BRFK;tüntetés;férfi;MTVA;TISZA Párt;

Nagygyűlés Debrecenben

- Elkapták a férfit, aki erőszakra buzdított a Tisza Párt tüntetésén, az M1 már rohamosztagot emleget

A férfi lakásán házkutatást tartottak. Közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészülete a gyanú.

Magyar Péter szombat délután 3 órára az MTVA székháza előtt, a budapesti Kunigunda útján tart tüntetést a Tisza Párttal, amely előtt nem sokkal a BRFK közleményt adott ki arról, hogy elfogták és előállították azt a férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt hetekben a közösségi médiában buzdított arra, hogy egy „jogszerűen bejelentett és a BRFK mint gyülekezési hatóság által tudomásul vett gyűlés” résztvevői fejszét vagy más szerszámokat vigyenek magukkal. Ügyében közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület vétség miatt még csütörtökön rendeltek el feljelentés-kiegészítést, pénteken pedig nyomozást. Az eljárásban a BRFK rendőrei egy férfit elfogtak, előállítottak, a szigetszentmiklósi lakásán kutatást hajtottak végre. Elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

Bár az M1 azt ígéri, hogy Magyar Péter felszólításának megfelelően beszámol a tüntetésről, ez eddig kissé elfogultan-részrehajlóan sikerült, a Telex legalábbis arra hívja fel a figyelmet, hogy elhangzott, „baltákkal, csákánnyal támadnák meg az MTVA-székházát Magyar Péter szélsőségesei”, de az is, hogy Magyar Péter „egy rohamosztag” felépítésével bízott meg valakit. Ez a valaki valószínűleg az a férfi lehet, akit a BRFK közleménye szerint elfogtak. Az M1-en egyébként Nagy Ervin, a Fidesz szócsöveként működő Mandiner munkatársa lépett fel szakértőként, a többi között olyan állításokkal, hogy ha „lehántjuk Magyar Péter mondandójáról a burkot”, nem marad más, csak ugyanaz, amit „a baloldal” az elmúlt 14 évben tett, illetve, hogy  Magyar Péter „kapkodva keresi azokat a témákat, amelyekkel be tud kerülni a sajtóba, címlapon tud lenni” és amivel azt a fajta magatartást tudja erősíteni, amelyik miatt egyelőre a szimpatizánsai kitartanak mellette.

Kíváncsian várjuk, mert az erről szóló bejelentésben sikerült csúsztatni azért.