- Két fiatal művész mesésre színezi Szegedet

Három éve készítették el az első tűzfalfestményüket, mára a Muralpaint olyan szegedi hungarikummá vált, mint a papucs vagy a paprika.

– A Mondolo Egyesülettel és a Szegedi Távfűtővel (Szetáv) közösen kitaláljuk, mi élvez aktualitást. Például a zöld küllő az év madara volt, akkor az került egy falra. A Szetávval való együttműködésben a fecskés volt az első alkotásunk, de előtte számos munkánk volt. Szegeden legalább 50 olyan festést csináltunk, ami közterületen, vagy bárki által látogatható létesítmény belső terében látható – avat be a közös munkáikba Marton Ákos és Vinkó Leó, azaz a szegedi Muralpaint csapata.

Óriási méretű, káprázatos színvilágú köztéri falfestményeik – ezek nagy része az említett fűtőműveken kapott helyet – mellett nap mint nap járnak el a szegediek. Varázslatos világuk Lackfi János költő figyelmét is felkeltette, ő jelölte a Muralpaintet a Highlights of Hungary versenybe. Ez egy non-profit platform, amely évente, kategóriák nélkül díjazza a legkiválóbb magyar teljesítményeket. A céljuk, hogy a tehetség, szorgalom és bátorság ötvözeteként létrejövő magyar történeteket felismerjék, megismertessék, általuk inspiráljanak másokat alkotói cselekvésre. A győzteseket az interneten, közönségszavazással választják ki.

173 vödör festék

Ákos szerint ha úgy fogalmaznak, ők azok, akik muráliákat készítenek, alig valaki tudja őket hová tenni. Ráadásul ha azt mondják, festők, általában szobafestőként képzelik el őket, teszi hozzá Leó. De ha úgy, hogy az ő kezük nyoma látható ezen, vagy azon a szegedi épületen, az már azonnal beugrik a helyieknek. A szegedi nagy fürdőben 13 ezer négyzetmétert festettek hét éve, az alapanyag-mennyiségre vonatkozó érdeklődésünkre szolgálnak is néhány adattal: 75 négyzetméterre elég egy 15 literes festék, plusz ehhez színezők kellenek, és hét hónap alatt készültek el. A legelső közös munkájukat azonban a Törpe nevű egyetemi szórakozóhelyen csinálták 12 éve. Leót egy kiállítása után kereste meg a hely tulajdonosa, hogy szívesen látna a falakon nem keretekben, hanem véglegesen, hasonló műveket. Alkotótársnak Ákost ajánlották a figyelmébe.

veti közbe tréfásan Leó. A megrendelővel először szűkítik a lehetőségeket, majd kialakul a végleges koncepció. Rajzlapról falra pedig úgy kerül egy kép, hogy – legalábbis ha nagyon nagy a felület és erre hely is van – rávetítik a képet. Ez azért jó megoldás, mert ott élőben jönnek ki a módosítani való részletek, mint mondjuk az egyik utolsó munkájuknál, amikor a mókus farkánál lett volna egy légkondicionáló. Azt, hogy hatalmas méretekben festenek, Ákos a főzéshez hasonlítja, ha valaki tud készíteni fogást négy emberre, akkor százra is tud, csak a mennyiségeket, a mértékeket kell elsajátítani. Ezen a téren nekik is akadt tanulni valójuk, például, hogy a tűzfalakat a járókelők nagyon messziről nézik, az apró részletek nem látszanak, talán egy nagy odaadással, gyönyörűen elkészített átmenetből lentről semmi nem látszik. Arra, hogy van-e kedvencük, Leó a mókust említi, nehézségként az állvány mozgatását hozza fel. Ákosnak a denevért ábrázoló munka igen kedves volt, tetszett neki, hogy sötét színnel dolgozhattak és szabad kezet kaptak.