Mindig a fényt szeretjük mutogatni – holott az árnyék sokszor sokkal izgalmasabb. A ,,hosszúlépés. járunk?" szervezésében a legújabb városi sétán, amely a bizsergető, sokat sejtető Erkölcsi fertő: bűnözés és leánykereskedelem a XIX. századi Budapesten címet viseli, olyan történeteket ismerhetünk meg, amelyekre mindenki kíváncsi, de senki nem beszél róluk szívesen: korrupcióról, prostitúcióról, szervezett bűnözésről, amelyek azokban a régi szép időkben is átszőtték a főváros mindennapjait. Azaz dehogynem: Iglódi Csaba, a nemrégiben megjelent, Az ígéret szép szó című könyv szerzője lelkesen kalauzolja a résztvevőket, felidézve Budapest XIX. századi történelmét – pontosabban annak az árnyékos oldalát.
A Kálvin térről indultunk, ahol túravezetőnk azzal nyitott: egy pillanatra hunyjuk le a szemünket, és képzeljük magunkat az 1800-as évekbe. Mit érzünk? Lovak, disznók, széna szagát – ugyanis régen ez volt a Széna tér, ahol vásárokat tartottak. A közelben a mai Nemzeti Múzeum épülete akkoriban a politika színtere volt, úgyhogy képviselők is mászkálnának körülöttünk. Akkoriban itt húzódott a városfal is, amelynek a környező házakban máig is őrzik egy-egy darabját bezárva az épületeken belülre, amúgy nyomát sem találni.
Az egyik modern épület helyén egy fogadó állt, a Két pisztoly, ami igen rossz hírű hely volt, igazi becsületsüllyesztő, amikor lebontották, izgalmas dolgok kerültek elő a pincéből. A vadkelet legalább annyira tragikus, mint romantikus volt abban az időszakban. Az összes kétes elem megfordult errefelé, a hamiskártyások mellett mindazok, akik más tulajdonának üzemszerű eltulajdonításában voltak érdekeltek, meg olyanok, akik az ökoszisztéma következő szintjén álltak, és az eltulajdonított javakat továbbértékesítették.
A XIX. század elején elindult a városiasodás, vidékről rengetegen tódultak a fővárosba, a munka és a jobb élet reményében. Ezek az emberek nemcsak munkát kerestek itt, de a szabadidejüket is szerették volna kellemesen eltölteni. A mai Vígszínház helyén állt a Neue Welt, az első pesti erotikus mulató, ahol a korabeli leírások szerint nem sokat költöttek a jelmezekre: a hölgyek mindössze kesztyűt viseltek. A műintézményt a legkomolyabb városi potentátok látogatták, maga Andrássy Gyula miniszterelnök is járt ide. Történt egy nap, hogy betért Thaisz Elek, Pest rendőrfőkapitánya, és legott beleszeretett a kasszírnőbe, Reich Fanniba. Szerelmük beteljesülését csak az akadályozta, hogy a hölgy férjezett volt, azonban a derék főkapitány hathatós közbenjárására Linzer Antal hamarosan a tébolydában találta magát, ahol néhány nap múlva el is hunyt.
Innentől kezdve Thaisz Elek lett a fővárosban a prostitúció fő szervezője – ma úgy fogalmaznánk, hogy afféle maffiafőnökké lépett elő, de akkoriban ez a fogalom még ismeretlen volt nálunk. Az egyik mellékutcában, egy piros kapujú ház első emeletén működött egy közkedvelt bordély, aminek enteriőrjéről a kor összes írója olyan részletes leírást tudott adni, ami kizárja, hogy ne jártak volna bent. Iglódi Csaba kis kitérőként itt megemlítette, hogy maga a prostitúció egyébként a keresztes hadjáratok idején kezdett el szerveződni, hiszen a rengeteg katonának valahogy ki kellett engedni a gőzt – akár egyetértünk ezzel, akár nem. Mária Teréziáról például feljegyezték, hogy tűzzel-vassal igyekezett irtani ezt a tevékenységet, évente kétszer összegyűjtötte Bécsben azokat a nőket, akik ebből éltek, és egy hajót indított el velük a Dunán. A rossz nyelvek szerint Pesten szálltak ki a legtöbben – így tehát a királynő megoldás helyett tulajdonképpen exportálta Bécs problémáját a környező országokba.
Nem sokkal a magyar főváros egyesítése, 1873 után a prostitúció szabályozása is megjelent az immár Budapest nevű településen, ebben pedig Thaisz kizárólagos hatáskörébe került a tevékenység engedélyezése, a bárcák kiadása. Ekkortájt készültek az első magyarországi aktfotók is, és amikor az úri közönség rájött, hogy Mayer György a nagyságos asszonyok mellett a feslett erkölcsű hölgyeket is ugyanabban a műteremben fotózza, óriási botrány tört ki. Mayer nevéhez azonban nemcsak ezek a képek fűződnek, hanem ő készítette az első magyarországi rendőrségi helyszínelő felvételeket is, méghozzá gróf Teleki László halálának helyszínén.
De visszatérve Thaisz Elekhez: hatalmával visszaélve szervezte nemcsak a fővárosi bordélyok életét, hanem a nemzetközi leánykereskedelmet is. Olyan fiatal nőket tartóztattak le, akik késő este az utcán sétáltak, majd veréssel, fenyegetéssel arra kényszerítették őket, hogy azt vallják: azért jöttek a fővárosba, mert bordélyházban szeretnének dolgozni. Amint ezt kimondták, már vitték is őket Konstantinápolyba. A rendőrfőkapitány pedig természetesen részesedett az értük kapott pénzből.
Mi tartotta mégis ilyen sokáig a pozíciójában Thaisz Eleket? Az, hogy mindeközben a közrendet fenntartotta, leverte a munkásmozgalmi törekvéseket. A kirakat tehát tökéletes volt. Végül abba bukott bele, hogy az Operaház átadásakor annyian tolongtak az épület körül, hogy a tömeg áttörte a rendőrkordont, és egy ember életét vesztette. Thaiszt hamarosan leváltották pozíciójából, de egyetlen bűnt sem lehetett rábizonyítani. Egyesek szerint valamennyi bizonyítékot elégette még időben.
