Baloldali-liberális értelmiségi körökben eddig szinte általános volt az a vélekedés, hogy a NER-t választásokon megdönteni, legyőzni nem lehet. Ha mégis mutatkozna erre halvány remény, akkor a berendezkedő új hatalom beleütközne a fékek és ellensúlyok szerepét betöltő intézmények (pl. Legfőbb Ügyészség, Állami Számvevőszék, Legfelsőbb Bíróság stb.) élére hat-hét és még több évre kinevezettekbe, akik azon őrködnek, hogy szinte semmi se változhasson. Ha még ez sem lenne elég, akkor a gazdaság parancsnoki magaslatainak megszállása miatt szinte semmire sem lenne pénz, ezért az új hatalom gazdasági ellehetetlenülése következne be.
A TISZA áradása óta ez a vélekedés már nem kizárólagos, de szinte egyöntetű az a vélemény, hogy Magyar Péter mellett már most látnunk kellene azokat, akik hiteles személyiségüknél fogva kellő súlyt adnak az eltökélt változásoknak, még inkább a megdöntött rendszer utáni újjáépítésnek. Alig tűnt el egy szinte láthatatlan árnyékkormány, mintha újra igény volna rá.
HOL TARTUNK? Tudom, nagyon jó volna másfél évvel a 2026-ban esedékes választások előtt megbizonyosodni arról, hogy Magyar Péter olyan kormányt tud alakítani, amelynek tagjai képesek „lejátszani a pályáról” a jelenlegit. Persze ebből adódik a kérdés: olyan a helyzet, mintha kormányozna is Orbán? A NER kormányai – bár kénytelenek foglalkozni közlekedéssel, egészségüggyel, oktatással, az ehhez szükséges pénz beszedésével is – valójában nem mások, mint Orbán két fő céljának (hatalom és pénz) a megvalósulásán őrködő fiúk.
Akik már most látni akarják a meggyőző szakférfiakat és hölgyeket, azt hiszik, a közönség Orbánt a kormányzás minősége miatt választotta újra. Annak ellenére nem érik be azzal, hogy a TISZA párt túl akar és képes is túllépni a NER két fő célján - a hatalom megőrzésén és Orbán politikai családjának a pénzszerzésén -, hogy a soron lévő lehetséges és szükséges lépés egyértelműen a rendszer megdöntése, a rendszerváltás. Ehelyett úgy tesznek, mintha a szép, népjólétet szolgáló szakpolitikák megvalósítására képes kormányváltás előkészítése lenne a feladat.
Tényleg azt hiszik, hogy a NER-t a kiváló szakpolitikusok, illetve csáberejű és meggyőző szakpolitikáik fogják megdönteni? Nem hiszik el, hogy a NER-t az dönti meg, ha a nép is felismeri, hogy mi valójában Orbánék két fő törekvése? Azzal, hogy Magyar Péter az Európai Parlamentben is Orbán szemébe vágta, mi történik a kórházakban, a vonatokon, az iskolákban, a gazdaságban, az államháztartásban, az áremelkedés terén, és azt is kimondta, hogy „Te tetted ez király!”, elvégzi azt a feladatot, ami most van soron: politikailag zúzza szét Orbán rendszerét.
A GYORSULÓ ROMLÁS. A magát tájékozottnak gondoló közvélemény várakozása az, hogy a gazdasági helyzet, a költségvetési egyensúly, a külső fizetési mérleg romlása önmagában és automatikusan létrehozza a bolsevik frazeológiából jól ismert „forradalmi helyzetet”. A forradalmi helyzet azonban nem automatizmus, amelyet a közönség kényelmes fotelből szemlélve követ, hanem kiindulópontja a változásnak, a forradalomnak. A forradalom azonban nem puszta kormányváltás, hanem a teljes államgépezet kézbevétele.
Lenin A "baloldaliság" a kommunizmus gyermekbetegsége című művében hajdanán azt írta, hogy „Forradalom csak akkor lehetséges, ha a kizsákmányolók nem képesek többé a régi módon élni és uralkodni. Csak ha az „alsó” rétegek nem akarnak többé a régi módon élni és ha a „felső” rétegek nem képesek többé a régi módon élni, győzhet a forradalom.” A magyar rendszerváltás idején bármennyire is tömegek tüntettek – a szocializmus viszonyai között rendhagyó módon - a dunai vízlépcső, az erdélyi falurombolás ellen vagy Nagy Imre és mártírtársai temetésén, ez nem a kiszámíthatatlan „randalírozás” fordulatait, hanem ellenkezőleg, a „jogállami forradalmat” jelentette. Ehhez nem arra volt szükség, hogy a választásokon – hiszen lehetőség sem volt rá - a kommunista uralom pártját legyőzzék a demokraták, hanem arra, hogy politikailag váljon legyőzötté a regnáló hatalom.
