Donald Trump már egy évtizede domináns szereplője az amerikai nagypolitikának. A 2016-os elnökválasztáson meglepetésszerű győzelmet aratott az előre megkoronázott Hillary Clintonnal szemben. 2020-ban a politikailag gyönge és túlkorosnak tartott Joe Biden ellen Trumpot újraválasztották volna, ha egy váratlan külső körülmény – a Covid-járvány – nem okoz mély átmeneti recessziót és magas munkanélküliséget. (Trump így is 11 millióval több szavazatot gyűjtött be, mint négy évvel korábban.)
Most is – sorozatban harmadszor – az a politikus lett a republikánusok elnökjelöltje, aki ellen hivatali idejében két impeachment-eljárás folyt, 2021. január 6-án pedig de facto államcsínyt kísérelt meg az elveszített elnökválasztás saját javára való fordítása érdekében. Ma „elítélt bűnözőnek” számít a 2016-os elnökválasztás törvénytelen befolyásolásának kísérlete miatt, arról nem is beszélve, hogy nemrég egy polgári perben tetemes pénzbírságot róttak ki rá szexuális erőszak elkövetése miatt.
Mindezek ellenére Trump szorosan a markában tartja a Republikánus Pártot. MAGA-törzstábora – amely javarészt kevéssé iskolázott fehér szavazókból tevődik össze – rajongással tart ki mellette, egy szektavezérre emlékeztető személyi kultusszal övezi. A trumpizmus – az etnocentrista, nacionalista és antiglobalista elveket, valamint az erős, karizmatikus vezető kultuszát megtestesítő illiberális mozgalom – bázisa erős maradt. A trumpizmus továbbra is építhet a Biden/Harris-kormány alatt kezeletlenül maradt bajokra – hatalmas jövedelmi egyenlőtlenségek, a jól fizető állások körének szűkülése, megélhetési és lakhatási válság milliók számára, drága egészségellátás, elszabadult illegális bevándorlás – és a velük járó félelmekre és társadalmi elégedetlenségre.
Ezzel a háttérrel milyen esélye van Trumpnak az egy hónap múlva, november 5-én esedékes elnökválasztáson való győzelemre? Egy biztos: számottevően kisebb, mint július végéig volt, amikor republikánus körökben már földcsuszamlásszerű győzelemről fantáziáltak a demokrata elnökjelölt, Joe Biden ellen, különösen az utóbbi számára végzetesnek bizonyuló, június végi televíziós vita után. Ám a végső győzelemre esélytelennek tartott elnököt néhány demokrata kulcsember – párton belüli puccsal – visszalépésre kényszerítette. Helyébe Kamala Harris alelnök került, akit augusztus közepén a demokraták elnökjelöltjévé koronáztak.
A sikeres jelöltcsere és a korábban mélyen alábecsült Harris üstökösszerű politikai felemelkedése jócskán megzavarta Trumpot, aki egész kampányát a fizikailag és szellemileg egyre gyöngülő Bidenre alapozta a biztos győzelem reményében. Ám – egy hónappal a választások előtt – biztos győzelemre Trump csak az álmaiban számíthat. A felmérésekben Harris nemcsak ledolgozta Biden Trumppal szemben korábban növekvő hátrányát, hanem már pár százalékos előnyre tett szert (szeptember végén három százalék), ami azonban a mintavételi hibahatáron belüli érték. Megkülönböztetett figyelem irányul az elnökválasztást ezúttal is eldöntő féltucatnyi ingadozó vagy billegő államra (Pennsylvania, Michigan, Georgia, stb.), amelyek egyik felében pillanatnyilag Harris, a másik felében Trump vezet kis, a hibahatár alatti százalékponttal.
Milyen tényezők játszottak közre a kampány szorosabbá válásában? Először is Harris pozitív hangulatváltozást, korábban nem látott választói lelkesedést idézett elő a demokratáknál. A demokraták választási pénztárcája jóval vastagabb lett, mint a másik oldalé, a kampányrendezvények szenvedélyes tömegeket vonzanak. A korábban radikális progresszívként elkönyvelt alelnök a politikai centrum felé mozdult el a kampányban, ahol a legtöbb potenciális új szavazó található.
