Született adós
nagyapám állva iszik a restipultnál
mindjárt eljön
csíp a pult alatt az átnedvesedett nyugdíj
szabadult méhraj a gesztenyeágon
kába heréket pörget hátán a járdasziget
nyikorgó rulettkerék az est
kering az idő
néhol botlik
kiégőfélben egy utcalámpa
a város
az ország
mintha nem tudna dönteni
világítson
vagy olvadjon le utolsó idegszálaival
hangot is ad
jelentés nélküli sercenést
és már megindulna mint az osztag
de fogja kezét a pohár
a párát köhintő fénymaradék
emlékeiből előizzó félelem
Bibliából tépett cigarettapapír
mentsd meg a te életedet
hátra ne tekints
és meg ne állj
így úszta meg Szibériát
belekövesedett a bakancsába
mégsem nézett vissza
végre befut a vonat
nyomtávja immár nyugati szabvány
vakvágányra vezeti a váltókereszt
parancsolatra markol az öreg
a kalauz még lábbal a lépcsőn
nem döntötte el
megfújja az egész vasúttársaságot
vagy csak rettentő kürtjébe lehel
az utasok szállingóznak ide és tova
talpuk alatt a hó vércsomókká olvad
nagyapám a pultossal újra töltet
az utolsó lövés hitelben
senki sem tartozik aki törleszt
Bőség
Szomjazunk az éden közepén,
még nem tudjuk, mi a jó,
és ami árt,
úgy vagyunk vele leginkább,
csak kóstoljuk végre.
Idén túl sok
a szilva meg a körte,
minden kosár és vájling tele,
ha nem dolgozzuk fel,
pár nap után megindul.
A bőrön légy-szúrta lyuk
és akár a tudás fája körül
növekvő körkörös folt,
alatta a hús erjedve elmerül,
mint szatellit hazájában nemkívánatos,
Párizsig űzött magyar.
Pároljunk bölcsen
a szavazásaink emlékét tompító
nem csak tűrt,
egyenesen törvényvédett
lassú mérget.
A titkosszolgálati módszerek
sokat finomodtak,
de már akkor sem derült ki,
mitől támadhatott gyomorrák
harmincpárévesen.
Még felülről szagoljuk az ibolyát,
fáj a derék, nő a szemnyomás,
megtévedtünk,
egyre nehezebb szavunkká válik
a szolidaritás.
Koccintsunk pohárból,
vagy nyeljük egyenesen az üveg nyakát,
hogy is kívánhatnánk,
azt, amit igazából sose gondolunk végig.
