Orbán Viktor;Kúria;Spar;helyreigazítási per;

- Vitatható

Sokakat megdöbbentő ítéletet hozott a múlt héten a Kúria, amikor is az Orbán Viktor kontra Pécsi Stop perben – szemben az első- és másodfokú bírósági döntéssel – helyreigazításra kötelezte a lapot. A kormányfő azért ment perre nem csak a Pécsi Stop, de további féltucat magyar médium ellen, mert közölték a Spar vezérének egy osztrák lapban megjelent nyilatkozatát: „Orbán Viktor már kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba”.

Korábban az összes alsófokú bíróság – ha jól tudom – az Orbán által beperelt médiumok javára döntött, mondván: tényszerűen számoltak be a SPAR-vezető szavairól, ahogy Orbán (és Tiborcz István) cáfolatáról is, vagyis kiegyensúlyozottan tájékoztattak egy közéleti vitáról. Ezzel szemben a Kúria szerint az ügyben tényállítás és véleménynyilvánítás között kellett dönteni, márpedig a pécsi lap tényállítást közölt (a SPAR-vezér kijelentését), amit nem tudott bizonyítani. A Kúria ítélete azóta sem nyilvános, de a legfőbb bírói szerv is szükségét érezte, hogy a döntésről közleményt adjon ki; ott olvasható ez az indoklás.

A Kúria döntése ugyan kötelező, de persze vitatható. Az ügy lényege valójában nem a tényállítás és a véleménynyilvánítás elhatárolása. 

Nem véletlen, hogy Orbán nem magát a SPAR-vezért perelte be, akinek lehetősége lett volna állítását bizonyítani, szemben a szavairól hírt adó médiával. 

Vajon milyen döntést hozna a Kúria, ha Orbán beperelne minden lapot, amely közölte a 10 nappal ezelőtti EP-vitában elhangzott állításokat, hogy a magyar kormányfő „diktátor”, „Putyin bérence”, stb.? A Kúria logikája szerint a médiának kellene jótállnia a fenti politikusi kijelentésekért, és bizonyítania X. vagy Y. mondatait? Bár úgy érezhetjük, ezek inkább vélemények, mint a SPAR-vezér szavai, egy perben sokkal könnyebben védhető állítások.

Nem is erre megy ki a játék, hanem arra, hogy a még kiegyensúlyozottan tájékoztató lapok százszor is meggondolják, mit közölnek. S a Kúria épp ehhez nyújtott segítséget.

Hazugságvizsgáló