kormányinfó;

Orbán Viktor megpróbált ébresztőt fújni, az Európai Néppárt visszanyalt

Az ATV az Európai Néppárt online kampányával kezdi a kérdéseit, vagyis hogy az Európai Néppárt (EPP) a közösségi médiában posztolt egy képet Orbán Viktorról Time to go felirattal, magyarán azt írta ki, hogy ideje mennie a miniszterelnöknek. Gulyás Gergely úgy válaszolt, hogy megvédi Magyarország szuverenitását. Szerinte már 2022-ben is úgy volt, hogy az EPP le karta váltani az Orbán-kormányt. 

Orbán Viktor azt mondta, hogy Ursula von der Leyen és Manfred Weber megbuktatná az Orbán-kormányt, de hogyan tehetné ezt– kérdezte az ATV. Úgy gondolják, ha a Magyarországnak kárt okoznak, az az Orbán-kormánynak is árt - jelentette ki a miniszter, utalva a befagyasztott uniós pénzekre.

Az IDEA Intézet szerdán azt mérte, hogy a Tisza Párt már a Fidesz nyagában liheg, 2 százalékpont a különbség. Gulyás Gergely szerint nincs ok aggodalomra, a felméréseket pedig helyükön kell kezelni, majd felidézte a 2022-es eredményeket, amikor a választások előtt szerinte hasonlókat mértek az ellenzéki összefogásnak. – Mi is mérünk, nem hiszem el, ez a mérés politikai célokat szolgál, vagy nem tudnak mérni - mondta. Hozzátette, a Fidesz belső mérései alapján nagyon nyugodtak.

Az ATV arról is kérdezett, hogy Donald Trump bejelentette: 100 százalékos védővámot vetne ki minden nem USA-ban gyártott autóra, ami érzékenyen érintheti a magyar autóipart és akkugyártást. Négy évig Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke, az amerikai piacok védelme akkor sem állt távol tőle, de vele meg lehet egyezni - mondta a miniszter. Hozzátette, ha nyer Donald Trump, akkor majd foglalkoznak ezzel. A nemzeti konzultáció elszámolása a lebonyolítás után lesz esedékes, de Gulyás megígérte, hogy átláthatóan elszámolnak.

Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (ÖET) országainak első csúcstalálkozóján, majd az Európai Tanács ülésén vesz részt.