Hazánk gazdasági növekedése, a lakosság fogyasztása második éve stagnál, a beruházások visszaesése jelentős, a költségvetési hiány és az államadósság makacsul magas. A helyzet sok tekintetben hasonló, mint 1987-ben volt, amikor a „Fordulat és reform” című esszénket megírtuk, ami először mutatta meg a nyilvánosságnak, hogy a magyar gazdaság növekedési, szerkezeti, intézményi és adósságválságban van, amit bizalmi válság kísér.
A válság(ok)ra válaszul akkor átfogó, radikális, decentralizáló és dereguláló piaci reformot javasoltunk, az intézményi rendszerben pedig óvatos politikai-társadalmi változtatásokat. Mindez elmaradt, csak az összeomlás gyorsult; a végső megoldást az jelentette, hogy a Kádár-rendszer három év múlva összedőlt. Igaz, a gazdasági átalakulás első forgatókönyveként elkönyvelt írásunk is elnyerte méltó jutalmát, munkahelyünket, a Pénzügykutatási Intézetet Medgyessy Péter megszüntette, mi, az anyag írói és szerkesztői munkanélküliek lettünk.
HASONLÓSÁGOK ÉS KÜLÖNBSÉGEK. Betűhíven felidézve 1987-es fogalmazásunkat, most is „csökkent a gazdaság növekedési üteme, sőt egyes években vissza is esett”, a „lakosság egészének életszínvonala (fogyasztása) stagnál és jelentős társadalmi rétegek helyzete romlik”, az „adósságállomány növekszik”, „növekszik az inflációs nyomás, csökken az állampolgárok biztonságérzete”, a „külkereskedelmi mérleg egyensúlya romlik”. Akkor azt írtuk, ami a mai helyzetre is igaz, „ezek a jelenségek a magyar gazdaság alkalmazkodóképtelenségére utalnak.”
1987-ben legjobban a rövid távú fizetésképtelenségtől féltünk, mert ahogy írtuk, „a kamatterhek és a visszafizetési kötelezettségek rövid távon is fizetésképtelenséget idéznek elő”. A kamatok és a visszafizetési kötelezettségek ma azért nem fenyegetnek a rövidtávú fizetésképtelenséggel, mert hazánk – egyelőre - az Európai Unió és a nemzetközi pénzügyi intézmények (IMF, Világbank) tagjaként számíthat a külső segítségre, és a világban pillanatnyilag még mindig pénzbőség van, végül a devizatartalékok szintje viszonylag magas.
Ugyanakkor az is igaz, hogy az államadósság utáni (kamat)kiadások nagyon magasak, elérik a GDP 5 százalékát, ami több, mint akár az oktatásra (4,7 százalék), akár az egészségügyre (4,5 százalék) fordított pénz. Bár a helyzet nem drámai, nem igényel azonnali beavatkozást, de jól kiszámíthatóan és gyorsuló mértékben romlik.
A dilemma a régi: önerőből robusztus gazdasági növekedésre nem, legfeljebb stagnálásra vagyunk képesek. Ha gyorsabb gazdasági növekedést akarunk, akkor ennek az ára a külső források fokozott igénybevétele, az eladósodás. Amíg azonban 1987-ben a szovjet típusú társadalomtól, a kommunizmustól távolodóban voltunk, most a versenyvilágtól, a kapitalizmustól, a nyitott piacgazdaságtól, Európától távolodunk. Ráadásul a Rákosi-korszak vas és acél országának szerkezeti merevségéhez hasonlóan most akkumulátorgyártó és akkumulátor megsemmisítő nagyhatalomként romboljuk szét ivóvíz-levegő-termőföld bázisainkat, a termelés energiaigényességét irtózatos szintre emelve. Hátat fordítunk a magyar felzárkózást ingyenes támogatással segítő Európai Uniónak, és a „gazdasági semlegesség” álcája mögé bújva az elnyomó, háborús agresszor országok szövetségeseivé válunk.
KIJELÖLT BAJNOKOK ÉS GAZDASÁGI SEMLEGESSÉG. Harminchét évvel ezelőtt a „Fordulat és reform” anyagunkban arra mutattunk rá, hogy a gazdaság akkori alkalmazkodóképtelenségét a mesterségesen létrehozott, versenyképtelen szocialista nagyvállalati rendszer okozza. A szocialista nagyvállalati rendszer eltűnt, ám az utóbbi tizenöt év alatt helyére lépett az Orbán által kijelölt és nemzeti bajnokká tett oligarchák monopoljogokat és monopoljáradékot élvező rendszere. Ez saját piaci eredményeiből nem, csak a magyar és az európai adófizetők pénzén élősködve képes fennmaradni, hogy jelentős felárral építsen stadiont, vasútvonalat, kedvezményezett monopolistaként működtesse a magyar fogyasztók által vásárolt szolgáltatások (pl. energia és közmű, kiskereskedelem és kommunikáció) vállalatait.
