- Nem kell félni Pazuzutól

A Szépművészeti Múzeum időszaki kiállítóterébe lépve rögtön egy hatalmas szobor fogadja a látogatót: Pazuzu, a széldémon. Oroszlánfeje van, hatalmas madárszárnyai, lábai ragadozó madárkarmokban végződnek. Fotók idézik meg a német Robert Johann Koldewey ásatásait, aki 1899 és 1917 között – az akkori világ legnagyobb régészeti feltárásán – hozta felszínre az ókori Babilón városát. Minden nap kétszáz ember dolgozott az ásatásain, huszonnégy méter mélyre hatoltak.

Koldewey megtalálta többek között II. Nabú-kudurri-uszur, a bibliai Nabukodonozor palotáit, az Istár-kaput, a bibliai Bábel tornyát is, ami valójában „az ég és a föld alapjának háza”, egy lépcsőzetes toronytemplom, azaz zikkurat volt, része a babilóni főisten, Marduk templomkomplexumának. Egy makett bemutatja az Istár-kaput és a Felvonulási utat is egy 1930-ban készült festett gipszmodell után. A Felvonulási útról egy mázas téglákból épített falrészlet látható a bécsi Kunsthistorisches Múzeum gyűjteményéből, egy lépő oroszlánt ábrázol. A Felvonulási utat többek között hatvan ilyen oroszlán „kísérte” bajelhárító kapuőrzőkként, istenek megjelenítőjeként – reliefes bikák, sárkánykígyók is „őrizték” a falakat, mintegy 557 mitológiai lény.

– Az ókori kultúrák közül Mezopotámia öröksége szenvedte el a legnagyobb pusztítást A XXI. században. Gondoljunk a 2003-as Iraki Nemzeti Múzeumot ért rablásra, vagy arra, hogy amikor az Iszlám Állam elfoglalta Irak északi részét, barbár módon elpusztította az asszír örökséget, vagy gondoljunk azokra a lelőhelyekre, amit rablóásatások során kifosztottak. – Mi, amikor ezt a kiállítást összeállítottuk, arra koncentráltunk, hogy a nagy ásatásokról érkezzenek ide leletek, a nagyon szép központokból, Assuból, Dúr-Sarrukín és Kalhu városából, illetve Babilón központjából, Babilónból – mondta a kiállítás sajtóbejárásán Niederreiter Zoltán assziriológus, régész, történész, a kiállítás társkurátora. A Szépművészeti Múzeum tárlatának terve egyébként egy időben fogalmazódott meg a Magyar Tudományos Akadémia Lendület pályázatára benyújtott Asszír és Babilóni Istenvilág című kutatási projekttel, fókuszában az MTA–ELTE Lendület Kutatócsoport által kutatott témakör áll: az ókori Mezopotámia istenvilága és démonábrázolásai a pecséthengerek vizsgálata révén. Az eredmény: Magyarországon ez az első olyan időszaki kiállítás, amely átfogó képet ad az ókori Mezopotámia anyagi és szellemi kultúrájáról.

Meglehet, a bemutatott pecséthengerek – amelyek amulettként is szolgáltak – nem a leglátványosabb elemei a kiállításnak, ám jobban szemügyre véve azokat elképesztőek: nagyfokú művészi és technikai tudásról tanúskodnak. – Az újbabilóni és az újasszír korban a birodalmi mértékű kereskedelemnek köszönhetően új nyersanyagtípusok jelentek meg. Az új nyersanyagok – amelyek döntően keményebb kőzetekből álló kvarcszármazékok, kalcedonok, achátok, karneolok – megmunkálásához új szerszámok váltak szükségessé, így megjelent a vágókorong és a gömbfúró, amellyel precíziós, nagyon finom részletek kialakítására lettek képesek a mesteremberek. Sokszor milliméternyi fontosságú részleteket, véseteket és vájatokat tudtak létrehozni, ezáltal nagyon plasztikus és aprólékos jeleneteket tudtak megalkotni – mutatott rá a kiállítás társkurátora, Roboz Erika művészettörténész.

Az asszír és a babilóni királyok saját dicsőségükre feliratokat készítettek el, beszámolnak a hadjárataikról, a hatalmas építkezéseikről. A szövegeket vizsgálva kiderül: a királyok az isteneiket szolgálták, az ő nevükben cselekedtek. A tárlaton olyan szobrászati alkotások, történeti feliratok is megjelennek, amelyek az asszirológusoknak első számú források. Ilyen Babilón kormányzója, Bél-ahhé-eriba fekete márványból készült, sztélé alakú kudurruja, amelyen azt a jelenetet örökítették meg, hogy a király, II. Marduk-apla-iddina földet adományoz a helytartójának. Egy Assur-bán-apli korából származó ékírásos agyagtábla ugyanakkor a híres asszír király koronázási himnuszát írja le, az uralkodó – aki népének pásztora – hatalmának jelvényeit az istenektől kapja.

Feltehetően a kiállítás legnépszerűbb alkotásai a látványos, nagyméretű palotadomborművek lesznek. Ilyen például a kalhui Északi-palotából (Nimrud városából) származó 1,6 tonnás alabástrom dombormű, amelyen egy tarajos ragadozómadárfejű apkallu tisztitó rituálét végez. Ilyen egy sárkánykígyót ábrázoló mázastégla az Istár-kapuból, vagy a két szfinxet ábrázoló mázastégla dombormű I. Dareiosz palotájából is. De nem szabad figyelmetlenül elhaladni az olyan „apróságok” mellett, mint azok a bajelhárító alapítási kisszobrok, amelyek 150 év óta először hagyták el a párizsi Nemzeti Könyvtár épületét. Ezek az agyagszobrocskák a kiállítás fő attrakcióját rejtő installált lakóház oldalában találhatók – egykor otthonokat „védelmeztek”. Odabent a Pokolplakett – Lamastu plakettje – látható, amely a Louvre gyűjteményéből érkezett. A bronzplakettet minden gonosz szellem királya, az oroszlánfejű Pazuzu tartja mancsai között, amelynek elülső, betegágyjelenetet ábrázoló oldaláról kiderül: nem kell félni tőle, ő ugyanis védelmező szellem, aki visszaüldözi Lamastut az alvilágba. Lamastu női démon, aki – a zsidó mitológiai Lilitjéhez hasonlóan – előszeretettel rabol csecsemőket, kismamákat, állapotos nőket. Oroszlánfeje van, meztelen felsőteste egy öregasszonyé, kutyát szoptat, kezeiben mérges kígyók. Mezopotámia démonjai mind hibridek, tagjaikat rettegett állatoktól kapták, csak az istenek tökéletes emberformájúak.

Istenek születése, harca, a világ teremtése: a mítoszok mellett megjelenik a tárlaton a babilóni csillagászat is, míg a lezáró szakasz azt idézi meg, a bibliai Bábel tornya miként jelent meg németalföldi festményeken, illetve a XX. századi magyar művészeti alkotásokon keresztül. A slusszpoén a mezopotámiai démonvilág megjelenése a popkultúrában, a képző- és a filmművészetben. Pazuzu alakja Az ördögűző című horrorban is megjelenik – a modern művészetet a szelek királyának félelmetes, vadállatias karaktere ragadta meg, arról már fogalma sem volt, hogy az ókori hiedelmek szerint védelmező volt, nem pedig bajhozó.