Közösségi térként éled újjá az újbudai Hengermalom

A lágymányosi Duna-parton már megszokott a daruerdők látványa, a rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánított városrészben lakóparkok, irodaházak tucatjai nőnek ki gombamód a földből. Miközben az egykori ipartelepek rehabilitációja jól halad, nem csak a XI. kerületi lakosok aggódhatnak, hogy a már így is túlterhelt újbudai utakon csak még nagyobb lesz a forgalom, a Kelenföld és Ferencváros közé álmodott Galvani híd terve is parkolópályára került,

– Nekünk nem feladatunk óvodát, ATM-et létesíteni, de a Hengermalom projekt fontos része felmérni, hogy az itt lakóknak milyen programokra, tevékenységekre lenne szükségük. A Kelesztést is igyekeztünk úgy tervezni, hogy ezekre az igényekre válaszoljunk – mondja Balogh Kata, a Valyo programszervezője, aki emellett táncos, köztérrel foglalkozó performanszművész. – Volt gyerekprogram, termelői és bolhapiac, étel-ital elérhető áron, minőségi kulturális programok, nem csak a magasművészet vagy az underground kedvelőinek, de a szélesebb közönséget is igyekeztünk megszólítani. A Hengermalom ugyan nem köztér – ahogy a szomszédos Kopaszi-gát is magánterület, közösségi funkciókkal –, de az a közös ebben és a Valyo többi projektjében, hogy olyan közösségi teret szeretnénk létrehozni, ahol különböző emberek és különféle funkciók létezhetnek egymás mellett, vagy akár szinergiába is léphetnek.

Arccal a folyó felé

– A Hengermalom körül a következő években kiépül egy teljes új városrész. Ha sikerül ezeket az erőket a Duna-part használata felé fordítani, az példát mutathat más városrészeknek is, hogyan lehet egy egészséges, természetközeli viszonyt kiépíteni a folyóval – veszi át a szót Györfi Dániel építész, urbanista, a Hengermalom projektvezetője. – A piaci fejlesztések mellett szükség van olyan közösségi terekre is, ahol az itt lakók, az itt dolgozók találkozhatnak, kikapcsolódhatnak.

– Európában nagy hagyománya van annak, hogy az indusztriális terekben ilyen kezdeményezések megvalósuljanak, a Kelesztés alatt is azt próbálgatjuk, miket lehetne még ide behozni. A sétáink rég beteltek, a programjainkra óriási az érdeklődés, hálás feladat programszervezőként kipróbálni ezeket a dolgokat, amelyeket az emberek szeretnek, és nagyrészt működnek is – teszi hozzá Kata.

Lépésről lépésre haladnak, az első nyilvános esemény még csak a földszinti, könnyen megközelíthető tereket vonta be, de már a jövő évtől szeretnének terjeszkedni a felsőbb szintek és természetesen a Duna felé. 

ahová bárki bejöhet, sétálhat, sportolhat, közel a természethez, de tömegközlekedéssel vagy biciklivel elérhető távolságra a belvárostól.

Sajtház fölött a hold

Az udvarról induló sétán Tömör Miklóstól, a Valyo egyik vezetőjétől megtudhattuk, hogy a Kopaszi-gát fejlesztése még a századforduló környékén indult el, amikor a gát megépítése után fel lehetett tölteni ezt a területet, ahol épülhettek olyan gyárak, mint a gázgyár, a kábelgyár, vagy a még Széchenyi által alapított Első Pesti Hengermalom újbudai üzeme. Lipótvárosban akkor már kevésbé láttak szívesen egy gőzmalmot, így épült meg 1911-ben a budai üzem, hogy Európa akkoriban első számú gabonaexportőr-régiójának egyik központja legyen.

A komplexumban minden vasbetonból épült, ami akkor óriási innováció volt, emellett minden ideális volt a működéshez: a dunai gőzhajók irányába két hídon áramlott befelé a gabona, kifelé a liszt, később a vasúti kapcsolat a régió többi részét is ellátta. A részvénytársasággá alakult Első Budapesti Gőzmalom Rt. aranykora 1948-ig, az államosításig tartott, majd a rendszerváltásig Budai Malom lett a neve, míg 2000 körül be nem zárták.

Az akkorra már helyi védettségű ipari műemlékből mára elvitték a gépeket is, üres állapotban vette meg 2021-ben a Beltex ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cég. A malommal azonban különleges terveik vannak: amellett, hogy szeretnék megállítani a pusztulást, tízéves távlatban a területet közösségi-kulturális központtá fejlesztenék, ami nem csak a budapestieket vonzhatja, akár még nemzetközi szinten is felkeltheti az érdeklődést. Ehhez kérték előbb a helytörténeti kutatást is elvégző épí­tész ­stúdió, később pedig a Valyo Egyesület segítségét, hogy tudásukat, kapcsolatrendszerüket becsatornázva, külföldi mintákat is felhasználva kipróbáljanak itt minél többféle funkciót, melyek élettel tölthetik meg a csupasz tereket.

A négy épületből egyelőre kettőt vettek használatba, a régi lisztraktárban ugyanis most Tüzép, és az üzemvezetői épületben iroda működik. A hétemeletes malom üres falai között jelenleg pop-up kiállítások, installációk láthatók – köztük a később remek hangulatú, éneklős-táncolós bejárást is vezető Koltay Dorottya Szonja grafikái –, de

A tetőteraszról pedig lehengerlő látvány nyílik a Dunára és a pesti oldalra, a naplementéből előbukkanó teliholddal.

