Ismételj egy hazugságot elég sokáig és egy idő után elhiszik, hogy az az igazság. Ez Adolf Hitler tanácsa a Fidesznek - kezdte felszólalását Magyar Péter, hozzátéve, a Fidesznél megfogadták a tanácsot.
Megköszönte a tömegnek, hogy eljöttek a tüntetésre. – A sajtó lehet a szabadság és a demokrácia, de egyben az elnyomás és a diktatúra jelképe is – mondta Magyar Péter, hozzátéve, nem véletlen, hogy 1848-ban és 1956-ban is elsőként a sajtóhoz vonultak a forradalmárok. A média a negyedik hatalmi ág. Ezt lehet az egész magyarság javára használni és vissza is lehet vele élni - fogalmazott.

Az MTVA olyan távol került a közszolgálatiságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. A Karmelitában írt hazugságokon kívül semmi nem hangzik el, nincsenek valódi tájékoztató és oktató műsorok. Húsz évvel az EU-csatlakozásunk után a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét több mint 210 napig nem engedték be az állami médiába, oda, ahol Orbán Viktor minden pénteken szeánszot tart - sorolta a Tisza Párt elnöke, szavait a miniszterelnöknek címezve. A Megafon, az Alapjogokért Központ, a XXI. Század Intézet és más kormányközeli álcivilek eközben felváltva okádhatják a szennyet az állami sajtóban - közölte, majd ismét felidézte, hogy még a kommunizmus közmédiája is közölte Nagy Imre és társainak újratemetését, még a Gyurcsány-éra közmédiája is közvetítette a 2006-os székházostromot.
Öt év alatt 1309 milliárd forintot költöttek gyűlöletpropagandára, eközben évente 40 milliárd telik a MÁV karbantartására
- mondta Magyar Péter. Szétesik az oktatás, tanárok kénytelen elhagyni a pályát. Eközben a kórházakban propagandalapok vannak, de wc-papír és szappan nincs. Eközben több száz milliárdokért vesz az állam irodaházakat Tiborcz Istvántól, a Budapest-Belgrád vasútvonalon pedig Orbán Viktor apja gazdagszik - olvasta fejére a kormány bűneit, hozzátéve, a miniszterelnök eközben fél a nyilvános vitától, valós kérdésekre sem válaszol. A miniszterelnök 6 és félmillió forintra emelte csak a saját, legális fizetését, miközben az ápolók éhbéren tengődnek - folytatta Magyar Péter.