Az Orbán által mantraként ismételgetett „gazdasági semlegesség” ott kezdődne, hogy ne a vezér akarata, hanem a versenyben elért és igazolt hatékonyság jelölje ki a vállalatok pozícióját, eredményeségét. Ezzel szemben a gazdasági semlegesség hangsúlyozása arra szolgál, hogy takargassa: számunkra (Orbán önkényuralma számára) kedvező feltételekkel már nem férünk hozzá az európai pénzekhez és az európai piacokhoz.
A magyar gazdaság utóbbi másfél évtizedben elért növekedését két külső tényező segítette: a világgazdasági konjunktúra és az európai uniós tagság, azon belül az Uniótól származó pénzek beáramlása. A Covid óta a külső környezet kedvezőtlenebb, az Uniótól rendszeresen érkező pénz az Unió adófizetőinek saját kormányaik elleni lázadása miatt jelentősen csökken, mert az európaiak már nem hagyják, hogy a magyar vezér ellopja az ő adójukból származó uniós transzfereket.
Az ingyen segélyt, a vámmentes belépést, az azonos hatósági szabályok követéséből fakadó alacsony tranzakciós költségeket nem lehet felváltani - még a semlegesség leplével takargatva sem - a kemény kamatokért mért hitelekkel, a belépést szabályozó vámfeltételekkel és a számunkra külön költségeket jelentő szabályozási alkalmazkodással. A „gazdasági semlegesség” leplével letakart egymilliárd eurós kínai hitel, az emlegetett katari kölcsön jól jelzi, hogy a Kádár-rendszerhez hasonlóan megkezdődött - Orbán korlátlan uralmának és oligarchái vagyonosodásának fennmaradása érdekében - az élethalálharc a hitelezők kegyeiért.
A RÖGTÖNZÉS GAZDASÁGPOLITIKÁJA. Addig viszonylag könnyű volt megőrizni a fenntartható 4-5 százalék körüli növekedés, valamint a 4 százalék körüli költségvetési hiánnyal és lassan mérséklődő államadóssággal jellemezhető, fegyelmezett költségvetési politika és a viszonylag moderált infláció látszatát, amíg az Uniótól évente átlagosan, folyamatosan és zavartalanul beérkezett a GDP 3,5-4 százalékát elérő ingyen segély. De a rossz irányú változások mindig erősítik egymás hatását. A Covid miatti világgazdasági és magyar gazdasági visszaesés szinte egyidejűleg sújtotta Magyarországot az európai adófizetők által kikövetelt jogállamisági eljárás és az európai pénzek visszatartásának bevezetésével, továbbá azzal, hogy először tűnt veszélyesnek Orbán hatalmára az ellenzéki összefogás a 2022-es választások előtt.
Ekkor Orbán régi trükkjei már nem voltak elégségesek, a választók megvásárlására „helikopterből” szórtak ki több ezer milliárd forintot (a GDP közel 5 százaléka), ami azonnal megemelte a költségvetés hiányát, ami miatt a választások után rögtön takarékosságra volt szükség. Ez is fékezte a korábban megszokott ütemű növekedést, de a 2022 I. félévi pénzeső akkora áremelkedést is okozott, hogy a fogyasztás 2022 végére és azóta is lefagyott. Az áremelkedés robbanásszerűen folytatódott 2023-ban, ahogy a fogyasztás visszaesése is, ami miatt nem gazdasági növekedés, hanem recesszió kezdődött.
Azóta látjuk, hogy a 2023-as visszaesést (-0,9 százalék), idén legjobb esetben 0 és 1 százalék körüli stagnálás követi, azaz két évet összevonva 0 növekedés, alacsony fogyasztás, drámai beruházási visszaesés, hozzá alig mérsékelhető államháztartási hiány fenyeget - pedig a növekedéshez az anticiklikus gazdaságpolitika jegyében költekezni kellene. De nincs „mibul”, ráadásul a túl korai költekezés kimeríti a 2026-os választási pénzeső elől a kasszát.
