A magyarokból – miközben jellemzően azt állítják, hogy elégedettek az életükkel – ömlik a keserűség. A nagy többség úgy érzi, hogy nem kap elég megbecsülést, nincs elegendő fizetése, nem képes megfelelően érvényesíteni az érdekeit.
Gyerekeinktől elvárjuk, hogy legfőbb erényként tanulják meg a tekintély tiszteletét. Börtönbe zárnánk a kábítószereseket, visszaállítanánk a halálbüntetést. Honfitársaink háromnegyede abban az illúzióban ringatja magát, hogy a legtöbb problémánk megoldódna, ha meg tudnánk szabadulni az „erkölcstelen és antiszociális” emberektől.
Legfőképpen a fekete-afrikaiakat, a cigányokat, az arabokat, a melegeket és a „migránsokat” utáljuk, de magunkat se szeretjük túlságosan. Többségünk nem gondolja, hogy a világ jobb hellyé válna, ha más országok lakói is olyanok lennének, mint mi. Bár azt kevésbé utasítanánk el, ha zsidó családtagunk lenne, fogékonyak vagyunk a konteókra is. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy létezik valamiféle rejtélyes háttérhatalom. Ami persze abból a szempontból érthető, hogy az alapvető ismereteink is hiányoznak. Sokunk nagyságrendileg sem tudja megmondani, hogy hány magyar zsidó veszett oda a vészkorszak idején. Amikor erről volt szó, bizonyára elkalandozott a figyelmünk.
A fentiekről a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából készült Závecz-féle felmérés tanúskodik. Akár legyinthetnénk is, ha az adatok nem tükröződnének vissza a mindennapok valóságában.
A kutatás eredménye több szempontból is sokkoló. Azon csak mérsékelten lehet csodálkozni, hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk szimpatizánsai körében kiemelkedően magas az „erősen antiszemiták” aránya (41 százalék), az viszont már meghökkentő, hogy ugyanebbe a kategóriába tartozik a Fidesz-KDNP szavazóinak csaknem harmada (31 százalék) és még a 2022-es parlamenti választáson közös listán indult ellenzéki pártok támogatóinak több mint ötöde is (22 százalék).
Frusztrációval és acsarkodással terhelt néppé lettünk, a kiábrándultak országává. Miközben elhatalmasodott rajtunk az érzés, hogy bármelyik pártra szavazunk is, a „dolgok úgysem változnak”, azt gondoljuk, „erős vezetőkre van szükségünk, akik megmondják, mit tegyünk”.
A felmérés tavaly ősszel készült. Azóta történt egy és más, színre lépett például a Tisza Párt. A politikai klíma változását jelzi az is, hogy idén nyáron számos olyan településen veszített a Fidesz, ahol eddig verhetetlennek tűnt. A 2026-as parlamenti választáson derül ki, hogy mindez mire elég.
De még talán a kormányváltásra is több esély van, mint arra, hogy rövid időn belül sikerül gyökeresen javítani a mentális állapotunkon. Pedig a Fidesz azt ígérte, hogy 2030-ra bekerülünk az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé. Lassan már azzal is beérnénk, ha a régiónkban, a volt szocialista tábor országai között megcsípnénk legalább az ötödik helyet. Ha nem a Fidesz lesz hatalmon, akkor esetleg összejöhet. Kár, hogy hosszú ideig pont az ellenkező irányba haladtunk, és nem holmi totyorgó bizonytalansággal, hanem öles léptekkel.