lezárások;közösségi közlekedés;BKK;forgalmi változások;autómentes hétvége;

A tavalyi autómentes rakpart

- Autómentes hétvégét tartanak Budapesten, a lezárások mellett változások lesznek a felszíni közösségi közlekedésben is

A rendezvényt az árvíz miatt halasztották el egy héttel, több programmal is várják az érdeklődőket.

Autómentes hétvégét rendeznek Budapesten október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap. A BKK és együttműködő partnerei – olvasható a fővárosi közlekedésszervező cég lapunknak is megküldött közleményében. Mint írták, rengeteg szabadtéri programmal készülnek, kapcsolódva a környezettudatosságot és a fenntartható városi közlekedést erősítő Európai Mobilitási Héthez. Az eredetileg szeptember végi programot az árvíz, illetve az védekezés utómunkálatai miatt kellett egy héttel elhalasztani. A tervek szerint kerékpáros-oktatással és tanpályákkal, mobilitási témájú városi sétákkal, családi és gyermekprogramokkal, illetve járműbemutatóval és -kiállítással népszerűsítik majd a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket.

Elsősorban a első városrészekben kell számítani közúti korlátozásokra. – Lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat a Lónyay utcáig, a Pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Közraktár utcáig, a Belgrád rakpartot a Havas utca és a Fővám tér között. A lezárások miatt szombaton és vasárnap a kiskörúti 47-es, 48-as, 49-es villamosok nem közlekednek, helyettük a budai oldalon a Fehérvári úton a 61-es, a Bartók Béla út külső szakaszán pedig az 56A villamos közlekedik.

A Szabadság híd lezárása idején a BKK az M4-es metró, valamint a változatlan útvonalon és menetrend szerint közlekedő 7-es és 133E autóbuszok, a belvárosi szakaszon a kiskörúti villamosforgalom szüneteltetése miatt az ott közlekedő M3-as metró, a 9-es és 15-ös autóbuszok és a 72-es trolibuszok igénybevételét ajánlja. Emellett a 83-as trolibusz, a 15-ös autóbusz és az éjszakai 934-es és 979-es buszok a belváros felé módosított útvonalon, a Közraktár utca helyett a Lónyay utcán keresztül érik el a Kálvin teret, a Fővám teret nem érintik. A 15-ös autóbusz a Boráros tér felé a József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér útvonalon jár, a Zrínyi utca és Kálvin tér közötti megállókat nem érinti. A Vámház körúton mindkét napon 10 és 18 óra között járműbemutatót tartanak a villamospályán.

– Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez, de akár jegyét, bérletét is megvásárolhatja az applikáció segítségével – hívta fel a figyelmet a BKK.

Csütörtök hajnal helyett lehet, hogy csak szombaton érkezik meg Budapestre a légitársaság egyik dubaji járata.