Trumpnak mostanáig nem sikerült hatásos politikai fogást találni riválisán. Ezért a szavazókat foglalkoztató legfontosabb kérdések – különösen a megélhetési/lakhatási válság és a magas fogyasztói árszínvonal – megoldása helyett kedvenc fegyveréhez, a durván személyeskedő („szocialista holdkóros”, „Kamala elvtársnő“, „Kamala Kaméleon“), olykor rasszista és nőgyűlölő felhangú, infantilis kiszólásokra vetemedik. Ezekkel azonban elidegeníti magától a nők, az etnikai kisebbségek, a mérsékelt és bizonytalan szavazók egy részét. Legutóbb Trump azzal vádolta az amerikai zsidó szavazókat, hogy részben őket terheli a felelősség, ha elbukja az elnökválasztást, mert kevésbé támogatják őt – Izrael nagy barátját –, mint Harrist. Az effajta politikai rágalmazás nem éppen nyerő szavazatszerzési módszer.
Példátlanul szoros, fej fej melletti választást várva, Trumpnak nincs igazi esélye a győzelemre, ha csupán a mélyen konzervatív, szuper lojális törzstáborára támaszkodik. Minden potenciális szavazóra szüksége lesz november 5-én, ha nyerni akar. Trump azonban tanácsadói nyomatékos kérése ellenére sem fordít kellő figyelmet választási koalíciójának szisztematikus kiszélesítésére, különösen a fekete és latino kisebbség, valamint a döntő fontosságú független szavazók irányában. A latino voksolók már az összes szavazó 15 százalékát teszik ki, többségük a demokratákat támogatja, bár hosszú távon egyre csökkenő mértékben. Biden nem nyerhette volna meg a 2020-as választást a latino közösség erős támogatása nélkül.
Amerikában – a mérleg nyelve szerepét játszva – majdnem mindegyik szoros elnökválasztást a bizonytalan („független“) voksolók döntik el, akik jelenleg az összes szavazó öt-tíz százalékát teszik ki. Közülük sokan csak a választás napjához közel döntik el, hogy kire adják a voksukat. Most is az a jelölt fog diadalmaskodni, akit a bizonytalanok vonzóbbnak tartanak a kritikus, billegő államokban. Trump is csak akkor diadalmaskodhat, ha a választásig hátralévő rövid időben sikeres erőfeszítést tesz a kulcsfontosságú etnikai szavazatok jelentős növelésére és a független szavazók többségének megnyerésére.
Mi a helyzet Trump választási programjával? Egyetlen szóval jellemezhető: radikalizálódás. Drasztikus intézkedésekkel kívánja például megállítani a Biden/Harris-kormány alatt elszabadult illegális migrációt. Deportálni akarja az országban élő összes (12 millióra rúgó) illegális bevándorlót, ami megvalósíthatatlan vállalás. Széles körű adócsökkentést tervez, nem számolva a magas költségvetési hiányra és államadósságra gyakorolt negatív hatással. Erősen protekcionista külgazdaságpolitikájában Trump 10 százalékos importvámot vetne ki minden országra és legalább 60 százalékos vámtarifát Kínára, figyelmen kívül hagyva az inflációs következményeket, a nemzetközi kereskedelmi jog durva sutba dobásáról nem is beszélve.
Az amerikai elnökválasztás célegyenesbe jutott. Pillanatnyilag a küzdelem gyakorlatilag döntetlenre áll, továbbra is nyílt a meccs. Ennek ellenére némelyek már Harris győzelmét harsogják. A közvélemény-kutatási adatok megbízhatóságát illetően figyelembe kell venni, hogy Trumpot rendszeresen és számottevően alulmérik. Ez volt a helyzet a 2016-os és a 2020-as elnökválasztáson is. Óvatosságra int továbbá az a tény, hogy az elektori kollégiumra alapozott aránytalan szavazási rendszer Trump számára jelent beépített előnyt, ami 2016-ban is a Fehér Házba röpítette. Az eddigi tapasztalatok alapján Trumpot az utolsó pillanatig nem lehet leírni, de lehet, hogy még akkor sem, amint ezt 2021. január 6-án a trumpista ultrák Kongresszus elleni ostromának kiprovokálásával is bizonyította.
A kampány véghajrája várhatóan nem a nagyívű platformok, hanem a személyiségek (jellem, szavahihetőség) harca lesz, amelyben Harrisnek előnye van a negatív egyéni vonásairól elhíresült exelnökkel szemben. Ezekhez társult legújabban a politikai ellenfelekkel szembeni leszámolási vágy, a politikai erőszakkal való nyílt fenyegetés. Trump már most tudatosan készíti fel elszánt a híveit a novemberi voksolás tisztaságának kétségbe vonására: „A demokraták csaltak a legutóbbi elnökválasztáson, és csalnak a mostaniban is.” A békés hatalomátadás most is veszélyben lehet. A hatóságoknak a lehető legrosszabbra kell felkészülniük Trump veresége esetén.
A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.