Jelenleg a világban 110 fegyveres konfliktus zajlik. Ez a szám emberemlékezet óta nem volt még ilyen magas. A háború sújtotta területeken is minden nap születnek gyerekek, akik a tanulás, fejlődés és szabad játék helyett a túlélésért küzdenek. Ők azok, akik a legkevésbé felelősek a történésekért, a következmények mégis őket sújtják a legjobban. Nekünk, akik békében élhetünk, egyetlen eszköz van a kezünkben: a segítségnyújtás. Ezzel a céllal fogott össze az UNICEF Magyarország és számos ismert hazai haditudósító, akik testközelből látták a világ legveszélyesebb helyeit és személyesen tapasztalták meg, hogy mit élnek át a gyermekek és családjaik, hogyan képesek a háborúban tovább élni. Személyes megélésüket egy kötetlen beszélgetés során osztották meg.
„Gyerekek olyan dolgokkal és úgy játszanak, ami nekik természetes, de egy hétköznapi embernek rémisztő és szinte felfoghatatlan. Soktízezres létszámú menekülttáborokban láttam, ahogy 12 év körüli fiúk veszik át a családfői szerepet, vigasztalják anyjukat és kisebb testvéreiket. Túl hamar kell felnőniük” – idézte fel legutóbbi, ukrajnai emlékeit Földes András a HVG újságírója, aki többször járt már haditudósítóként Irakban, Ukrajnában, de Törökországban, Afganisztánban és Kenyában, Líbiában is.
Al Ghaoui Hesna szinte elcsukló hanggal mesélt háborús élményeiről. A Szudánt, Líbiát, Afganisztánt, Pakisztánt, Izraelt is megjárt tudósító kiemelte, hogy a háború árnyékában élő gyerekek olyan megrázkódtatásokon, testi, lelki abúzusokon mennek keresztül, amelyek egy életen át nyomot hagynak bennük. Éppen ezért egy norvég pszichológussal létrehoztak egy több nyelven is elérhető applikációt az ilyen szörnyű traumákat átélt gyerekek megsegítésére. „Teljesen más dimenzió egy békés országból, anyaként látni a háborús híreket, mint átélni. A második lányom születése után mentálhigénés oldalról próbálom segíteni az ilyen területeken élő vagy onnan elmenekült gyerekeket. Olyan folyamatos stresszt élnek át, hogy egyfolytában sírnak. A mentális és pszichés sérülések miatt pánikrohamaik, hosszútávú, súlyos szorongásaik, evési zavaraik vannak. Háborút átélt gyerekek nagyobb része önbántalmazó. A traumatizáltakhoz különös érzékenységgel lehet csak közeledni, fontos, hogy nem szabad újratraumatizálni őket például kérdésekkel” – magyarázta az újságíró.
Huszti István, a Telex fotósa eddig összesen hét hónapot töltött Ukrajnában, de a menekültek európai útvonalait is bejárta, Koszovóban is dolgozott. „Az első emlékem, hogy Ukrajnában, ahogy haladtunk, mindenki szembe jött, csak mi haladtunk abba az irányba. A szembejövő autókat nők vezették, hátul gyerekek, csomagok mindenhol. Egyik pillanatról a másikra változik meg végérvényesen az életük, egyből elveszítik a gyerekkorukat. Akik ott maradnak, nem embernek való díszletek között próbálnak túlélni, a gyerekek sorba állnak egy falat élelmiszerért. Megmaradtak gyerekek tekintetei vonatutakról, vagy pincékben töltött órákról, ahogy a sötétben uzsonnáztak.”
A BBC tudósítójának, Nick Thorpe-nak öt fia van, azt mondta, sosem fogja elfelejteni azt az 1992-ben Szarajevóban látott kisfiút, aki a szerbektől védte a nagymamáját egy olyan pisztollyal, amivel régebben nagypapája nyulakat lőtt. Az Izraelt és Gázát is megjárt újságíró egy horvátországi történetet mesélt el. „Egy 14 éves lány volt a tolmács a vonaton, csak ő tudott angolul. A Nyugaton a helyzet változatlan című Remarque-regényt olvasta, miközben az apja a fronton volt. Sokan hülyének néznek minket, hogy olyan helyekre megyünk, amelyekről mások menekülnek, de én így érzem hasznosnak magam.”
Vörös Szabolcs is járt már a gázai övezetben, Libanonban, Líbiában és Ukrajnában már 100 napot töltött 2015 óta. „Vannak vakuélmények, amik beleégtek az agyamba, például amikor először láttam gyerekkatonákat. Gépkarabéllyal felügyelték a jegyre osztott kenyérért és hagymáért sorban állókat. Vagy, hogy mennyire nem látni férfiakat, csak gyerekeket és nőket. Harkivban öt metróállomáson alakítottak ki föld alatti iskolákat, mert már öt éve milliónyi gyereknek online zajlik az iskola. Bunkereket építenek, hogy legalább napi négy órát mindenki ott lehessen, találkozhasson a társaival, tanárokkal. Volt olyan, hogy utólag úgy éreztem, ezt nem csinálnám újra”.
Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója, aki korábban a BBC haditudósítója is volt, elmondta, jelenleg 450 millió gyerek él háborús övezetekben a világban. Kiemelte: világszintű a probléma, nem lehet elégszer felhívni a figyelmet az ártatlan gyerekek szörnyű helyzetére és az őket segítő szervezetek támogatásának fontosságára.