Innét jönnek a gazdaságpolitikai miniszter, Nagy Márton általi heti, de most már inkább napi rendszereséggel bemutatott bűvészmutatványok, amit a hitelminősítők csodálkozva néznek: „kell-e már kötözni?”. Fokozódik a helyzet eszkalációjára való várakozás, amit a hirtelen jó útra tért jegybankelnök, Matolcsy György nem tud feltartóztatni, hiszen őt nemsokára le fogják cserélni egy szófogadóan, csendesen asszisztáló új jegybankelnökre, feltehetően a pénzügyminiszterre.
A miniszterelnök vabankra játszik, ami egyre drágább lesz, ráadásul a politikai térfélen hirtelen feltűnt rivális, Magyar Péter egyre jobban fenyegeti. Az sincs kizárva, hogy a műtők hőfoka után Magyar Péter elkezdi mérni a gazdaság lázgörbéjét is.
CSAK A HAZUGSÁG NŐ, NEM A GAZDASÁG. Idén két ok miatt is meg kellene állítani az államháztartási hiány és az államadósság lavinává felhízó növekedését. Az egyik ok, hogy véget ért az Európai Unió által a Covid miatti visszaesés ellensúlyozása érdekében adott felmentés a túlzott, a GDP 3 százalékát meghaladó hiány tilalma alól. Ha nem kezd takarékoskodásba a kormány, akkor a túlzott hiány miatti induló eljárás az uniós pénzek további visszafogásával jár. A másik ok, hogy a makrogazdasági alapok romlása miatt a hitelminősítők reakciója sem marad el, és ha a kormány tétlensége kiváltja a hitelminősítők aktivizmusát, és a magyar adósság besorolása rosszabb lesz, még a semlegesség mantrája sem ment meg attól, hogy csak magas kamatra és rövid lejáratokra hitelezzenek.
A folyamat megállítása érdekében terveztek a 2022. évi 6,2 százalékos és a 2023-as 6,7 százalékos után 2024-re eredetileg 2,9 százalékos hiányt, amiről már a februári számok alapján kiderült, hogy lufi, és azonnal 4,5 százalékra emelték föl a célt. Ez a másfél százalékos emelkedés is csak akkor látszott tarthatónak, ha azonnal törölnek (Lázár János ÉPÍTÉSI miniszter kezével) közel 800 milliárd forint (a GDP 1 százaléka) összegű beruházást, és júliusban újabb különadókat (védelmi hozzájárulás, devizaváltás tranzakciós illetéke) vezetnek be kb. 400 milliárd többletbevétel jegyében.
A hazudozás persze nem ért véget, hiszen szeptemberben 130 pontban újabb kiadásokat töröltek. Ha összerakjuk, hogy 2023-ban -1 körüli gazdasági visszaesést hozott a GDP 11 százalékát elérő összesített többletkereslet (államháztartási hiány 6,7 százalék; MNB tőkevesztés 1763 milliárd, azaz 2,3 százalék; EU segély 1800 milliárd, azaz 2,4 százalék), akkor a GDP 4 százalékát elérő nagyságú pénzelvonás (2 százalékkal kisebb hiány, 2 százalékkal kisebb MNB tőkevesztés) mekkora növekedést eredményez?
KAPÁLÓZÁSOK. A magyar gazdaság gödörben van, a miniszterelnök pedig részben emiatt, de részben egy komoly rivális, Magyar Péter feltűnése miatt bajban. Hiába Magyarország fél évig az Unió soros elnöke, az agresszor Oroszország szolgálata, orosz ügynökként való viselkedése miatt az Unióban kiközösítették. Az utolsó mentsvár: Trump váratlanul komoly versenyre kényszerül, győzelme már korántsem biztos. A kínai kártya sem tűnik nyerőnek amiatt, hogy dömpingáron az Unióba zúduló elektromos autók növekvő vámtételei fenyegetik az akkumulátorgyártást.
A vezér hívei, oligarchái aggódnak, hogy lesz tovább, ha elfogy a „lé”? Feltalálta ugyan a melegvizet a gazdasági semlegesség bevezetésével, azaz bárki jöhet, csak adjon pénzt, ám a semlegesség ott kezdődne, ha lenne tiszta és áttekinthető verseny, és nem csupán a győzők és Viktor vazallusai (mészárosok, garancsik, szíjjak és a királyi vő) futhatnának be a közpénzekért kiírt versenyeken elsőként a célba. Megkezdődött volna az Orbán-rendszer általános válsága?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.