Kálmán Olga;DK;Kónya Endre;

- Törvényjavaslattal akarja elérni a DK, hogy nyilvánosság elé tárják Kónya Endre elnöki kegyelmi ügyének a dokumentumait

És az összes többit is. Az kétséges, hogy a parlamenti fideszes kétharmad partner lesz ebben.

A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésben, hogy legyenek nyilvánosak a köztársasági elnök kegyelmi határozatai - jelentette be Kálmán Olga, a párt frakciószóvivője jelentette be.

A DK azt követően állt ezzel elő, hogy a Tuzson Bence vezette Igazságügyi Minisztérium másodfokon is megtagadta a Kónya Endre kegyelméről szóló dokumentumok kiadását, arra hivatkozva, hogy azok „bűnügyi személyes adatokat” tartalmaznak, amelyek nem nyilvánosak. Ezzel a DK szerint a tárca egy olyan ember jogait védi, aki éveken keresztül vett részt gyerekek bántalmazásában. 

„Hol volt a minisztérium akkor, amikor már évekkel korábban jelezték az ott dolgozók, hogy mi történik bent? Hol volt akkor, amikor ezeket a gyerekeket kellett volna megvédeni? Tartozunk annyival minden jóérzésű embernek, és leginkább a bicskei áldozatoknak, hogy kiderítjük az igazságot az Orbán-rendszer elmúlt 14 évének legszégyenletesebb ügyében” - írta Kálmán Olga, aki szerint a tárca valójában azért titkolózhat, hogy ne derüljön ki, „Varga Judit volt igazságügyi miniszter valójában Orbán Viktor utasítására jegyezte ellen a bukott köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi határozatát” Kónya Endre ügyében.

Mintegy 700-an mentek el a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek egyetlen vidéki felvonulására.