Ezt a tapasztalatot mintha elfelejtették volna a NER választásokon való legyőzhetetlenségét önmaguknak és egymásnak bizonygató értelmiségi barátaim. Emiatt szinte teljes értetlenséggel fogadják Magyar Péternek a kisvárosok főterein, falvak kocsmái előtt kifejtett aktivizmusát, amit sem jól átgondolt program, sem hosszú ideje kifejtett ellenzéki tevékenység, sem a regnáló hatalommal szembeni, hosszú múltra visszatekintő ellenállás nem alapozott meg. Mintha a „kratkij kursz” (a bolsevik forradalom történetének) megismétlése módján mehetne csak végbe a változás. Úgy jártak ahogy - miként azt néhai barátunk, Szabó Miklós mesélte – az 1956-os forradalmárok, akik birtokba vették távírdát, mert az benne volt a kratkij kurszban, de elfelejtkeztek a TV-ről, mert arról nem írtak a klasszikusok.
Pedig a helyzet napról-napra romlik. Sokszor írtam arról, hogy hazánk gazdasági növekedése második éve stagnál, a lakosság fogyasztása alig emelkedik, a beruházások visszaesése jelentős, a költségvetési hiány és az államadósság makacsul magas, a tavalyi Európa rekorder inflációhoz való visszatérés veszélye nem múlt el. Az Európai Uniótól évente a hazai GDP 3,5-4 százalékát elérő segélyek jelentősen mérséklődtek, a 3 százalékot nem túllépő költségvetési hiány követelménye alól a Covid miatt adott felmentés véget ért, takarékoskodásba kellene kezdeni, ami részben nem megy, részben a gazdasági növekedés leállításához vezet.
A 2024-re eredetileg tervezett 2,9 százalékos hiánycélról már februárban kiderült, hogy lufi, és azonnal 4,5 százalékra emelték. Ez a másfél százalékos célemelés is csak akkor látszott tarthatónak, ha azonnal töröltek közel 800 milliárd forint összegű beruházást, és júliusban különadókat (védelmi hozzájárulás) vezettek be. Aztán szeptemberben 130 pontban újabb kiadásokat töröltek. Most már a gazdaságpolitikai miniszter, Nagy Márton ötletére az önkéntes nyugdíjtakarékosság keretében félretett lakossági pénzeket szeretnék „konyhabútorvásárlásra” váltani, az önkormányzatok fő bevételét, az iparűzési adót (szociális segélyezés, tömegközlekedés, csatornázás forrása) pedig megcsapolja a kormány.
Mintha hülyének tartanák a népet, mintha az nem venné észre, hogy bajban van a kormány, amikor a párnacihát is kiforgatják a feje alól. Mintha nem gondolnának arra, hogy az a mérhetetlen nyegleség, amivel a közlekedésért és LEépítésért felelős miniszter, Lázár János a liberálisokat szidalmazva „ritkítja” a HÉV járatokat, miközben szinte egyetlen vonat sem képes időben megérkezni, nem a szinte teljes kormányzóképtelenség jele volna. Mintha a felül lévők már nem tudnának a régi módon kormányozni, és ez napról-napra, óráról-órára látszik. Mi van az alul lévőkkel?
A FORRADALMI HELYZET. A minap Strasbourgban, az Európai Parlamentben folytatott élénk vita bizonyította, hogy Orbán szinte teljesen elszigetelődött. Még az európai szélsőjobboldali pártok képviselői – akik amúgy a védelmére keltek – sem hallgatták el, hogy mintha Putyin zsoldosa lenne, aki mintha Ukrajna kivéreztetésével, vereségével értene egyet. Amikor az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen beszédében elmondta, hogy „nincs egyetlen európai nyelv, amelyen a béke szinonimája lenne a megadás, a szuverenitásé pedig a megszállás”, akkor szinte megsemmisítette az orbáni (putyini) érvelést, mintha valóban egész Európát sorakoztatta volna fel a hazug putyini (orbáni) érveléssel szemben.
Sokáig fog még visszhangozni von der Leyen beszédének utolsó néhány mondata: "Hadd zárjam tehát azzal, hogy a magyar néphez fordulok. Mi egy család vagyunk. Az önök története a mi történetünk. Az önök jövője a mi közös jövőnk. Tízmillió magyar, tízmillió jó ok arra, hogy közösen építsük, formáljuk a jövőnket".
Példátlan, hogy a magyar kormány feje fölött Európa nevében a magyar néphez szóltak. Példátlan, hogy nem a magyar kormányt tekintik a magyar nép valóságos képviselőjének. Példátlan, hogy egy kormányt úgy kezeljenek, mint a saját népe nyakára ültetett, orosz érdekeket képviselő bűnszervezet tagjait. Ebben nincs szinte és nincs mintha.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
