törvényszéken született ítélet lényege az volt, hogy az a közügyek és a kormány gazdaságpolitikájának megvitatása körébe sorolta a szóban forgó nyilatkozat közlését, amit ráadásul a lap csupán idézett, nem kommentált. A kormányfőnek a nem jogerős ítélet alapján meg kellett fizetnie 205 740 forint perköltséget és 36 ezer forint bírósági illetéket.

Ezt az elsőfokú ítéletet azonban kedden hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla.

Az indoklásban az áll, hogy egy át nem vett idézéssel kapcsolatos permegszüntető végzést csak az ítéletben és nem előtte bírált el a törvényszék. Erre az eljárási hibára hivatkozva új eljárásra kötelezte az első fokú bíróságot, vagyis a per elölről kezdődik. Orbán a Klubrádió ellen korábban nyert sajtó-helyreigazítási pert az ügyben, azonban számos más médiummal szemben vesztett első fokon, sőt a szemlét elsőként közlő Economx esetében már másodfokon is.

„Bese Gergőnek többször mondtam, nem kell annyira politikailag exponálnia magát” – írta Bábel Balázs.