Szeged;tragédia;meghalt;Szentes;klinika;magzat;várandós nő;

A szegedi klinika sürgősségi osztálya

- Tragédia a szegedi klinikán: meghalt egy várandós nő és a magzata

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat.

A szegedi klinikán a napokban életét vesztette egy várandós nő és a magzata – tudta meg a 24.hu

A portál úgy tudja, hogy a várandós nőt a szentesi otthonából vitte egy mentő a szegedi klinika sürgősségi osztályára. Több napot töltött a kórházban, mielőtt elhunyt. A tragédiát a kórház megkeresésükre nem cáfolta, de mindössze annyit közöltek, hogy az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot indított.

Az esetről Varga Ferenc, a térség DK-s képviselője is írt a Facebookon hétfőn. „Magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal. Elvesztette szeretett feleségét és a születendő gyermeküket. A pontos esetet nincs jogom leírni” – fogalmazott.

Azt írja a lap, hogy az esetről több valótlanság is terjedt a közösségi médiában. Varga szerint „a pletykákkal ellentétben József párját nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás.

A DK-s politikus a portál érdeklődésére közölte: nem kapott felhatalmazást az apától, hogy beszámoljon a részletekről. Hozzátette, elfogadhatatlannak tartja, hogy a 21. században egy 28 ezer lakosú városban – beleértve a körzetéhez tartozó településeket is – nincs szülészet.

Tavaly év elejétől ugyanis szakorvoshiány miatt a szentesi kórházban szünetel a szülészet-nőgyógyászati osztály, azt a szegedi klinikához csatolták. A körzet fideszes országgyűlési képviselője, Farkas Sándor azt ígérte, Szentesen újraindul a szülészet, erre azonban még nem került sor. 

A kerületet októbertől vezető kormánypárti Böröcz László, illetve a turistabuszok kitiltását célzó önkormányzati rendeletalkotást erőltető kerületi Fidesz-frakció aligha hagyja ezt szó nélkül.