Az egykori gabonasilóban – amelynek 36, kívülről frízekkel díszített hengeréből az egyikben csigalépcső vezet fel egy hasonlóan pompás panorámájú tetőteraszra –, a katedrálisra emlékeztető boltíves falak közt most fiatal kortárs festők műveiből látható kiállítás, az Inotai erőművet is bevilágító alkotócsapat fényjátékában. Hogy mi legyen a hengerekben, arra még várják az ötleteket. Nyugat-Európában vannak már előremutató építészeti megoldások, ahogy a régi keleti blokkban is, csak nálunk jóval kevesebb pénzből – érzékelteti Miklós. Ott lendületesen átalakítják, felújítják, errefelé inkább csak átfestik az ipari műemlékeket – ha épp nem a természetes lebomlás sorsát róják a védettségük miatt nem bontható épületekre. Végső esetben egyfajta urbánus totemoszlopként funkcionálhatnak, egy-egy városrész messziről is látható igazodási pontjaként.

Folyékony köztér

Építészek, urbanisták, ökológiával foglalkozó szakemberek civil kezdeményezéseként indult még 2010-ben a Város és Folyó Egyesület, hogy közelebb hozza Budapestet a Dunához és a városlakókat is a folyóhoz. Kezdetben mini urbanisztikai beavatkozásokat hajtottak végre, például piknikasztalokat, közösségi grillezőt, komposztvécét helyeztek ki, amiktől picit élhetőbbé vált sok elhanyagolt, kihasználatlan budapesti Duna-part. Emellett programszervezéssel, közösségépítéssel is foglalkoznak: a Szabadság híd felújítása alatt hétvégenként Szabi híd programokat szerveztek, az épülő atlétikai stadionnál öt hónapon át működött a Kikötő szabadtéri kulturális közösségi terük, a Jane Haining rakparton a fővárossal együttműködésben most is fut a Rakpart projektjük, a legfrissebb pedig a Kopaszi-gátnál a szintén Duna-kapcsolatos, közel hétezer négyzetméteres területű Hengermalom.

Ugyanúgy a közé, mint a Móricz Zsigmond körtér tere, mégis nagyon távol áll a gondolkodásunktól, hogy így tekintsünk rá – mondja Balogh Kata. – A Valyo minden eszközével azon dolgozik, hogy ez a gondolkodás átalakuljon, 2010 óta már egész jó eredményeink vannak. Mindig piciben kipróbáljuk, megnézzük, hogy egy ötlet, elképzelés a gyakorlatban hogyan működik, hogy aztán ezt a tapasztalatokkal együtt be lehessen emelni egy nagyobb stratégiába.

Jelenleg hárman dolgoznak főállásban az egyesületben, míg a projekt­felelősök félállásban, és sokan szabad­idejükben segítik a közös munkát. Egy-egy projektre így be tudnak csatornázni speciális szaktudást, például tájépítészt, közgazdászt, kulturális programszervezőt. Az innováció azért működik, mert adott egy nyitott közeg, tér és szabadság a kísérletezésre, és sok fiatal, ambiciózus szakember is megtalálja őket, akiknek van gondolatuk arról, hogyan lehetne Budapestet és a köztereit okosabban, ember- és természetközpontúbban használni.

Dunafürdőt Budapesten!

Míg Tarlós István nem ellenezte, nem is különösebben támogatta a Valyo működését, a Valyo nagy szerepet vállalt például a római-parti mobil gát építése elleni tiltakozásban. Karácsony Gergely hivatalba lépése óta proaktívabb a városvezetéssel az együttműködés, a stratégiai tervezésbe is bevonják az egyesületet, de a Valyo felvállal már saját projektterveket is, mint a Dunafürdő.

– Régi álma a Valyónak, hogy lehessen újra fürdeni a Dunában. A világháborúk előtt kilenc ilyen fürdő is volt a városon belül – meséli Kata. – A legegyszerűbb verzió, amit mi is szeretnénk, nem nagy beruházás. Úgy kell elképzelni, mint egy fritőzt, amit berakunk a Dunába. Egy fakeret, amin fából vagy kötélből van egy rács, ami nem engedi elsodródni az embereket, és védi őket a veszélyes úszó dolgoktól, például a farönköktől. Ráépülhet szauna, öltözőkabin, akár nagyobb strandkomplexum is. Rengeteg nagyvárosban vannak erre példák, hogy használják a folyót fürdésre, pár éve létrejött egy páneurópai mozgalom is a természetes városi vizek úszhatóvá tételére.

Ehhez kapcsolódóan van egy vízminőségmérő projektjük is: a város négy pontján mérnek folyamatosan önkéntesekkel, készült egy installáció is a Batthyány térnél, amely ha sárga, azt jelzi, hogy határérték fölött van az E. coli baktérium jelenléte, ha kék, akkor tiszta és biztonságosan úszható a Duna vize.

Csak előbb még a szállodahajókat ki kellene tiltani a városból – tesszük hozzá, mire Kata helyesel, de alapvetően nem ezért kellene ezt az évek óta halogatott döntést meghozni. Dániel említi, hogy készült tavaly egy új Duna-part-építési szabályzat, ami máshol jelölné ki a szállodahajók helyét is, bár szerinte a Dunafürdő leginkább akarat kérdése, a főváros saját hatáskörben is megvalósíthatná. A nyári kánikulai napokon nem is lehetne jobb és olcsóbb kikapcsolódás, mint csobbanni egyet a folyóban, emellett ez fontos lépés lenne a klímaválságra felkészülésben is.