A közélet Magyarországon egy végtelenül leegyszerűsített hitrendszer. Az alapja, hogy a másik biztosan rosszat akar, az ellenség – nem ellenfél! – minden tagja és vezetője hazudik, en bloc mindenki hülye, aki nem ugyanazt gondolja, amit mi.
A jelenség Hódmezővásárhelyen szinte kézzel tapintható.
Még Lázár János volt a polgármester, amikor az önkormányzat kezelésében álló üdülőterületen egy turisztikai fejlesztés zajlott 2009-ben. Sok hasznos dologra futotta 50 millió forintból. Például egy játszótérre, amit hivatalosan ugyan kalandparknak hívtak, bár túlzás volt annak nevezni az egyébként valóban pofás kis mászóváras, kötélpályás, palánkkal kerített helyet, ahol az elemek fából vannak. Egy hibája talán tényleg volt. Maga a helyszín jócskán mélyebben fekszik az oda vezető útnál. Ugye nem kell részletezni, hogy csapadékos időben ezzel mi a probléma?
Alig kilenc évvel később Márki-Zay Péter lett a város vezetője. Az üdülőterület a helyiek szíve csücske, a reflektorfény továbbra sem kerülte. A gyerekparadicsomot 2020 nyarán átminősítették sima játszótérré, ingyenes lett a használata. Egy évvel később Márki-Zay egy sajtótájékoztatón az öt lebontandó játszótér között sorolta fel. Eltelt egy újabb esztendő, egy városházi munkatárs azt mondta egy helyi hírportálnak, bontásról szó sincs, sőt új elemeket tesznek a régiek mellé. Idén márciusban az évértékelőjében Márki-Zay leszögezte, hogy felújítják, szeptemberben meg, hogy mégis lebontják.
Hogy melyik volt az inkább elbaltázott ötlet: belvizes mederbe rakni fajátékokat vagy nézni a természet munkáját ahelyett, hogy fém oszloptartókkal, favédő anyaggal lassítanák a folyamatot? A meggyőződését mindkét tábor a saját térfeléről kiabálja.
De azt biztosan belátják: nincs az a játszótér, amely örökké tartana.