Jahja Szinvár likvidálása újabb jelentős izraeli siker, de egyáltalán nem biztos, hogy elegendő lesz a közel-keleti háborús spirál lebontásához. A jelentősen meggyengült gázai palesztin terrorszervezet július végén egy vélhetően izraeli titkosszolgálati akció nyomán elveszítette Katarban élő politikai vezetőjét, Iszmail Haníjét, most pedig a Gázában élő, és a harcokat irányító Szinvárt is, aki a Hamász élén Haníje helyébe lépett. A több mint egy éve zajló gázai háború során az izraeli hadsereg gyakorlatilag a teljes operatív vezérkart likvidálta, a terrorcsoport harci képességét és infrastruktúráját nagyjából szétverte. Éppen ezért azonnal, világszerte, de Izraelben és a palesztin területeken is felcsillant a remény a pusztító gázai háború befejezésére, a még mindig a Hamász fogságában lévő 101 túsz kiszabadulására, a megszakadt - amerikai, katari és egyiptomi közvetítéssel zajlott - tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalások újraélesztésére.
A Fehér Ház már csütörtök este közölte, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter újra a térségbe érkezik a megállapodás támogatása érdekében. Joe Biden a megkönnyebbülés napjának nevezte Jahja Szinvár meggyilkolását, amit Oszama bin Laden 2011-es likvidálásához mérhető jelentőségűnek nevezett. Az amerikai elnök közleményében azt írta: „Most lehetőség van egy új kezdetre Gázában a Hamász hatalma nélkül, és egy olyan politikai rendezésre, amely jobb jövőt biztosít az izraeliek és a palesztinok számára egyaránt.” Hozzátette: Izraelnek jogában áll felszámolni a Hamász vezetését és katonai struktúráját, hogy a terrorcsoport többé ne legyen képes egy újabb október 7-ét végrehajtani. Szinvár leküzdhetetlen akadálya volt a békés rendezésnek, állította Biden, hangsúlyozva, hogy „ez az akadály már nem létezik. De sok munka áll még előttünk”.
Nem csak sok munka, sok további akadály is tornyosul a közel-keleti és gázai fegyvernyugvás útjában. A libanoni Hezbollah „megesküdött”, hogy fokozza az Izrael elleni harcokat. Irán is azonnal jelezte, nem adja fel a zsidó állam eltörlését célzó erőfeszítéseit. Teherán szerint Szinvár halála csak „erősíti az ellenállás tengelyét”.
Ezt látszik alátámasztani a Reutersnek nyilatkozó több gázai palesztin civil is. A kitelepített Vaszim Akrasz például azt mondta, nem hiszi, hogy a dolgok Jahja Szinváron múlnának. Valaki jön utána, és a Hamász folytatja. Akrasz úgy vélekedett, Szinvár halála nem állítja meg a háborút, hacsak az izraeli túszokat vissza nem adják családjUknak. Ez elég ok lesz a háború leállítására. Egy másik kitelepített gázai férfi, Tabet Amúr azt mondta a hírügynökségnek, hogy a palesztin harc folytatódni fog. „Ez az az ellenállás, amely nem tűnik el, amikor az emberek letűnnek. Szinvár meggyilkolása nem vezet az ellenállás végéhez, sem kompromisszumhoz, sem kapitulációhoz és a fehér zászló kitűzéséhez.”
Az izraeli túszok családjait tömörítő szervezet azt hangsúlyozta, hogy bár az október 7-i terrortámadás kitervelőjének és levezetőjének számító Szinvár megölése jelentős eredmény, a siker nem lesz teljes, amíg a túszok Gázában vannak. A szervezet felszólította az izraeli kormányt, a világ vezetőit és a közvetítő országokat, hogy alakítsák át a katonai teljesítményt diplomáciaivá, és törekedjenek azonnali megállapodásra mind a 101 túsz szabadon bocsátásáról.
Benjamin Netanjahu azonban béketárgyalások helyett a háború fokozását ígéri. A miniszterelnök mérföldkőnek nevezte Szinvár kiiktatását, de leszögezte: Izrael folytatja a mind a gázai, mind a libanoni háborút. A harcok addig folytatódnak, míg a Hamász által fogva tartott túszokat szabadon nem engedik, mondta Netanjahu, egyértelművé téve, hogy nem a tűzszüneti tárgyalásoktól várja szabadulásukat és hogy nem ez az egyetlen célja. „Nagyszerű lehetőség áll előttünk, hogy megállítsuk a gonosz tengelyét, és egy másfajta jövőt teremtsünk” – mondta a politikai hatalma átmentéséért a háború folytatásában érdekelt kormányfő. Szavai azt sugallják, hogy a túszok esetleges szabadulása után is tovább folytatná a harcot Irán és térségbeli szövetségesei, a Gázában, Libanonban, Szíriában, Irakban és Jemenben iráni támogatással működő terrorcsoportok ellen.